Nincs mit szépíteni: vadállatias énünk egy darabkája gyakran unatkozik biztonságos kis világunkban. Szeretjük, ha izgalmak érnek bennünket, és amikor horrorfilmet nézünk, az adrenalin egyszerűen elárasztja a testünket. Hiába tudjuk, hogy csak filmet nézünk, képesek vagyunk teljesen beleélni magunkat, és a testünk a kanapén ülve ugyanolyan fizikai változásokon megy át, mintha valóban rettegnénk, menekülnénk, harcolnánk a gonosz ellen. Felgyorsul a pulzusunk, összehúzódnak az izmaink, felmegy a vérnyomásunk: és csak úgy égeti a testünk a kalóriákat, akkor is, ha csak ülünk a kanapén. Egy másfél órás film alatt körülbelül 200 kalóriát égetünk el . (Minél hevesebben rettegünk, ez a szám annál magasabb!) Amikor pedig a filmnek vége lesz, a megkönnyebbülés is ugyanolyan valódi, mintha egy igazi katasztrófából menekültünk volna meg. Erről a jóleső érzésről a hormonok gondoskodnak, és egy kiadós rettegés után hasonló érzés uralkodik el rajtunk, mintha tudatmódosítót használtunk volna - de a kábítószer minden egyéb negatív hatása nélkül.
Persze, ha azt nem számítjuk, hogy a horrorfilmnézés is olyan addiktív, mint a heroin vagy a kokain: igencsak rá lehet szokni. Mégpedig azért, mert bármilyen messzi világot mutat is be a horrorfilm, valójában saját belső félelmeinkről szól, és arra kényszerít, hogy szembenézzünk velük. A 38 éves Henriett azt állítja, pontosan ezért szereti a horrorfilmeket. Számára a horror nem szórakoztató műfaj, hanem egyfajta terápia. "Alapvetően félős, kissé szorongó személyiség vagyok. A horrorfilmek, illetve az ilyen témájú könyvek segítenek felszínre hozni a legbelső félelmeimet, amiket ilyen formán át is élhetek anélkül, hogy bármilyen konkrét rossz élménnyel kellene szembesülnöm. Aki fél a magasságtól, annak azt javasolják, hogy próbálja ki a tandemugrást, és minden félelme szertefoszlik. Nálam a horror kicsit ezt helyettesíti. Minél több horrort nézek, annál jobban képes vagyok feldolgozni a saját fóbiáimat, és annál felszabadultabb vagyok."
Ahány ember, annyiféle félelem
A horrortémák tárháza végtelen: vannak darabolós-gyilkolós filmek, kísértetes-természetfelettiek, zombi apokalipszisos, sorozatgyilkosos, természeti katasztrófás, cápás-pókos-kígyós és számtalan más fóbiát kiaknázó. Mindenki mást szeret, és mindenkit mástól ver ki a víz.
2016-ban a Nyers (Raw) című film tokiói bemutatóján többen rosszul lettek, páran el is ájultak. A film fő témája, hogyan lesz egy vegetáriánus nőből kannibál. Vizuálisan sok véres, csonkítós jelenet, belezés van benne. Furcsa módon a premieren történtek nem ártottak a filmnek: kifejezetten felkeltette a horrorrajongók kíváncsiságát, akik azóta is lelkesen dicsérik a rendező és a speciáliseffekt-mester munkáját.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Nem ez az első eset, hogy egy horrorfilm ilyen erős érzelmeket vált ki a nézőkből. 1932-ben a Szörnyszülöttek (Freaks) című film szereplői valódi, annak idején cirkuszokban fellépő végtaghiányos és furcsa betegségekben szenvedő emberek voltak. A valóságos szereplők és a valósághű jelenetek annyira felzaklatták a nézőket, hogy egy nő be is perelte a forgalmazót, azt állítva, hogy miattuk vetélt el.
1960-ban a Pszicho pedig olyan sokkoló volt, hogy egy újfajta (és máig tartó) fóbiát okozott: sokan emiatt nem mernek azóta sem zuhanyozni, köztük Janet Leigh, a film főhősnője, aki 2000-ben egy interjúban bevallotta, lassan hatvan éve csak a fürdőkádat használja, a lakásában nincs is zuhany. De nem ez a világ egyetlen fóbiája, amit egy horrorfilmnek köszönhetünk: a Cápa bemutatója óta sokkal több ember retteg a tengerben, óceánban úszva, mint korábban - sőt furcsa módon ez a rettegés még az édesvizekre is kiterjed, ahol pedig nem is élnek efféle ragadozók.
A férfiak jobban bírják
Az, hogy valaki szereti a horrorfilmeket vagy sem, sok mindentől függ: életkorától, nemétől, személyiségétől. A tudósok például megállapították, hogy a férfiak általában véve szeretik a horrort, különösen akkor, ha nagyobb társasággal nézhetik, mert kicsi koruk óta arra vannak szocializálva, hogy bátrak legyenek, és szálljanak szembe a támadásokkal. A falkaérzés, amit a többi férfi jelenléte ad, növeli az önbizalmukat, és a testükben történő változások miatt a horrorfilmnézést valódi kalandként élik meg. Ráadásul ezzel a csapattal való összetartozás élménye is erősödik, hiszen együtt éltek túl egy szörnyűséget. Azt pedig sok férfi tapasztalatból is jól tudja, hogy első randira a horrorfilm a legalkalmasabb, mert az ijedt nők keresik a testi kontaktust, és genetikusan vonzódnak azokhoz a férfiakhoz, akik nem ijednek meg a veszélytől.
Fontos nemi különbség még, hogy míg a férfiak a horrorfilmekben általában az elkövetővel vagy a bátor hőssel azonosulnak, a nők inkább az áldozat szerepét élik át jobban, így számukra az efféle filmek ijesztőbbek, és erősebb félelmet gerjeszt bennük. Különösen akkor, ha vannak már gyerekeik, mert a gyerekszülés után a nők sokkal empatikusabbá válnak, így olyan erősen átélik a képernyőn látható szenvedéseket, ami már kellemetlen lehet számukra.
Tanulható túlélés
A horrorfilm azonban nemcsak kellemes szórakozás, hanem egyfajta univerzális tudástár is. Tanulhatunk belőle, méghozzá a világ leghasznosabb dolgát: a túlélést. Genetikus örökségünk, hogy a világban, ami körbevesz minket, keressük az "anomáliákat": olyasmit, ami eltér a hétköznapitól, a rutintól - és hogy azonnal is reagáljunk rá. Azért látunk a csempe mintájában emberfejet, a székre vetett ruhákban kuporgó démont és hallunk a padló recsegésében lopakodó szörnyet.
Amikor horrorfilmet nézünk, az megerősít benne, hogy nem képzelődtünk: a szörnyek körbevesznek minket, muszáj éberen figyelnünk, és megvédenünk magunkat. Méghozzá, ha lehet, sokkal jobban, mint a film áldozatai. Minden néző értetlenül lesi, miért megy le a főhős egyedül a sötét pincébe, miért nem hívja a rendőrséget, már amikor meglátja az első vérfoltot, és miért nem tanul önvédelmet az első támadása után. A horrorfilmek nézése közben ezerrel pörög az agyunk, és keressük azt a megoldást, ami segítene életben maradni. Szeretjük azt hinni, hogy mi hasonló helyzetben okosabban döntenénk. Főleg akkor, ha a film olyan általános szituációkra épít, amelyekbe bárki belekeveredhet: lerobbant kocsi, elhagyatott motel, telefonhívás az éjszakában. Minél általánosabb az alapszituáció, annál könnyebben tudunk azonosulni a benne szereplőkkel, és érezzük úgy: most valami hasznos tudás birtokába jutottunk.
Becsapnak minket
Amikor leülünk horrorfilmet nézni, pontosan tudjuk: becsapnak minket. Amit látunk, nem igazi. A jó horrorfilm hatása alól mégse tudjuk kivonni magunkat, rettegünk, izzadunk, felkiáltunk, a kezünket akaratlanul is a szemünk elé kapjuk. Mindezt a jó történet és a színészek mellett sok kifinomult trükknek köszönhetjük, hiszen ahogy egyre több horrorfilmet látunk, egyre kiszámíthatóbbak a mozigyártók trükkjei, és egyre nehezebben ijedünk meg.
- Kellemetlen zajok - az agyunk egy csomó zajt veszélyforrásként észlel, és ezeket a horrorfilmek örömmel használják fel, ilyen az üvöltő vadállatok hangja, a kígyósziszegés, a bébisírás. Ezek öntudatlanul is felzaklatnak minket.
- Infrahangok - az emberi fül számára felfoghatatlan hang, amely azonban sok természeti katasztrófát megelőz, mint amilyen a lavina, a földrengés vagy akár a sima vihar. Tudatosan nem fogjuk fel ezeket - de idegesnek, feszültnek érezzük magunkat tőle.
- Mély hangok - vannak olyan frekvenciák, amelyek a bélrendszerünkkel együtt rezonálnak. Ezért van, hogy néha minden érthető ok nélkül szinte ökölbe rándul a gyomrunk a horrorfilmeket nézve.
- Felvillanások - a rendezők előszeretettel villantják fel a gonoszt egy-egy tizedmásodpercre, olyan gyorsan, hogy az szinte felfoghatatlan a szem számára, így nem lehetünk benne biztosak, hogy valóban láttuk, vagy csak képzeltük - így ugyanolyan bizonytalanságban maradunk, mint a szereplők.
- Homály - azt már az ősember is tudta: a legveszélyesebb szörnyek éjjel portyáznak. Ezért is érezzük magunkat kényelmetlenül, ha nem látunk rendesen. De nemcsak a teljes sötétség az ijesztő, hanem a félhomály is, ami szintén akadályozza a látást. A homályos filmkockák, hátterek ezért váltanak ki bennünk kellemetlen érzést.
- Hirtelen zaj - mindig összerezzenünk, még akkor is, ha pontosan tudjuk, hogy a jelenet végén jön a csattanás. Ez olyan ősi ösztön ez, amit nem tudunk leküzdeni.
16 éven aluliaknak nem ajánlott!
"Míg a felnőttek nagy részére semmiféle rossz hatást nem gyakorol a horrorfilm, 14-16 éves kor alatt ennél bonyolultabb a helyzet. A kutatások szerint egy horrorfilm okozta nagy ijedelem nem csak pár álmatlan éjszakát okozhat egy gyereknél, hanem hosszú távú hatása van. Felnőttként az ilyen gyerekeknél nagyobb eséllyel alakul ki szorongásos betegség, mint azoknál, akik csak kamaszkoruk után találkoztak először ijesztő horrorfilmekkel" - figyelmeztet Nagy Brigitta, gyermekpszichológus. "A valóság és a fantázia ebben a korban még könnyen összecsúszik, ez nehezíti a távolságtartást, így egy horrorfilm könnyen traumatizálhat, akár valódi poszt-traumás stresszt okozhat. A gyerekekre sokkal erősebben hatnak a vizuális ingerek, és kevésbé képesek eltávolodni a látott dolgoktól. Persze a kisgyerekek is szeretik az ijesztő történeteket - ha a gyermekmeséket nézzük, ez nyilvánvaló, de jobb, ha ezt a kamaszkor előtt csak biztonságos forrásból adjuk meg nekik. Az egyik ilyen a közös felolvasás, ahol nem látnak semmit, és a szülő jelenléte segít feloldani a feszültséget - vagy olyan film formájában, aminek a látványvilága vizuálisan nem megterhelő, mint mondjuk a Narnia-sorozat."
A cikk a Nők Lapja Egészség 2018. június-júliusi számában jelent meg.
Ez is érdekelhet
