A téli napfordulóhoz, a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő hiedelmek, népszokások talán a leggazdagabbak az egész magyarság által őrzött népi kultúrában. "Sajnos, ezekre korunkban a feledés sorsa vár, azért nagyon fontosnak tartom írásban való rögzítésüket" - írta évtizedekkel ezelőtt a nyugat-magyarországi Répce-vidék néprajzi gyűjtője, Szabó József. Már a 30 évvel ezelőtt elhunyt etnográfus idejében is eltűnőben voltak a szokások, amelyekben sok évszázad, sőt több évezred kulturális áramlatai csapódtak le. Valószínűleg sok magyar "keresztény" népszokás a pogány korban gyökerezik, a karácsonyi ünnepkörön belül erre Luca napja emlékeztet a leginkább. De ne szaladjunk ennyire előre!
Szabó József szerint a népszokások leggazdagabb időszaka az advent. Ez a karácsony ünnepét megelőző négy hetet jelenti, amikor az egyház előkészíti híveit Krisztus születésének megünneplésére. Advent egyúttal az egyházi év kezdete is. A Magyar Néprajzi Lexikon szerint a karácsonyi ünnepkör a római liturgiában megjelölt időszakok egyike. Ez az ünnepkör advent első vasárnapjával (a Szent András napjához, november 30-hoz közel eső vasárnappal) veszi kezdetét és vízkereszt nyolcadával végződik (január 6.). Számos ünnepnapot tartalmaz ez a liturgikus kör: András napja, Borbála napja, Mikulás, Luca napja, Ádám és Éva napja, karácsony, Szent István és Szent János napja, újév, vízkereszt.
Advent: nem tartottak lakodalmakat
Tátrai Zsuzsanna az ünnepkörről a História című történelmi folyóiratban 2005-ben írt két tanulmányt. A leghosszabb éjszakán, a téli napfordulón a pogányok a Nap évenkénti megújulását kívánták mágikus úton elősegíteni és a napisten születését ünnepelték. Ezt az ünnepet a kereszténység a 4. századtól mint karácsonyt, Jézus születésének ünnepét tartja számon.
Manapság az advent viszont a vásárlás ünnepévé kezd átalakulni, a bronz-, az ezüst- és az aranyvasárnap ennek eltorzult formája. Ám nem kell mindent a modernitásra fognunk: az advent kezdete régebben, a paraszti életben sem mindig ájtatossággal párosult. Így például november 30-ával kezdődtek a disznótorok, és nem véletlen a "disznóölő Szent András" elnevezés sem Tátrai szerint.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az advent jelképévé vált a felfüggesztett vagy asztalra helyezett adventi koszorú. Általában fenyőágakból vagy más örökzöldből és négy gyertyából készül. A katolikusoknál elsősorban a hit, remény, öröm és szeretet négyességét jelképezi. Általában lila színűek, de a harmadik vasárnapi gyertya rózsaszínű.
180 éves az adventi koszorú
Kevesen tudják azonban, hogy maga az adventi koszorú viszonylag új kezdeményezés volt a 19. században. A németül Adventskranznak nevezett "találmány" csak jövőre lesz 180 éves. Magyarországon a 20. században a katolikus hívők is átvették ezt a szokást, amelyet egy evangélikus teológus, az észak-német lutheranizmus megújítója, Johann Hinrich Wichern talált ki. Utcagyerekek, illetve árvák számára 1839-ben készítette el az első koszorúkat - kissé más formában, mint ahogyan az ma megszokott nálunk. Wichern koszorúja négy fehér gyertyából állt, ezek a vasárnapokat jelképezték, de közöttük húsz kisebb piros gyertya a hétköznapok múlását érzékeltette a gyerekekkel. Wichern célja az volt, hogy a szegény sorsú kicsik számára lerövidítse a karácsonyig tartó időszakot.
Vagyis az adventről elmondhatjuk, hogy egy igazi keresztény ünnep, amelynek szokásai annak megfelelően módosultak, hogy az indusztrializáció és a modernitás milyen kihívások elé állították az egyházakat. Ezért érdemes arra felfigyelnünk, hogy ennek az ünnepnek milyen fontos szerepe van lelki békénk helyreállításában egész éves rohanásunk után. Vagyis az advent tényleg a lelkiség ünnepe, bármelyik keresztény irányzatot tekintjük, de még az ateisták számára is jó alkalom, hogy elgondolkodjanak magukról és a világról, és a karácsonyra készülődjenek.
Jeles napok decemberben
A karácsonyi ünnepkörbe számos más jeles nap is beletartozik. December 4. például Borbála napja. A paraszti kultúrában a Luca-naphoz hasonló termékenységi ünnep volt ez is. "Csíráztattak búzát, mely karácsonyra kizöldülve a következő év termésére jósolt, e napon vízbe tett gyümölcságról úgy hitték, ha karácsonyra kihajt, a leány hamarosan férjhez megy" - írja Tátrai, hozzátéve, hogy tilos volt a fonás is: "aki Borbála és Luca napján fonna, befonná a tyúkok fenekét, és azok nem tojnának".
A Luca-nap a Gergely-féle naptárreform (1582) előtt az esztendő legrövidebb, egyúttal a téli napforduló kezdőnapja volt, tele az elkövetkezendő évre vonatkozó hiedelmekkel és jóslásokkal. A magyar néphitben Luca alakja ötvözi a keresztény Szent Lucát egy "boszorkányszerű, rontó nőalakkal". Luca napját ezért "gonoszjáró napnak" tartották, amikor a boszorkányok rontása ellen kellett védekezni.
Borbála és Luca napja közé esik a Mikulás-ünnep. Szent Miklós ajándékhozó ünnepe december 6-ára esik. A protestánsok azonban eltörölték a szentek kultuszát, ezért tolódott el a modern korra a fő ajándékozás karácsonyra. Az Osztrák-Magyar Monarchia számos, a Mikuláshoz és Karácsonyhoz kötődő hagyományt olvasztott össze: a csehországi eredetű "Jézuska" (Jezulatko) ajándékhozó szerepe az osztrák Christkindl hagyományával fonódott össze. Szent Miklós szlovák neve (Mikulás) is a népek ötvöződő hagyományait jelzi. A krampuszok pedig biztosan osztrák eredetűek. (A Mikulás-ünnepet összezavarta az ötvenes évektől a Télapó kommunista propagandaalakja. Bár a "Tél apó" - külön írva - már Arany Jánosnál is megjelent, akkor még egyáltalán nem számított "pozitív" alaknak, így az orosz Gyed Morozzal kombinált, "feljavított" Télapó hozta "hivatalosan" az ajándékokat, de a "szlovák" Mikulás hagyományát nem sikerült kiirtania a családoknál a szovjetizált kultusznak.)
Régi keresztény jelképek a karácsonyfán
Az ajándékozás fő ünnepe és a karácsonyfa állítása a német protestánsok és az osztrák katolikusok hatására alakult ki nálunk is - a karácsonyfa először a XIX. századi hazai nemesi, főnemesi családoknál jelent meg. A karácsonyfa díszei régi keresztény jelképeket hordoznak, sőt az életfa miatt alighanem még ősibb időkre vezet vissza ez a hagyomány. Bár ma már ennek nem vagyunk tudatában, a csúcsdíszek sokszor a betlehemi csillagot idézik, a gömböcskék a tudás fájának almáit, a karácsonyfán tekergő, csillogó szalagok, lámpasorok pedig a szintén a tudás fáján tekergő, bibliai kígyóra emlékeztetnek - ezt Barna Gábor néprajzkutatótól tudhatjuk.
Nagy- és kiskarácsony más-más funkciókkal
Az adventi időszak utolsó napja, karácsony vigíliája (böjtje) december 24., azaz Ádám-Éva napja. Ekkor a téli napforduló, a középkori évkezdet és a Jézus életével kapcsolatos jelenségek együtt tűnnek fel a néphagyományban. A karácsonyi asztalra helyezett ételek - szentelt ostya, mézbe mártott fokhagyma, dió, alma - a család tagjainak az egészségét biztosították. A karácsonyi halevéstől azt gondolták, hogy a következő évben sok pénzük lesz.
Mindez mutatja, hogy karácsony régebben az újév első napja is volt. Feltehetően a naptárreform miatt keveredett így össze néhány jeles nap. Így a kiskarácsony az újév elnevezése lett azután, hogy a "Nagykarácsony" elvesztette e funkcióját.
Kevesen tudják, hogy karácsony napja valójában nem december 24., hanem december 25. Bálint Sándor néprajzkutató felidézi, hogy a karácsony a niceai zsinat határozata értelmében Jézus Krisztus földi születésének emléknapja. Vagyis a 4. század óta ünnepeljük ezt a napot, amely a paraszti életben a család ünnepe volt: december 25. munkatilalommal járt. Karácsony másnapja, István napja december 26-ára esett. A regölés, a férfiak "termékenység-, bőség- és párokat összevarázsló, házról házra járó köszöntője" e naphoz kötődött.
Szent Szilveszter pápa ünnepe, december 31. lett az év utolsó napja a középkori naptárreform következtében. Újév pedig azért volt kiskarácsony, mert már említettük, hogy a Nagykarácsonyról levált az évkezdet "funkciója". Az emberek újévkor a következő esztendőre készülve az egészséghez, a szerencséhez kötődő hiedelmeket és szokásokat tartottak meg - sokszor modern korunkig. (Ilyen az újévi lencseevés, amely a meggazdagodáshoz, a szerencséhez kapcsolódik.) A szilveszteri petárdázás, kürtölés pedig a gonosz, ártó szellemek elűzésére szolgáló, alighanem a kereszténység előtti korokra visszavezethető szokás.
Ez is érdekelhet
A karácsonyi ünnepkör zárónapja a Vízkereszt. Ez az egyik legrégibb egyházi ünnep, a 4. századig ezen a napon ünnepeltek Jézus születésnapját és az évkezdetet is. "Ekkor emlékezik meg az egyház a napkeleti bölcsekről és Jézusnak a Jordán vizében történt megkeresztelkedéséről" - írja Tátrai.
