A minnesotai Richfieldben élő, 37 éves Amber Lewis mindig is tudta, hogy problémája van azzal, hogy "egyben tartsa" a dolgokat - olvasható a self.com cikkében . Miközben a gardróbja üres, a ruhái szanaszét hevernek a lakásban. Folyton elfelejti időben befizetni a számláit, és vezetés közben annyira igyekszik követni a szabályokat, hogy gyakran nem is arra megy, amerre szeretne. Amikor elkezdődött a járvány, középiskolai tanárként dolgozott, így jóval több ideje lett átgondolni, hogyan is csúszott ki a kezei közül az élete. Egy klinikai vizsgálatsorozat után végül 2021 februárjában kapta meg a diagnózist, és egyúttal a magyarázatot is arra, mi történik vele: ADHD (attention-deficit hyperactivity disorder).
A lezárások alatt szinte mindenki stresszesebbé, túlterheltebbé vált, de bizonyos csoportok jobban küzdenek az átlagnál. Ilyenek például az ADHD-s felnőttek, akiknél eleve nagyobb a kockázata a mentális betegségek kialakulásának. A figyelemhiányos hiperaktivitási zavar egy olyan gyűjtődiagnózis, amely főképp a figyelemzavar tüneteit foglalja magába, és elsősorban a viselkedéskontroll zavarának tekintik. Jellemző, hogy az érintetteket évekig alulkezelik, félreértik, vagy egyszerűen csak figyelmen kívül hagyják. A világjárvány kirobbanása azonban sokuk számára áttörést jelentett - egy "pillanatnyi" szünetet, amely során megérthették, miért nem boldogulnak jobban az életben, és hogyan kaphatják meg a számukra szükséges segítséget.
Magas látencia, korai halál
Az Egyesült Államokban több millió gyermek és felnőtt él ADHD-val. A 2016-os Országos Gyermekegészségügyi Felmérés (NSCH) szerint körülbelül 6,1 millió 2-17 év közötti gyermeknél és tinédzsernél állapítottak meg ADHD -t. Míg egy részüknél felnőttkorukban ugyanúgy fennállt a betegség, másokat csak jóval későbbi életkorban diagnosztizálnak - ha egyáltalán diagnosztizálnak. Mivel rendkívül magas a látencia, nem tudni, jelenleg pontosan hány érintett van az USA-ban, de a Nemzeti Mentális Egészségügyi Intézet adatai alapján a betegség élettartam-prevalenciája (azt mutatja meg, mekkora az előfordulási valószínűsége annak, hogy valaki élete során átesik a betegségen) a 18-44 év közötti korosztályban 8,1 százalék. Világszinten ezek a számok értelemszerűen még magasabbak.
Életkortól függetlenül sokkal nagyobb a valószínűsége, hogy az ADHD-t fiúknál diagnosztizálják, de ennek nem feltétlenül az az oka, hogy a betegség kisebb eséllyel alakul ki a lányoknál. A lányoknál általában máshogy, nem annyira típusosan jelentkeznek a szimptómák, így mind a környezetükben élőknek, mind a szakembereknek kisebb eséllyel jut eszébe lehetséges magyarázatként az ADHD (nem véletlen, hogy nőknél különösen gyakori, hogy csak felnőttkorban diagnosztizálják a betegséget). A lányok kevésbé hiperaktív és externalizált tüneteket mutatnak, és ahelyett, hogy nyugtalannak vagy impulzívnak tűnnének, inkább rendezetlennek, elmélázónak, szorongónak, szomorúnak látják őket. Idővel, tüneteik következményeként olyan súlyos problémák alakulhatnak ki náluk, mint az önbántalmazás, az öngyilkossági kísérletek, illetve a korai halál, utóbbi sok esetben baleset következménye.
Bár az ADHD pontos okai egyelőre ismeretlenek, kutatások szerint a betegség öröklődhet. A Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyvének legújabb kiadása szerint - amely alapján az egészségügyi szolgáltatók hivatalosan diagnosztizálják az ADHD-t - az érintetteknél a betegség három típusának valamelyike áll fent: a hiperaktív/impulzív, a figyelemzavaros vagy a kombinált ADHD. Bár a diagnosztizálási kritériumokat az elmúlt években frissítették, az ADHD-szakértők egyetértenek abban, hogy az értékelés során még mindig a tipikus férfitüneteket veszik inkább figyelembe, mivel a kutatások évtizedeken át a fiúkra összpontosítottak. Ez jelentősen megnehezítheti az ADHD lányoknál és nőknél történő diagnosztizálását, amit tovább bonyolít, hogy az ADHD gyakran más mentális és viselkedési zavarokkal együtt fordul elő. Az aluldiagnosztizálás problémája még összetettebbé válik, ha figyelembe vesszük a faji hovatartozást; a színes bőrű lányok és nők például gyakran aluldiagnosztizáltak és alulkezeltek. Ennek lehetséges okai sokrétűek, beleértve a megfelelő egészségügyi ellátáshoz való hozzáférés akadályait és azt a tévhitet, hogy a színes bőrű ADHD-s gyerekek egyszerűen csak "dacosak", és nem szorulnak orvosi segítségre.
Kínos gondok végbéltájékon: mennyit tudunk róluk?
Hotel Caramell Premium Resort****superior nyereményjáték
Folyamatosan túlkompenzálnak
Azok a nők, akiket nem kezdenek el kezelni a betegség korai szakaszában, jellemzően évekig tartó önutálattal küzdenek, beléjük ivódik a szégyenérzet amiatt, hogy a környezetük kirekeszti őket, és hogy azt hiszik róluk, hogy lusták. Ellen Littman klinikai szakpszichológus, kutató több mint 30 éve tanulmányozza az ADHD-s felnőtteket és tizenéveseket. Szerinte a nem diagnosztizált ADHD-val élő nőknél nagyobb arányban fordulhat elő szorongás és depresszió, mivel folyamatosan túlkompenzálnak, hogy megfeleljenek a nemi normáknak. A nőkre nehezedő nyomás, hogy az élet minden területén - család, munka, társadalmi élet - tökéletesen tudjanak teljesíteni, bárkinek óriási stresszt okozhat, azokat viszont különösen súlyosan érinti, akiknek a figyelmük megtartása, az emlékezés vagy éppen a döntéshozatal mindennapos küzdelmet jelent. Nem csoda, hogy az ADHD-s felnőtteknél - más kapcsolódó problémák mellett - nagyobb a szorongás , a depresszió és a kábítószer-használat rizikója.
"Az érintettek félnek attól, hogy szélhámosnak tartják őket, és emiatt borzasztóan szégyellik magukat. Demoralizálja őket, hogy nem tudnak megfelelni, folyton másokhoz hasonlítják magukat, és gyakran teljesen elszigetelődnek a környezetüktől" - mondja Littman, aki szerint ha mindehhez hozzávesszük a világjárványt, a szorongás számukra akár elviselhetetlenné is válhat.
"Mégis mit csináltál egész nap, hogy nem volt időd főzni?"
A koronavírus-járvány soha nem látott mértékben erősítette fel azokat a kihívásokat, amelyekkel az ADHD-soknak meg kell küzdeniük. Noha mindenki számára előnyös a különféle külső struktúrák által biztosított kiszámíthatóság és szervezettség, ha valaki ADHD-s, és nehezére esik az önszabályozás és az impulzivitás kontrollálása, akkor ezen struktúrák fontossága még inkább felértékelődik. A rutin általában segít az ADHD-soknak abban, hogy következetesek legyenek, és emlékezteti őket az elvárásokra és a következményekre is.
Ellen Littman azt tapasztalja, páciensei túlterheltebbek és idegesebbek, mint valaha. A bezártság miatt sokkal több időt töltenek családtagjaikkal, akik így mélyebben belelátnak abba, amit a betegek igyekeznek elrejteni: hogy az agyuk az átlagostól eltérő módon működik. Az ADHD-s agy működésének egyik módja az úgynevezett "érdeklődésen alapuló idegrendszer", ez gyakran rendkívül megnehezíti az érintettek számára, hogy azzal foglalkozzanak, ami nem érdekli őket. "Több női páciensem is mesélte, milyen kínos helyzetbe hozta őket a párjuk azzal, hogy megkérdezte tőlük, mégis mit csináltak egész nap, hogy nem volt idejük főzni" - így Littman, aki azt is hozzátette: az online meetingek ugyancsak problémát jelenthetnek. Míg a neurotipikus emberek általában akkor is képesek odafigyelni (vagy legalábbis úgy tenni), ha semmilyen számukra érdekes dolog nem történik vagy hangzik el egy megbeszélésen, az ADHD-soknál nem ez a helyzet. Az ő figyelmük elkalandozik, és elkezdik a környezetüket fürkészni, hátha találnak valamit, ami jobban leköti őket.
Markánssá váltak a hibák
A világjárvány számos érintettnek jelentett komoly fordulópontot, hiszen világosan kiderült számukra, hogy az állapotukat már nem lehet segítség nélkül kordában tartani. Sari Solden pszichoterapeuta úgy látja, ennek az az oka, hogy a járvány teremtette helyzet miatt megsokasodtak a teendők, és így még nehezebb volt a feladatok végrehajtásának módjára koncentrálni. Ez különösen akkor embert próbáló a betegek számára, ha olyan dolgokról van szó, mint a követhető napirend felállítása, vagy annak eldöntése, mi élvezzen elsőbbséget.
A kanadai Regina városában élő, 35 éves Krista Brodának is ADHD-diagnózist "hozott" a járvány. A kétgyermekes anyánál 2020 márciusában fedezték fel a betegséget, nem sokkal az után, hogy a tartományuk zárlat alá került. Az, hogy otthon ragadt a családjával, jó pár olyan problémát felerősített, amivel már régóta küzdött: a szervezetlenséget, az ingerlékenységet, és hogy képtelen két percig nyugodtan ülni. "Azok a tulajdonságok, amelyeket a legnagyobb hibáimnak tartok, olyannyira markánssá váltak, hogy úgy éreztem, már nem tudom kezelni őket" - olvasható a nő Canadian Broadcasting Corporationnek írt esszéjében.
Saját bevallása szerint akkor fogalmazódott meg benne, hogy esetleg ő is érintett lehet, amikor egy ADHD-val nemrég diagnosztizált barátja megosztott egy cikket a betegségről a Facebookon. "Elolvastam, és rögtön arra gondoltam, hogy ennek utána kellene néznem" - emlékszik vissza a nő. Felkeresett egy pszichológust, a szakember első kérdése pedig az volt, hogy hányszor büntették már meg gyorshajtásért - ami egyébként rendszeresen megtörténik Brodával. "Azt mondta, hogy ez a figyelmetlenség egyik fő jele. Tudom, hogy ott vannak a kamerák. Tudom, hogy le fognak fotózni, de ennek ellenére nagy sebességgel elrobogok mellettük" - így Broda.
Ha valaki azt gyanítja, hogy esetleg ADHD-s, első lépésként mindenképpen menjen el a háziorvosához, aki, ha megalapozottnak látja a sejtést, továbbirányíthatja a megfelelő szakemberhez. Amennyiben a vizsgálatok elvégzése után bebizonyosodik, hogy valóban ADHD áll a háttérben, megkezdődhet a betegség kezelése is. A felnőttek terápiája, hasonlóan a gyermekekéhez, magában foglalhatja a gyógyszeres kezelést, ami történhet stimulánsokkal vagy nem-stimuláns jellegű készítményekkel.
Megkönnyebbülés és gyász
Sokan hatalmas megkönnyebbülést éreznek, miután megtudják, hogy ADHD-sok, hiszen végre megfelelő segítséget kaphatnak, és nem egyedül kell harcolniuk egy megfoghatatlan ellenséggel. Így volt ezzel a cikk elején említett Amber Lewis is, aki a diagnózis óta pozitívabban látja a jövőt. "Őszintén szólva nagyszerű érzés, igazolja a küzdelmeimet" - mondja a nő. Mindazonáltal az is gyakori, hogy az érintettek meggyászolják a diagnózis előtti életüket. "Úgy gondolják, sok évet elvesztegettek arra, hogy alkalmatlannak, hozzá nem értőnek, lustának, butának érezzék magukat" - magyarázza Terry Matlen pszichoterapeuta, ADHD coach.
Ez is érdekelheti
Sari Solden összegzésképpen úgy fogalmazott, hogy miközben a járvány súlyos próbatételek elé állított mindenkit, vannak, akiknél egyszersmind megvilágította életük azon problémás részeit, amelyek több törődést és figyelmet igényelnek. "Megtanulni határokat szabni és nemet mondani bizonyos dolgokra - ezek olyan képességek, amelyek rendkívül hasznosak a mindennapok során. Arra kell törekedni, hogy elsősorban ne mások igényeit elégítsük ki, hanem a sajátjainkat" - mondta.
Legjobban: