Edit egy népes család legkisebb gyermekeként született, hároméves koráig kiskirálylányként élt, mindig volt, aki játszott, foglalkozott vele, három nővére odaadó figyelmét és kényeztető szeretetét élvezte. Akkor azonban óvodába került, és az otthon idilljének egyből vége szakadt. Harminc kisgyerek egyike lett, az óvónőknek sem kedve, sem ideje nem volt csak vele foglalkozni, rideg utasításokkal próbálták rendszabályozni, és senkit nem érdekelt, hogy nem tud rajzolni, nincs türelme gyöngyöt fűzni és elkalandozik a figyelme, miközben az óvónéni mesét olvas.
Évtizedekkel később is nyomasztó emlék a számára az óvoda, ahol folyton unatkozott, és mindig mást kellett csinálni, mint amit szeretett volna. A legtöbb konfliktust a délutáni alvás idején élte meg: ő képtelen volt nappal elszundítani, de úgy kellett tennie - mondja. Kínos-nehezen telt a szúrós pokróc és Sárika néni, a vezető óvónő még szúrósabb tekintetének súlya alatt az a napi másfél óra alvásidő.
Világéletében rossz alvó volt, utasításra meg végképp nem sikerült elaludnia. Később, iskolás korában több stratégiát dolgozott ki erre a problémára: látszólag elfordulva tévét nézett a politúros szekrény tükröződésében, no meg paplan alatt zseblámpa fényében regényt olvasott. Gyerekkorát végigkísérte bizonyos fáziskésés: nem akkor rajzolt, építőzött, amikor a többiek, hanem jóval később fedezte fel ezeket maga számára. Míg olvasni hamar megtanult, hétévesen egész könyveket olvasott el, az írás kínszenvedés volt a számára, mert ákombákomjait képtelen volt a megadott vonalak közé szorítani. Jóval később, már felső tagozatos korában azonban egy ideig festőnek készült, és szebbnél szebb, egyedi írásokkal kísérletezett. Amúgy csendes, jó kislány volt, és bámész, tágra nyílt, szorongó szemeivel kedvelt céltáblája minden gyerekes gonoszkodásnak, csúfolódásnak.
Edit ma már tudja, amit akkor pedagógusai sem tudhattak: hogy ő is egyike volt a figyelemhiányos hiperaktivitási zavarban, az ADHD-ban érintetteknek. Vannak ugyanis sokan, akik esetében nem a "látványos", túlzott mozgékonyság, a kirobbanó reakciók, a harsány impulzivitás a vezető tünete ennek a neurobiológiai hátterű állapotnak, hanem inkább csak a széteső, nehezen koncentráló figyelem jelzi.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Edit ma már tudja, amit akkor pedagógusai sem tudhattak (mert a kilencvenes évek közepéig nem is kutatták ezt): hogy ő is egyike volt a figyelemzavaros hiperaktivitásban, az ADHD-ban érintetteknek. Vannak ugyanis sokan, akik esetében nem a "látványos", túlzott mozgékonyság, a kirobbanó reakciók, a harsány impulzivitás a vezető tünete ennek a neurobiológiai hátterű állapotnak, hanem inkább csak a széteső, nehezen koncentráló figyelem jelzi.
Fontos hangsúlyozni, hogy a bemutatott tüneteket más betegségek is előidézhetik, sőt egyes jelek önmagukban, betegség nélkül is jelentkezhetnek. Ezért, a pontos diagnózis megállapítása érdekében, mindig forduljon szakemberhez.
Krisztián, a kezelhetetlen
Valószínűleg minden tanárnak van emléke legalább egy olyan tanítványról, akivel szemben teljes kudarcot vallott, mert sem az érdeklődését nem sikerült felkelteni, sem a tiszteletét kivívni, sem a szeretetét elnyerni. Krisztián egyike volt ezeknek a kezelhetetlennek kikiáltott gyerekeknek, aki képes volt a legtürelmesebb pedagógust is kihozni a sodrából, a gyengébb nőket megríkatni, a harcosabb férfikollégákat akár üvöltő dührohamba hajszolni. Ő volt az, akit sosem lehetett nyugodtan ülve látni: a tanóra alatt is a legváratlanabb pillanatokban felugrott a helyéről, hogy a három paddal előtte ülő barátját hátba verje, vagy lecsapja azt a darazsat, amely vesztére berepült az ablakon. Mindig volt valami a kezében, körző vagy vonalzó, amiket persze sosem rendeltetésszerűen használt. Szinte megállás nélkül beszélt, a tanár magyarázata vagy felelés közben is, és ártatlanul kerekre nyitott szemekkel értetlenkedett, hogy beszólásai miért zavarnának bárkit is.
Krisztián nem volt buta, sőt, eredeti ötletei is voltak, jó tanuló azonban sosem volt, mivel a folyton hiányos felszerelése, az el nem készült házi feladatok gondoskodtak a naponta beszedett egyesekről. Kitartóan figyelni valamire sosem tudott, az érdeklődése is csapongott. Ugyanakkor, ha valami munkára, erőfeszítésre volt szükség (például székeket kellett pakolni egy ünnepséghez), mindig a legkészségesebbek között találtuk. Igazán elemében focizás közben volt: ilyenkor vezéregyéniség lett, kimeríthetetlen energiával futott ide-oda, egyszerre játszva hátvédet és csatárt. Krisztián a legtipikusabb esete lehetett az olyan ADHD-s gyerekeknek, akik esetében a vezető, legjellemzőbb tünet a mozgékonyság a kirobbanó impulzivitás és a figyelemzavar mellett.
A kis okos
Roland azok közé a szerencsések közé tartozott, akiknek a hiperaktivitása nem tette tönkre az iskolás éveit. Leginkább azért, mert pedagógus anyukája, teljesen ráhangolódott, és képes volt szeretetteljes türelemmel kísérni minden napját, különcségeit, iskolai feladatait, így elkerülték a feszültségeket, sikerült megőrizni a harmonikus szülő-gyerek kapcsolatot kettejük között. Roland figyelme csapongott, türelmetlenül utasított el mindent magától, ami nem keltette fel az érdeklődését, bizonyos témákban viszont elképesztő kitartást mutatott: a számítógép rejtelmeiről, vagy például a hadtörténelemről a tanárainál is többet tudott. Mindig tartott a padjában egy könyvet, és képes volt öt perc alatt elvégezni az órányi feladatot, hogy mielőbb belemélyedhessen.
Csodálatos módon sikerült elérnie, hogy ezt a szokását tolerálják a tanárai is, mivel így lehetett őt nyugodtan a helyén ülve tartani. Folyton elkésett, állandó időzavarban élt, és nála rendetlenebb kamasz az egész iskolában nem volt: a könyvei, a táskája, az uzsonnája, felszerelése holdudvarként szóródott szét a padja körül. Édesanyja és tanárai is elfogadták ilyennek és türelmet tanúsítottak furcsaságai iránt, igyekeztek ellensúlyozni mindazt, ami hátrányt jelenthetett volna számára. Roland így nem lett "rossz gyerekként" beskatulyázva, és ha másként és késve is fejlődött, de egy elfogadhatóan boldog gyerekkor után sikeres felnőtté vált - mindenki legteljesebb elképedésére magasan képzett gazdasági szakember lett belőle.
Forduljon szakemberhez!
Négyből három szülő tévesen azt gondolja, hogy gyermeke csupán az átlagnál szétszórtabb, mozgékonyabb, és legyint a problémára. Pedig a kezeletlen gyermekkori ADHD egész életre szólóan negatív hatással van. Ha a fenti leírások bármelyikében a gyermekénél is megfigyelhető jelenségekre lelt, forduljon mielőbb egy szakemberhez! Nevelési tanácsadókban, az kérhet segítséget. Diagnózist azonban kizárólag gyermekpszichiáter állíthat fel.
A köztudatban sok tévhit él a hiperaktivitással kapcsolatban, de tudni kell, hogy ezekkel ellentétben sem a bizonyos anyagokat (tejet, lisztet, adalékokat, cukrot) kerülő diétának, sem a halolaj vagy bármi más adásának, sem a kineziológiának, a szemtornának, a talpmasszázsnak stb. a jótékony hatását nem igazolták tudományosan a figyelemzavaros hiperaktivitás állapot kezelésében. A szakemberek tapasztalatai szerint eredményt csakis a szülők és a gyermek megfelelő felkészítésével, viselkedésterápiával, illetve az ezt szükség esetén kiegészítő gyógyszeres kezeléssel lehet elérni.
Az oldal elkészítését támogatta a Lilly Hungária Kft. OGYI/41379-3/2014
HUSTR00069
OGYI/41379-3/2014
A dokumentum lezárásának ideje: 2014.12.09
Lilly Hungária Kft.
1075 Budapest, Madách I. u. 13-14.
www.lilly.hu
(x)
Ez is érdekelhet
