Házassági szabadsággal ösztönözné a gyerekvállalást Kína

Egyes kínai tartományok harminc napos fizetett szabadságot kínálnak az újdonsült házasoknak. A hatóságok az intézkedéstől a gyerekszületések számának emelkedését remélik.

Az ázsiai országban legalább három nap fizetett szabadság jár minden friss házasnak, február óta azonban a provinciák saját hatáskörükben ennél nagylelkűbb engedményeket is adhatnak lakosaik számára. Az északnyugati Kanszu és a szénbányászatáról híres Sanhszi tartomány például az alsó határ tízszeresét, harminc szabadnapot vezetett be, míg Sanghaj például tíz napot, Szecsuan pedig marad a minimális három napnál – írja a Reuters hírügynökség a Kínai Kommunista Párt szócsövének számító People's Daily Healthre hivatkozva.

kínai esküvő, házaspár
Egyes tartományokban 30 nap fizetett szabadságot vehetnek ki a friss házasok. Fotó: Getty Images

„A házassági szabadság kibővítése az egyik leghatékonyabb mód a termékenységi ráta növelésére” – idézi a beszámoló Jang Hajjangot, a csengdui Délnyugati Pénzügyi és Gazdaságtudományi Egyetem Társadalomfejlesztési Kutatóintézete dékánját. Hozzátette, a változtatás főként olyan tartományokban és városokban jelenik meg, amelyek gazdasági fejlődése viszonylag lassú. A háttérben pedig az áll, hogy ezeken a területeken mind sürgetőbbé válik a munkaerő bővítése és a fogyasztás ösztönzése. Jang szerint további intézkedésekre is szükség lenne, beleértve a lakhatási támogatások és a szülés utáni apaszabadság meghonosítását.

Kína népessége a tavalyi évben mintegy hat évtized óta először csökkent, és a hatóságok attól tartanak, hogy ez egy fordulópontot jelölhet egy hosszú távú, lassú népességfogyáshoz. Tavaly ezer lakosra vetítve csupán 6,77 volt a születések száma az ázsiai országban, amely a valaha volt legalacsonyabb. A csökkenés oka részben az 1980 és 2015 között folytatott egykepolitika, másrészt az oktatási költségek megemelkedése. Ezek együttesen sok szülőpárt arra sarkalltak, hogy legfeljebb egy gyermeket neveljenek, már ha egyáltalán vállaltak gyereket.

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra