Nem jó, ha egyszerre bújunk ágyba a párunkkal

A szakemberek szerint akár meg is mentheti a kapcsolatot, ha egy pár nagyjából másfél óra különbséggel megy aludni.

A megfelelő mennyiségű és minőségű alvás nemcsak az egészségünkre van hatással, hanem arra is, hogy milyen lesz a kedvünk, hogyan fogunk viszonyulni a párunkhoz a következő napon. Ez a szakértők szerint hosszú távon a párkapcsolat egészére is hatással van. Sőt, ha az alvásproblémák napi szinten jelen vannak az életünkben, legrosszabb esetben úgy megromolhat a kapcsolat, hogy a helyzet akár szakításig is fajulhat. Ennek elkerülésére sokaknál felmerül a külön ágyban alvás, de a hozzáértők azt mondják, elég lehet, ha eltérő időben, mondjuk körülbelül 90 perc különbséggel megyünk aludni a párunkkal.

Miért segíthet, ha 90 perc különbséggel fekszünk le?

„A stressz és az alváshiány jelentős hatással lehet a párokra és az otthoni életükre” – idézi a Metro.co.uk Sammy Margo alvásszakértőt. Aki kifejtette, hogy az emberek hajlamosabbak lehetnek a vitákra, ha fáradtak vagy stresszesek, mert olyankor nehezebb uralkodni az érzelmeinken, illetve higgadtan és racionálisan reagálni. Ha fáradtak vagyunk, gyakoribbak lehetnek a félreértések is, ami szintén hozzájárulhat a vitákhoz.

Mennyire alszunk jól vagy épp rosszul?

Egy 15 000 fő részvételével végzett alváskutatás kiderítette, hogy egy hét alatt átlagosan az éjszakák felében zavarta meg éjszakai pihenésüket a párjuk valamilyen módon. Az emberek 55 százalékát a partnere horkolása bosszantja leginkább. Több mint egynegyedük (27 százalék) bevallotta, hogy jobban alszik, ha egyedül van. Nyolc százalékuk pedig fontolóra vette azt is, hogy külön ágyat vesz a jobb alvásminőségért.

Fontos tehát, hogy a jobb problémamegoldóvá tevő jó alvást prioritásként kezeljék a párok. Ahhoz pedig, hogy ezt, mármint a jó alvást elérjék, érdemes nagyjából másfél órával a párunk előtt vagy után lefeküdni. Akinek magasabb az alvásigénye, annak érdemes 90 perccel megelőzni a párját. „Ez az optimális időpont, mert így még azelőtt eljuthat a mélyalvási szakaszba, mielőtt a másik fél ágyba bújik” – teszi hozzá Margo.

pihenés, alvás
A kapcsolatukat is megmentheti, ha így alszanak a párok. Fotó: Getty Images

Így továbbra is élvezhetők a közös ágy intimitásának előnyei, anélkül, hogy a partner jelenléte, esetleg olyan zavaró szokásai, mint például a horkolás vagy a fészkelődés megnehezítenék az elalvást.

Egyedüllét és intimitás

Az egyedül töltött idő pedig azért is fontos, mert lehetőséget adhat a relaxálásra és az önmagunkkal való törődésre. Ez pedig segíthet csökkenteni a stresszt és a szorongást. Így hozzájárulhat, hogy saját igényeink után a párunkra is jobban oda tudjunk figyelni, ezáltal pedig a kapcsolatunk is erősödhet.

Aki azért aggódik, hogy a különböző elalvási időpontok miatt eltűnnek az intim együttlétek, annak érdemes átgondolni, egy-egy nap során hol lehet még idő és lehetőség az ilyesmire – biztosan nem a lefekvés előtti percek jelentik az egyetlen opciót egy kis összebújásra.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra