Ezért nem jó ötlet éhesen lefeküdni aludni

Az éhség egy kellemetlen érzés, ami könnyen el tudja vonni a figyelmet a munkáról vagy a tanulásról. A tartós éhezés ráadásul depressziót is kiválthat.

Sokan hiszik azt, hogy ha éhesen fekszenek le aludni, az segíthet a fogyásban. Ez azonban egy tévhit, ráadásul még kellemetlen mellékhatásai is lehetnek.

Nem épülnek az izmok

10 fajta éhség létezik - nézze meg, hogyan győzheti le őket!

Azoknak, akik rendszeresen edzenek, hogy izmosabbak legyenek, kifejezetten rossz ötlet éhesen lefeküdni aludni. A szervezetnek ugyanis tápanyagokra van szüksége ahhoz, hogy a bevitt fehérjét izommá tudja alakítani. Ezért semmiképpen sem érdemes kihagyni a vacsorát.

Ha késő este nassolnánk, annak jobb, ha ellenállunk, azonban ne rójunk túl nagy stresszt a szervezetünkre az éhezéssel. Már csak azért se, mert az esti étkezések kihagyásának akár még fordított hatása is lehet. Több tanulmány is azt állítja, hogy ha rendszeresen kihagyjuk a vacsorát, akkor egy idő után annyira éhesek leszünk, hogy nem fogunk tudni ellenállni a finom falatoknak, és végül sokkal többet eszünk majd, mint amennyit akkor ettünk volna, ha a szokott időben megesszük a vacsoránkat. Ez pedig szinte biztosan hízáshoz vezet.

éhség, éhezés, alvás, alvászavarok, nyugtalan alvás,
Az éhség valószínűleg nem hagy majd minket aludni. Fotó: Getty Images

Egy elmélet szerint este lelassul az anyagcsere - ezzel kapcsolatban viszont nincs egyetértés a szakemberek között, és tudományos bizonyítékok sem támasztják alá az állítást. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy nagy adagokat kellene ennünk közvetlenül lefekvés előtt. Az ágyba bújás előtt két órával még nyugodtan ehetünk, a lényeg, hogy lehetőleg valami könnyű és egészséges étel legyen a vacsoránk, és figyeljünk a mennyiségre is.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

Nyugtalan alvást eredményez

Éhesen lefeküdni azért is rossz ötlet, mert könnyen megeshet, hogy pont emiatt nem fogunk tudni elaludni . Korgó gyomorral hánykolódni és a reggeliről fantáziálni nem jó érzés, ráadásul az alvásunk minőségének rovására is mehet. Ha pedig nem pihenjük ki magunkat éjjel, akkor másnap nemcsak fáradtan kelünk, de az energiahiány miatt a szervezetünk követelni fogja majd a kalóriában és szénhidrátban gazdag, gyorsan energiát adó fogásokat. A reggeli kimerültség ráadásul a teljesítményünkön és a hangulatunkon is ronthat. Ha tehát este farkaséhesen fekszünk le, szinte biztos, hogy másnap igencsak nehéz napunk lesz.

Mit együnk este?

Ha közvetlenül lefekvés előtt korog a gyomrunk, egy kis uborkát és sajtot nyugodtan megehetünk. Így biztosak lehetünk abban is, hogy reggel lesz elég energiánk, és fizikailag, valamint mentálisan is megfelelő erőnléttel kezdjük majd a napunkat.

Forrás: brightside.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra