Ismerős mondatok? Sokan vannak az olyan szülők, akik tehetetlenül állnak azelőtt, hogy gyerekük nem tud figyelni. Ilyenkor azt hiszi, hogy a gyerek nem akar figyelni, és ez szinte megoldhatatlan konfliktus elő állítja mind a szülőt, mind gyermekét. Látszólag egyszerű, eldöntendő kérdésről van szó: figyel, vagy nem figyel a gyerek, de ha kicsit mélyére ásunk a dolgoknak az derül ki, hogy egy nagyon bonyolult, összetett dologról van szó. Ha a neurológiai és az egyéb szervi okokat kizárjuk, többféle gondolatunk is támadhat.
Mi a cél?
Ha magára a figyelem kérdésre koncentrálunk, és ha jól meggondoljuk, maga a figyelem egy eszköz, egy állapot, ami képessé tesz bennünket arra, hogy kizárjuk a külvilágból érkező fölösleges információkat, ingereket, zajokat, és koncentráltan tudjunk egy tevékenységre, egy dologra figyelni, és a figyelem céljára irányuló tevékenységben elmerüljünk. Egyszerre állapot és cél - máris milyen bonyolulttá válik a figyelem kérdése! Még nekünk felnőtteknek is nehéz kizárni a zavaró dolgokat figyelmünk teréből, pedig mi már régen kinőttünk a foci, a számítógépes játék , a televízió, és nem utolsó sorban a többi gyerek által kínált közösségi játék világából. Vagy mégsem? Nekünk, különböző tevékenységben gyakorlott felnőtteknek is nehéz elmerülni olyan tevékenységben, amit igazából nem akarunk csinálni (hogy is vagyunk mi a főnökünk által kért jelentés megírásával, hogy is koncentrálunk a sok esetben utált tevékenységre?).
Ha a gyermek nem akarja a tanulást, lehet, hogy azért nem akarja, mert egy olyan tevékenység végzésére kényszerítik, kényszerítődik, amit többek között azért sem szeret csinálni - mert folyamatosan kudarcok érik őt. Lassan már nem lehet tudni azt, hogy azért érik kudarcok, mert a tevékenység nem érdekli, vagy pedig azért nem érdekli a tevékenység, mert kudarcok érik benne. Kudarcok érik őt is és így a szülőket is. Elképzelhető, hogy egy nem kellő alapossággal felállított diagnózist kap a gyerek: figyelemzavar. Ez adott esetben a gyerek számára egy kényelmes, jó, de nem a legjobb megoldás. Az, hogy legyen inkább figyelemzavaros, kapjon egy bélyeget, egy címkét, így legyen jogosítványa arra. hogy ne kelljen figyelni a tanulásra, mert ha megvan a bélyeg- figyelemzavaros-, már nem kell figyelnie. Így nem kell figyelnie arra, amire amúgy sem tud, s így kisebb a szégyene. A figyelemzavaros megkülönböztetés , még mindig kevésbé rossz, mint a bukdácsoló, egyeseket halmozó gyerek szégyene.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A szégyen
A szülő úgy érzi, hogy azáltal, hogy gyermeke nem tud figyelni, nem jó tanuló, elsősorban ő, a szülő szégyenül meg. A szülő, aki akár órákat papol , vagy jobb esetben megpróbál együtt tanulni gyermekével azt érezheti, hogy nem jó szülő, valamit nem jól csinál, valami nem működik. Szégyelli magát - azok az álmok, amiket gyermekéhez, az ő eljövendő sikereihez fűzött, hogy ő majd megmutatja, hogy a legjobb lesz az osztályban, s hogy minden úgy fog menni neki, mint a karikacsapás, úgy, ahogy neki a szülőnek sohase ment, nos ezek az álmok szertefoszlanak, megcsalatnak. Ahogyan jönnek a kurdarcok, a szülő is egyre feszültebbé, idegesebbé válik, s úgy lesz egyre jobban szüksége arra a megerősítésre, amit a gyermek adhat meg neki. A szülő megerősítésre szorul. Életbe lépnek a gyerekkori minták a szülő esetében is. Ha a szülő bajban volt, akkor volt kihez fordulnia? Ha igen, és volt bizalma a felnőttekben, akkor lehet, hogy bátran szakértőhöz fordul. Ha nem, akkor egyedül marad a problémával. Gyermeke talán érzi is a szülő kiszolgáltatottságát. Ez az állapot megfordítása a szülő-gyerek kapcsolatnak.
A szülő függő helyzetbe kerülhet, s a felek talán átlátják a helyzetet, de nem tudnak mit kezdeni vele. A megfordított helyzet újabb, mélyebb szégyent hoz létre. Abban a pillanatban is szégyent él át s szülő, amikor a papolása nem talál meghallgatásra; gyereke nem tud, és nem akar figyelni. Olyan, mintha a gyermeke szégyenülne meg, de a szülő is megszégyenül. Mi lesz? Mit szól a tanár, a gyerek lemarad a többiektől, rosszabb, gyengébb lesz, elmaradott, megszégyenült. Érdekes tudattalan helyzet alakul ki, mind a gyerek, mind a szülő megszégyenül, s ebben a szégyenben, bár látszólag két póluson vannak: az egyik prédikál, a másik hallgat egy furcsa közösség alakul, mindketten megszégyenülnek és azonos oldalra kerülnek. Ráadásul meg is erősíti a szülő azt, hogy a gyere ne figyeljen rá. A gyerek úgy csinál, mintha figyelne, holott pont arra lesz trenírozva a papolás által, hogy ne figyeljen.
A szülő is tudja, hogy értelmetlen a prédikálás, s valahol azt is kívánja a gyereknek, hogy ne figyeljen rá. Elválik a tudatos és tudattalan kommunikáció. Szóban arról van szó, hogy a gyerek figyeljen, a tudattalan szinten azt monda a szülő, hogy ne figyelj, óvd magad az én értelmetlen szövegemtől, s gyakorold azt, hogy hogyan nem kell figyelni. Mindketten szégyent élnek át. S legalább ebben a szégyenközösségben tudnak egymásra találni, egymásért közösséget vállalni, egymáshoz közelebb kerülni. De vegyük észre mekkora árat fizetnek ezért a látszatközösségért. A figyelemzavaros helyzetekben a gyerek nem csak a tevékenységre nem tud figyelni, de önmagára sem.
Dolgok, amiket nem akarunk
"Pedig milyen szép is lenne. A gyerek figyelne, s ha figyelne, érdeklődne is, ha érdeklődne, biztosan szeretné is, amit csinál, s akkor sikeres tanuló lenne, s én, a szülő sikeres lennék, teljesülne a siker, amire annyira vágyon. Csak figyelni kell. Milyen egyszerű lenne! Csak figyelni kell. Most viszont csupa olyan dolgot kell tennem, amihez semmi kedvem. Nem akarok rossz szülő lenni, nem akarok megszégyenülni, nem akarok papolni, de mégis papolok. Most írtam alá az elmúlt két hét negyedik intőjét. Mit csináljak?"
A szülő bajban van. A gyerek is bajban van. A kommunikációs csatornák pedig bezártak. A figyelemzavar általában kisiskolás korban jön elő, azaz az iskola első éveiben, vagy akkor, ha valami baj van a családban (válás, haláleset , veszteség), s a gyerek, ha nem tudja másképpen jelezni, hogy bajban van, segítségre van szüksége, jelezheti ezt figyelme lanyhulásával. Ha hagyományos módon nem tud kommunikálni, akkor valahogy másképpen kell jeleznie nehézségeit.
Egyébként nem kérdezték meg, hogy akar-e iskolába járni, nem kérdezték meg, hogy tud-e iskolába járni. Nem kérdezték meg, hogy van-e kedve lemondani játékairól, elválni régi barátaitól. Ha iskola előtt megkérdezték volna, valószínűleg azt mondja, hogy igen, van kedve, egyrészt mert ezt akarják hallani, másrészt, mert tényleg kíváncsi az újdonságra. Most azonban megváltozott a helyzet, nem erre számított, itt teljesíteni, produkálni kell,amihez, mivel nincsen képessége, kedve sincs.
Amikor arról beszélünk, hogy leválasztjuk figyelmünket a környezeti "zajokról", hogy elmerülünk a tevékenységben, a bizalomról is szó van. Bízom abban, hogy így is lehet játszani, hogy a befektetett erőfeszítés, munka megtérül. Ahhoz, hogy a gyerek figyelni tudjon, bíznia kell magában is és a külvilágban is.
Bizalom
A lassan elvesző bizalom és a bizalom hiánya létrehozza azokat a köröket, amitől mindenki szenved. Ha ki is alakul valami közösség a szégyenben, azért ez egy rossz, destruktív érzés. Kialakul egy működési mód, amiről mindenki tudja, hogy rossz, de nehéz módosítani, nehéz kijönni a rutinból, nehéz más vágányra vinni a nehéz vonatot.
Mi lehet a megoldás? A bizalmat vissza kell szerezni és fenn kell tartani. A szülő vegye észre, próbálja kifejezésre juttatni azokat a rossz érzéseket, amitől a gyerek szenved és reagáljon rá. A szülő mutasson példát, hogy tud figyelmi gyermekére. A figyelem semmiképpen nem a papolás és prédikálás. Olyan bizalmi légkört kell teremteni, amiben a gyerek megnyílik. A legjobb a közös játék, ami rajzolásban, meseolvasásban nyilvánulhat meg, de bármi lehet, ami élvezetes közös tevékenységet jelent (nem televízió, mert ott nem tudja a gyermek kifejezni élményvilágát). A játékban lehet gyakorolni a koncentráló képességet, a figyelmet, ráadásul mód van arra, hogy közös figyelmi fókusz jöjjön létre, ami edzi a figyelmi képességet. A szülő úgy tudja gyakorolni a figyelmet, ha csökkenti a saját beszédével eltöltött időt. Egyszerűen lehet mérni, hogy ki beszél többet a szülő, vagy a gyerek. Ha a szülő beszél többet (ráadásul szünet nélkül) akkor az vélhetően nem egy bizalmi kapcsolat. Ezt lépésről lépésre módosítani,lehet gyakorolni. Egyszerűen nézzen az órára, hogy mennyit beszél.
A szülői szeretet
A szülő legfontosabb feladata a gyermek szeretete. Sok szülő elfeledkezik erről. Ne feledjük, mindig a gyermek mellett a szülő helye. Nincs olyan helyzet, amikor a szülő pl. a büntetést követelő tanár mellé állhat. (Nagyon sok ilyen eset van, amikor a tanár a feudális, poroszos nevelési mód reneszánszával arra akarja rávenni a szülőt, hogy büntesse meg gyerekét az iskolai problémák miatt. Kedves szülő! Ne engedje ezt, ne hagyja, mert a gyerekével való bizalmi kapcsolat látja ennek kárát) Persze mindez nem könnyű, főként akkor nem, amikor maga a szülő is segítségre szorul.
Mit tehetünk akkor, amikor már a rossz körökben vagyunk?
Fogalmazzuk át a felkínált témákat. Mi a cél? A cél nem a figyelem, hanem a bizalmon alapuló kapcsolat helyrehozása, kialakítása. A gyermek szeretete. Minden cél és eszköz ennek rendelődik alá. Ha a szülő tud figyelni gyermekére, jó esetben a gyerek is tud majd figyelni magára. Ha nehéz helyzet alakult ki a nevelési tanácsadókban szülő szakszerű segítséget talál.
Egy ilyen segítő eszköz lehet a hozzátartozó csoport, ahova várjuk a problémákkal küzdő szülőket. Ebben a csoportban a szülő elmondhatja és átdolgozhatja nehézségeit és idővel felülemelkedhet problémáin. Nem utolsó sorban azt is láthatja, hogy másoknak is vannak nehézségei, amire esetleg ő tud okos javaslatokat, megfontolásokat adni.
Ez is érdekelhet
A működő csoportba itt lehet jelentkezni: info@lelekbenotthon.hu , vagy 06-209738930-as számon.
