A horkoláson is segíthet ez az étrend

Az egészséges, növényi alapú ételek fogyasztása egy új kutatás szerint a horkolás területén is segíthet.

Egy friss tanulmány szerint azoknál, akik egészséges, növényi alapú, zöldségekben, gyümölcsökben, teljes kiőrlésű gabonafélékben és diófélékben gazdag étrendet követnek, ritkábban fordul elő obstruktív alvási apnoe (OSA) - írja a Healthline.

Az alvási apnoé légzéskimaradást jelent alvás közben. Az érintett nem nagyon tud róla, nincsenek vonatkozó emlékei, érzései. Általában az figyeli csak meg, aki mellette fekszik az ágyban. A problémának két fajtája van: az egyik az úgynevezett centrális apnoé, amelynél az agy nem adja ki a légzési parancsot. Ez a típus agyi keringészavaroknál vagy szívbetegségeknél fordul elő, és jóval ritkább, mint a népegészségügyi jelentőségű obstruktív apnoé, amelynél a garat záródik el.

A vizsgálatban a növényi eredetű élelmiszerekben gazdagabb étrendet követőknél 19%-kal kisebb valószínűséggel fordult elő OSA, mint a növényi eredetű élelmiszerekben szegényebb étrendet követőknél. A nagyrészt vegetáriánus étrendet követőknél szintén alacsonyabb volt a kockázat.

A tanulmány azt is megállapította, hogy az élelmiszerek minősége kulcsfontosságú. Az egészségtelen, finomított szénhidrátokban, cukros italokban, magas cukortartalmú és sótartalmú ételekben gazdag növényi alapú étrendet fogyasztóknál nagyobb az OSA kockázata.

Ugyanakkor az egészségtelen, de növényi alapú élelmiszereket nagy mennyiségben fogyasztó embereknél 22%-kal magasabb volt a kockázat, mint azoknál, akik kevesebb ilyen élelmiszert ettek.

De mi az összefüggés a horkolás és a növényi alapú étrend között?

"Ezek az eredmények összhangban vannak a növényi alapú étrend egészségügyi előnyeivel kapcsolatos meglévő ismeretekkel. De az nem derül ki belőlük, hogy az egészséges, de hús alapú étrend rosszabb lenne-e az egészséges, növényi alapú étrendnél az obstruktív alvási apnoe szempontjából" - mondta Dr. Dan Gartenberg alváskutató a Healthline-nak.

A növényi alapú étrend azért segíthet ezen a téren, mert gyulladáscsökkentő hatású összetevőkből áll.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

"Ezek az élelmiszerek bővelkednek tápanyagokban, antioxidánsokban és gyulladáscsökkentő vegyületekben. Utóbbiak nemcsak a gyulladást csökkenthetik, hanem semlegesítik a károkozó szabad gyököket, és végső soron csökkentik az oxidatív stresszt a szervezetben" - magyarázta Gartenberg.

Ezzel szemben az egészségtelen, finomított szénhidrátokban, cukros italokban, valamint magas cukor- és sótartalmú ételekben gazdag étrend gyulladást okozhat a torokban. Utóbbiak ráadásul felboríthatják a szervezet folyadékegyensúlyát is. 

Az egészségtelen étrend pedig elhízáshoz és savas refluxhoz vezethet, ezek pedig csak tovább súlyosbítják az alvási apnoét

horkolás alvási apnoé
Sok előnye van a növényi alapú étrendnek. Fotó: Getty Images

Gartenberg szerint még több kutatásra van szükség ezen a területen. Azonban a megfelelő étkezéssel valóban enyhíthető a horkolás.

"A horkolás nemcsak egy hangos és zavaró szokás, hanem rossz vagy töredezett alváshoz, a szív- és érrendszeri problémák fokozott kockázatához, nappali fáradtsághoz, súlygyarapodáshoz és hormonháztartás felborulásához vezethet" - mondta Dr. Shelby Harris klinika pszichológus, alvásegészségügyi szakember. "Fogyasszunk omega-3 zsírsavakat, magnéziumot és sovány fehérjékben gazdag ételeket. Emellett igyunk sok folyadékot, és folytassunk aktív életmódot" - tanácsolta.

"Koncentráljunk a tápanyagban gazdag, gyulladáscsökkentő élelmiszerekre. Együnk a sok gyümölcsöt, zöldséget, teljes kiőrlésű gabonaféléket, dióféléket, magvakat és hüvelyeseket. De az sem mindegy, hogy mikor: lehetőleg ne együnk semmit a lefekvést megelőző két órában, különösen ne zsíros és cukros ételeket. Ez azért fontos, mert a horkolás okozta rossz minőségű alvás befolyásolhatja, mit eszünk másnak: a magas kalóriatartalmú, cukros ételeket kívánjuk, és kevésbé leszünk motiváltak a fizikai aktivitásra. Mindezek pedig elhízáshoz vezethetnek, és tovább súlyosbítják az obstruktív alvási apnoét" - javasolta.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra