Anna az anyósával nincs kibékülve, ezért fordult a szakértőhöz: "Két éve mentem férjhez, az anyósom a legjobb anyósnak tűnt. Mindent megbeszéltünk, egyetlen fia hibáit is, a vitákban legtöbbször mellém állt, és sokat hangoztatta, hogy a fiának szerencséje van velem. Aztán az esküvő után már nemcsak Zolit hívogatta naponta, hanem engem is. Ezzel nincs is baj, de az nagyon zavar, hogy amikor átjön hozzánk (heti egyszer), bemegy a hálószobánkba körülnézni, és feltérképezi a hűtőnk tartalmát is. Ráadásul folyton megkérdi, hogy mikor lesz unokája. Nem bántó, csak éppen megőrülök ettől. A férjem ideges lesz, ha ezt szóba hozom, nem érti, mi bajom, szerinte az anyja szeret minket. De nekem már görcsbe rándul a gyomrom, ha jön. Hogyan tudnám leállítani, anélkül hogy megbántanám?
C. Molnár Emma válasza
Érthető is, meg nem is az az ingerültség, amely áthatja a levelét. Nem értem, mert: ha tudja, hogy az anyósa szereti a fiát, miért vele beszéli meg immár két éve férje hibáit? Miért várja Zoli édesanyjától, hogy a fia előtt is mindig az Ön pártját fogja? Ha érzi, hogy Zoli szereti és tiszteli az édesanyját, miért a férjétől várja, hogy az anyja hibáira éles szemmel figyeljen? Miért fontos Önnek, hogy a férje az édesanyjával szemben az Ön pártjára álljon? Miért ennyire fontos számára a hibák feltárása és kimondása? Ön szerint miért a hibák kapcsán való állásfoglalás az alapja a jó kapcsolatnak? És végül: ha a hibát Önnel kapcsolatban mondják ki, miért ez a nagy ingerültség?
Ha gondosan végigolvassa ezeket a kérdéseket, talán meg is találja a választ. Azt a választ, amelynek az átgondolása, sőt mi több, a megvalósítása segíthet a ténylegesen jó viszony kialakításában. Mi kell ehhez? Tisztelje az anyósát, mert ő édesanya. Nem a menyéé, a fiáé. Ne zavarja össze a viszonyt azzal, hogy mint "két testvér" esetében, a közös édesanyához fordul, tegyen önök között igazságot. A házasság révén nem lesz az anyósa az édesanyja, csak a kapcsolatot óvó, tapasztaltabb szövetségese - a legjobb esetben!
Ez is érdekelhet
Az igazság nem helyettesíti az érzelmi elkötelezettséget az anya-fia, de a férj-feleség viszonyban sem. Az "igazságkeresés", az "igazságtevő játék" szenvedéllyé válhat. Erről szól Albee Nem félünk a farkastól c. kisregénye. Végül mindenki magára marad(hat). Jobb tisztelettel kezelni azt a tényt, hogy mindenkinek van hibája. A másikat általában nem a hibáiért szeretjük. Fontos és tisztelendő a mély érzelmi alapokra épülő viszony. A problémát ezen a két ember közötti kapcsolaton belül helyes tisztázni. Nem érdemes bevonni elkötelezettségben lévő, de pártatlanságra ítélt harmadikat. Egyszóval, kedves Anna, ha zavarja az anyósa hibakereső reakciója, közölje ezt vele. Értesse meg, hogy ez zavaró, mert nem akar tökéletes lenni. De akkor hagyja abba a másik fél tökéletessé faragását is, legyen az akár a férje, akár az anyósa. Jobb egy egymást tisztelő és szerető tökéletlenség, melyben örömmel tudjuk kiegészíteni egymást.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
