A világ legboldogabb gyerekei
Az itthon megszokott 3 éves szülési szabadság kiugróan hosszú periódusnak számít Nyugat-Európa országaihoz képest. Sok államra jellemző, hogy ahol rövidebb időt adnak, ott a bér 100 százalékát kifizetik erre az időszakra. Így van ez (14 héttel) például Új-Zélandon, Máltán és Németországban. Vagy 16 héttel Franciaországban, Hollandiában és Spanyolországban. Átlagosan pedig Európa országaiban 14-22 hétig tart a fizetett szülési szabadság.
A hazai közvélekedésből kiindulva adja magát a kérdés: ha a gyerek és anya közti megfelelő kötődés kialakulása szempontjából elengedhetetlen, hogy az első 3 évben "össze legyenek nőve", akkor mi van a többi európai gyerekkel? Kizárólag nálunk nőnek fel megfelelően kötődő és lelkileg egészséges gyerkőcök, az összes többi országban pedig rosszul működő családi kapcsolatok alakulnak ki?
Bernadett Hollandiában él, egy multinacionális gyógyszercégnél dolgozik logisztikai adatelemzőként. Élettársával kint ismerkedett meg, gyerekeik is Hollandiában születtek 2016-ban és 2017-ben. A holland szülési szabadság az egyik legrövidebb Európában, összesen 16 hét, amelyből négy hetet a szülés előtt kell kivenni. Ezen felül fizetetlen szülői szabadság jár még egészen addig, amíg a gyerek be nem tölti a 8. életévét. A szülői szabadság mennyisége a munkavállaló foglalkoztatottsági típusától függ: Bernadettnek heti 40 órára szóló munkaszerződése van, ennek 26-szorosa jár neki szabadságként, azaz 1040 óra. Ezt ő úgy veszi ki, hogy hétfőnként nem dolgozik az elkövetkező években. A gyerekek apukája egyébként vállalkozó, és az első két hónapban mindkét babánál otthon volt, valamint mivel péntekenként nem dolgozik, aznap mindig apanapot tartanak.
"A cég szerencsére maximálisan flexibilis. A holland munkahelyeknél vannak kijelölt 'fejőszobák', ahol az anyukák a baba 9 hónapos koráig a munkaidő 20 százalékát arra használhatják, hogy élelmet produkáljanak a babáiknak, így szerencsére mindkét kicsinek sikerült 6 hónapig kizárólagosan anyatejet adni. Bármikor védőnőhöz, oltásra kell vinnem őket, vagy bármilyen bölcsis rendezvény van, mint például a nyári 'sárdagonyázós nap', szó nélkül elengednek; ha hívtak a bölcsiből, hogy betegek, azonnal eljöhettem, és vagy szabit vettem ki, vagy dolgozhattam itthonról. Jelenleg egyébként két napot kell bentről dolgoznom, a másik kettőt csinálhatom home office-ban. De valójában a benti két nap is csak azért van, hogy találkozzak néha a kollégáimmal."
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Hollandiában általános, hogy 3-4 hónapos kortól "kinderopvangba" mennek a babák, amelyet bár Bernadett bölcsinek hív, a fordítás nem teljesen állja meg a helyét, hiszen ide 4 éves, azaz iskolás korukig járnak a kicsik. Azt mondja, a bölcsibe szoktatás és az elválás igazából neki volt nehéz, nem a gyerekeknek. Mivel ők elég picik voltak, 4-5 hónaposak, nem sokat fogtak fel a dologból, részükről nagyon jól ment a váltás. De a bölcsiben volt egy teszthét is, mikor megnézték, hogyan reagál a baba az új környezetre, az új emberekre, tud-e aludni, elfogadja-e az ételt. Mint mondja, a nagyobbiknál ez gond nélkül ment, a kisebbik viszont kicsit sírósabb volt, ám mikor naponta többször odavitték hozzá a nagytesót, mindig megnyugodott.
"Mindketten heti három napot vannak bölcsiben, és nagyon megszerették mind a dadanéniket, mind a többi gyereket. Vannak már ilyen kis korban igazi barátaik is, akikhez nagyon ragaszkodnak, várják, hogy találkozzanak velük."
A holland berendezkedés tehát gyakorlatilag szöges ellentéte a magyarnak, mégis (vagy talán éppen ezért?) a különböző nemzetközi felmérések rendre azt mutatják, hogy a holland gyerekek a legboldogabbak a világon. Legutóbb egy idén publikált OECD-felmérés állapította meg ezt, de az UNICEF már 2013-ban is hasonló eredményre jutott. A témában korábban megszólalt társadalomkutató szerint ez főként annak tudható be, hogy a holland gyerekek általában pozitívan kapcsolódnak a környezetükhöz, ami pedig azzal magyarázható, hogy otthon, a barátok körében és az iskolában is támogatásra számíthatnak.
A három év mítosza és a kötődéselmélet
A gyes, a gyed és a 3 éves otthon maradás rendszerét idehaza még 1967-ben vezették be, pusztán politikai-gazdasági okokból. A szocializmusban az általános foglalkoztatottság volt a cél, ám nem tudtak elegendő munkahelyet biztosítani, és az is túlterhelte a gazdaságot, hogy megfelelő számú óvodai-bölcsődei helyet hozzanak létre. Ekkor jött az ötlet, hogy maradjanak otthon az anyák, ezzel is orvosolva a helyzetet.
"A hároméves otthonmaradást aztán szépen meg is ideologizálták. Időnként pedig igazolásként felhozzák mellette a kötődéselméletet, amely pont a gyerek életének első három évét ragadja meg" - magyarázza Máriási Dóra pszichológus, és hozzáteszi, hogy míg az Egyesült Államokban vagy Nyugat-Európában nemcsak John Bowlby kötődéselmélete került be a pszichológiai oktatásba és ezáltal a köztudatba, hanem annak feminista kritikái is, addig nálunk gyakorlatilag máig nem kérdőjelezik meg a kötődéselmélet létjogosultságát. Mint mondja, Bowlby az elméletében kifejezetten sarkos álláspontot képviselt: azt mondta ugyanis, hogy nem alakulhat ki biztonságos anya-gyerek kötődés úgy (és kizárólag anya-gyerek kötődésről beszélt, nem apáról, nagymamáról, bárkiről), hogy az anya nincs otthon az első három évben.
"A biztonságos kötődést a kísérletek alapján úgy definiálta, hogy a gyerek frusztrált lesz, amikor elmegy az anya, de megnyugszik, ha visszajön. De ebből kiindulva mi a helyzet azokkal a gyerekekkel, akik háromhónapos koruktól bekerülnek egy közösségbe? Ha ők nem lesznek frusztráltak az anya hiányában, akkor azt úgy kell értelmezni, hogy nem kötődnek? És hol vannak egyáltalán az apák az első három évben? A szakirodalom szerint egyébként a biztos kötődésnek az az egyik alapfeltétele, hogy legyenek olyan elsődleges gondozók, tehát fix szereplők a gyerek körül, akiket ismer, és akikkel biztonságban lehet, akik figyelnek a szükségleteire, akik szeretik. Tehát az sincs kőbe vésve, hogy ez kizárólag az anya lehet."
Otthon pelenkázó apukák
A cikksorozatunk második részében már említett svéd modellben az otthon maradó édesapákra külön megnevezés is létezik: ők a "latte apukák". Svédországban 1974 óta létezik gyermeknevelési szabadság az apák részére is, a rendszer pedig arra törekszik, hogy a gyerekekkel járó feladatokban mindkét szülő egyenlően részt vegyen. Az összesen 480 nap fizetett szülési szabadságot a gyerek születése után mindkét szülő kiveheti, ám ebből 60 nap kifejezetten a férfiaknak jár. Ha az apuka nem veszi ki a 60 napját, akkor az egyszerűen elvész, és az anya nem használhatja fel helyette. Ezen kívül a 480 napot úgy osztják be maguk között, ahogy akarják, ha tehát az apuka szeretne, akár több időt is otthon tölthet a babával - ha ráadásul a 480 napot a szülők fele-fel arányban veszik ki, akkor az állam pluszpénzt fizet nekik. A latte apukáknak tehát lehetőségük van valóban bekapcsolódni a gyereknevelésbe és már a kezdetektől fogva szoros kapcsolatot kialakítani gyerekükkel - ezzel pedig az anyukáknak is megkönnyítik a visszatérést a munkaerőpiacra.
A svéd modellhez hasonlóan egyébként elvileg Magyarországon sincs akadálya annak, hogy az anyák helyett az apukák vegyék igénybe a gyest és a gyedet, a gyakorlatban viszont csak rendkívül ritkán valósul meg ez a felállás. Legfőbb akadálya, hogy anyagilag nem igazán éri meg a családoknak, hogy a nőnél általában jobban kereső férfi menjen szabadságra, ráadásul pedig a hazánkban uralkodó tradicionális női/férfiszerep-felfogásba sem illik bele az "otthon pelenkázó és altatódalokat énekelő apuka" képe.
"Magyarországon egy nagyon szűk rétegben találhatunk csak gyeses apukákat. Akik otthon maradnak, többnyire a középosztályból kerülnek ki, és inkább városiak, nem a hagyományos férfi-női szerepekben gondolkozók. De érdekesség, hogy ha egy apuka marad otthon, akkor hozzá egészen máshogy viszonyul a magyar társadalom, mint az anyához" - magyarázza Máriási Dóra, majd hozzáteszi, hogy egészen máshol van az a szint, amit egy anyától természetesnek tart és elvár a társadalom, mint amit egy apától. Mint mondja, a társadalom már akkor is meg van elégedve az apukákkal, ha a nőktől elvárt szintnek akár csak egy kis részét is teljesítik. Tehát míg az anyukák részéről természetesnek tartjuk például, hogy a nagybevásárlásra magukkal tolják a babakocsiban a kisgyereküket, addig ha ugyanezt egy férfi teszi, akkor ő már ennyitől is nagyszerű apukává válik.
A társadalomban ugyanis olyan beidegződés él a gyermekneveléssel kapcsolatban, mely szerint a babát az első éveiben kizárólag az édesanyja tudja megfelelően ellátni, éppen ezért könyvelik el a kicsi etetését, tisztába tételét, tanítgatását, szórakoztatását mind-mind női feladatnak. A gyerekkel mutatkozó apukákra pedig olyan férfiakként tekintenek, akik önfeláldozóan magukra veszik a feleségük munkáját. Holott Máriási szerint egyetlen olyan feladat van, amelyet az apák nem tudnának ellátni, ez pedig értelemszerűen a baba mellből táplálása. (Itt azonban érdemes megjegyezni, hogy a legtöbb esetben az anyukák sem végzik tovább - ha egyáltalán szoptatnak - átlagosan 8-10 hónapnál.) A szoptatáson kívül az összes többi tevékenységben nyugodtan részt vehetnének az apukák is, éppen ezért a gyerekek körüli teendők vonatkozásában valójában nem anyai és apai, hanem szülői feladatokról kellene beszélnünk. Amerikai kutatók egyébként is kimutatták, hogy azokban a családokban, ahol az apák nagyobb szerepet vállalnak a gyereknevelésben, a gyerekek szociális és kognitív készségei is jobban fejlődnek, és a nemi szerepekről is kiegyensúlyozottabb kép alakul ki bennük.
"Ha valaki - legyen az anya vagy apa - saját választásából marad otthon a gyerekkel akár három évig is, mert szívesen csinálja, azzal az égvilágon semmi baj nincs. A gond ott jön, mikor elvárássá válik a nőkkel szemben, hogy minden nőnek ez legyen az életcélja." Máriási tehát azt tanácsolja a döntés előtt álló szülőknek, hogy ne vegyék adottnak, amit a társadalom elvár tőlük. Koncentráljanak inkább arra, ami aktuális élethelyzetükben saját maguk és gyermekük számára ideális.
Ez is érdekelhet
Ha pedig az országnak érdekében áll növelni a nők jelenlétét a munkaerőpiacon, akkor elsődleges célként olyan intézkedéseket kellene bevezetni (akár a jól működő nemzetközi példákból merítve), amelyek hatására vonzóvá válna a gyermekek melletti foglalkoztatás. A kérdés mindössze, hogy mikor fordul a kocka, vagyis mikor váltja fel a tudatos munka- és magánélet-szervezés a klasszikus "gyerekes munkavállaló" képet.
