Jobban megviseli a kapcsolatot az első gyerek

Az első gyerek születése nagyobb mértékben rontja az édesapák párkapcsolati elégedettségét, mint amikor már második gyermekük érkezik a családba – állítják német kutatók.

Egy erős párkapcsolat segít a pároknak sikeresen túllépni a potenciálisan nagy kihívást jelentő, nagy változást hozó élethelyzeteken, mint amilyen egy gyerek születése is. Mint azt a PLOS ONE kiadó írja lapunknak küldött közleményében, a múltbeli kutatások többsége az édesanyákra koncentrált, amikor az volt a kérdés, hogy az érintettek mennyire elégedettek párkapcsolatukkal a gyermekszületés utáni időszakban. A Drezdai Műszaki Egyetem kutatói Judith T. Mack és Lena Brunke vezetésével ezúttal a másik félre, az édesapákra fókuszáltak. Arra voltak kíváncsiak, hogy az apukák párkapcsolatukkal való elégedettségét az első vagy a második gyermek teszi-e inkább próbára.

kétgyerekes édesapa, csecsemő, etetés
A második gyerek születése kevésbé tépázza meg az édesapák párkapcsolati elégedettségét. Fotó: Getty Images

A kutatásba összesen 500 újdonsült apát és 106 olyan családfőt vontak be, akik már második gyermeküket várták párjukkal a 2017 és 2020 közötti időszakban. Mindannyiuknak több alkalommal ki kellett kérdeniük kérdőíveket, így a gyermek világra jötte előtt két hónappal, azt követően nyolc héttel, tizennégy hónappal, majd két évvel. A kérdések számos területre kiterjedtek, beleértve a résztvevők korát, iskolai végzettségét, bevételeit, a párkapcsolatuk hosszát, családi állapotukat, az újszülött gyermek biológiai nemét és később a személyiségét. Ezenkívül azt is felmérték minden alkalommal, hogy az apák mennyire elégedettek a kapcsolatukkal.

Az így kapott adatok elemzéséből kiderült, hogy a gyermek érkezése a családba mindkét csoportban negatívan hatott a párkapcsolati elégedettségre. Ugyanakkor azok a férfiak, akik frissen váltak családapává, az első két felmérés időpontjában jobbnak értékelték a kapcsolatuk minőségét. A 14. havi és a kétéves kérdőívekben viszont már borúlátóbbak voltak e téren a kétgyermekes apáknál, akik a kezdeti negatívabb érzések után hamarabb visszatértek az eredeti elégedettségi állapotba. „A szülővé válás folyamata negatívan hathat az apák párkapcsolati elégedettségére, főként az első alkalommal. Ugyanakkor ez idővel elmúlhat” – írják a PLOS ONE folyóiratban megjelent tanulmány szerzői. „Ahogy a gyerekek egyre önállóbbá válnak, a szülők pedig tapasztaltabbá, egyre kevesebb energiát kell a gyereknevelésre fordítaniuk, ami által több idejük maradhat kapcsolatuk ápolására” – teszik hozzá.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Főként az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső. A többfelé élénk déli, délnyugati szelet néhol erős lökések kísérhetik. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra