Apa kedvenceiből lesznek a jó gyerekek?

Azok a gyerekek, akikkel három hónapos korukig sokat foglalkozik az apjuk, kevesebb viselkedési problémát mutatnak a későbbiekben - erre a következtetésre jutott a világ egyik legnagyobb kutatási alapítványa, a brit Wellcome Trust.

A Journal of Child Psychology and Psychiatry című szaklapban megjelent tanulmány készítői rámutatnak arra, hogy az első pár hónap alatt kialakult apa-gyermek kapcsolat hatással lehet a gyermek későbbi, serdülőkori vagy akár felnőttkori lelki állapotára. Az Oxfordi Egyetem kutatói 192 családot tanulmányoztak, a résztvevőket két különböző nagy-britanniai szülészeten választottak ki.

A viselkedési problémák kialakulásának számos kockázati tényezője ismert, ezek közül kiemelten fontos a szülők alaptermészete és a szülő-gyermek kapcsolat . A kutatásokban azonban eddig főként az anya szerepére összpontosítottak.

A mostani kutatásban viszont az apa és gyermek közötti kölcsönhatást vizsgálták, méghozzá a gyermek három hónapos, majd kilenc hónapos korában. Az eredmény azt mutatja, hogy az apa-gyermek kapcsolat már a pár hónapos gyermekeknél is kulcsfontosságú, és a viselkedési zavarokat kiváltó tényezők igen korai, néhány hónapos életkorra visszavezethetők. A vizsgálat eredménye szerint azoknál a gyerekeknél találtak komolyabb viselkedési problémákat, akikkel szemben az apjuk távolságtartóbban viselkedett vagy kevesebb időt szánt rájuk.

A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ez a hatás erősebben mutatkozott meg a fiúknál, mint a lánygyerekeknél. Ez alapján a szakértők feltételezik, hogy pár hónapos korban a fiúkra erősebb hatást gyakorol az apa személye, mint a lánygyerekekre - olvasható a ScienceDaily tudományos ismeretterjesztő portálon.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +9 °C

Főként északnyugaton, nyugaton és északkeleten szakadozhat fel a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüthet majd a nap, másutt nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, de egyre kevesebb helyen eshet az eső. A Nyugat-Dunántúlon és északkeleten élénk, néhol erős széllökések kísérik az északias szelet. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, ennél kissé melegebb a kevésbé felhős tájakon lehet. Késő estére 8 és 14 fok közé hűl a levegő. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Baranya
Legrosszabbul:
Jász-Nagykun-Szolnok
Kezdjük újra