"Már nem nagymamák a nagymamák" - olvasható egy fiatal anya kifakadása Gyarmati Andrea szociológus nagyszülői szerepekről szóló néhány évvel ezelőtti kutatásában. Tény, hogy a mai nagyszülők életének fókuszában korántsem biztos, hogy kizárólag az unokák állnak, miközben a fiatal szülők még hajlamosak a mesekönyvek ősz, sütögető nagymamáját, és az unokával barkácsoló nagypapát gondolni ideálisnak. "Az anyósom egy "operett-nagymama". Havonta egyszer bepréseli a naptárába az unokák látogatását, hoz ajándékot, sütiznek a cukrászdában, majd újra eltűnik, és telepakolja a közösségi oldalát a gyerekek fotóival" - mondta Gyarmati Andrea.
"A legtöbb mai nagyszülő boldog, hogy van unokája, de nem akarja minden szabadidejét vele tölteni" - árulja el L. Stipkovits Erika szakpszichológus, pszichoterapeuta. Ennek egyik oka, hogy a nyugdíjkorhatár megemelése miatt többnyire még dolgoznak. Másrészt az átlagéletkor növekedésével gyakran a szüleiket is gondozzák, illetve látják, hogy a mai apák - az előző generációkkal összehasonlítva - sokkal elkötelezettebben vesznek részt a gyereknevelésben, már nem csak az anyára hárul ez a munka. Nem feltétlenül akarnak tehát komoly felelősséget vállalni az unokákkal kapcsolatban, mert a trendek rájuk is hatnak: ők is igénylik egyéni céljaik megvalósítását, még hatvan fölött is akár új karrierbe, új párkapcsolatba kezdenek. A nagyon fiatal nagyszülők esetében pedig az unoka érkezése éppen az életközepi válság időszakával esik egybe, így fel is erősítheti ezt az életkori krízist - magyarázta a szakpszichológus.
Gabi, nem Nagyi
"Amikor az egyetem alatt várandós lettem, az anyukám nem ujjongott, hanem azon morfondírozott, hogyan szólítsa majd őt a gyerek. Nagymamának semmiképpen, hiszen még nem is klimaxol" - meséli Eszter, a fiatal anyuka. "Már nagy hasam volt, amikor elárulta, hogy többé nem vagyok egyke: ő is terhes. Ez a filmekben vicces szokott lenni, én azonban nem tudtam nevetni. Azt éreztem, hogy csak a nála fiatalabb párjának akarja bebizonyítani, hogy még nem öreg. De az ellenkezőjét érte el, mire a kicsi megszületett, már nem voltak együtt, így anyám az anyagiak miatt a szülés után rögtön munkába állt. Telerakta a szépségszalonjában a falakat a kicsi fényképeivel, a féltestvéremet meg rám bízta, mondván úgyis otthon vagyok a kislányommal. Vagyis most az a helyzet, hogy nem csak hogy a nagymama nem vigyáz az unokájára, de még én vigyázhatok az ő gyerekére" - emlékszik vissza.
Korunk fiatalságkultuszának nyomása és az öregedéstől való félelem egy narcisztikus személyiségnél eredményezheti azt, hogy annyira nem akarja elfogadni a nagymamaszerepet, hogy inkább újra anya lesz, még akkor is, ha a családi helyzete és a körülményei ezt nem engednék meg - magyarázza L. Stipkovits Erika. De azért ez extrém eset, már csak azért is, mert a gyermekvállalási kor kitolódásával a nagyszülő pozícióba kerülők életkora is emelkedik.
A nagyszülőséget is tanulni kell
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Bár hivatalosan valóban nagyszülővé válik a pár, amikor a kórházi folyosón megkönnyebbülve meghallják, hogy felsírt az újszülött unoka, a szakpszichológus szerint ebbe is bele kell tanulni, ugyanúgy, ahogy partnerének társává is fokozatosan válik az ember. "Hogy milyen nagyszülők leszünk, függ korábbi tapasztalatainktól, mintáinktól, érzelmeinktől és transzgenerációs örökségeinktől. Nagyszülőként is hatással van ránk, hogy milyen típusú szüleink voltak, és mi milyen szülőtípusok vagyunk (aggodalmaskodó vagy engedékeny, idomár vagy mártír stb.), és ez megmutatkozik abban, ahogy az unokánkkal bánunk. Ráadásul azok a konfliktusok, melyek már elcsitultak a felnőtt gyerekünk és köztünk, a baba születésével jó eséllyel újra felszínre kerülnek: kiderül, hogy a mennyire tekintjük felnőttnek szülővé vált gyerekünket, és mennyire ment végbe a leválás" - állítja a szakpszichológus.
A cserejátékos is betartja a taktikát
"Anyukám vigyáz a gyerekekre, amíg szakmai továbbképzésen vagyok. Szívesen járnék sportolni is, de inkább nem kérem meg, hogy jöjjön többet, mert amikor hazaérek, szemrehányásokat kapok: 'Nálad lehet ugrálni az ágyon?', 'Már rég egyedül kellene zuhanyozniuk!' Nagy önfegyelemre van szükségem, hogy ne torkolljon minden látogatása vitába" - árulja el a kétgyerekes anyuka, Rita.
A helyzet jellegzetes: sok mai szülő érzi úgy, jól jönne, ha többet lennének az unokákkal a nagyszülők, de ha jobban belegondol, valójában nincs rá igénye, mert annyira különbözőek a két generáció nevelési elvei, hogy abból rengeteg konfliktus ered - mondja a szakember. Hozzátette: a ma elterjedt kötődő nevelési stílus a nagyszülők számára például a kicsi elkényeztetését jelenti, hiszen az ő idejükben nem volt szokás több évig igény szerint szoptatni , magukra kötve hordozni a babát, egy ágyban aludni vele. Másrészről főleg a mártír alkatú nagymamák fogadják el nehezen - mert ők anyaként ezt nem engedélyezték maguknak −, hogy azért van szükség a segítségükre, hogy az anya sportolni, tanulni mehessen, vagy csak egyedül szeretne lenni néhány órára, és ezért burkoltan vagy nyíltan szemrehányásokat tesznek neki.
A fegyelmezés kérdése is gyakran szül konfliktusokat: míg korábban a nagyszülők voltak megengedőek és a szülők szigorúak, most gyakran a nagyszülő állít több korlátot a gyerek elé, mert úgy látja, hogy a nevelési elveikre hivatkozva a szülők ezt nem teszik meg. De a másik véglet is előfordul: a nagyszülő a szerint a tévhit szerint cselekszik, hogy az ő feladata a kényeztetés, a családi elvárásokat nála a gyereknek nem kell betartani, a kettős szabályrendszer pedig összezavarja az unokát, és játszmázni kezd a felnőttekkel - árulja el L. Stipkovits Erika.
Vajon hogy lehet ezeket a konfliktusokat feloldani? Mikor viselkedik helyesen a nagyszülő? A szakember egy fociból vett hasonlattal válaszolt. "El kell fogadni, hogy a pályán a szülők játszanak. Ők nevelik a gyerekeiket, és úgy ahogy ők jónak látják. A nagyszülők olyanok, mint a tartalékjátékosok a kispadon: nem rájuk irányul a figyelem, de fontos szereplők. A nagyszülő kíséri az unokája életét, érzelmileg támogatja, de elfogadja, hogy a döntéseket a gyereke és annak párja hozza, bízik abban, hogy ezt jól teszik, velük örül a sikereiknek, de meghagyja nekik a tévedés lehetőségét is. Csak akkor lép a pályára, és veszi át a gyereket és az irányítást, ha a szülő ezt bármilyen okból kéri tőle, vagy a nagyszülő és az unoka szeretne együtt lenni, és akkor ezt a legjobb tudása, tapasztalata - és alapvetően a családi szabályok - szerint teszi. Ahogy a siker érdekében a cserejátékosnak is be kell tartani a játékszabályokat és a megbeszélt taktikát" -tette hozzá.
Az alfák meghódítása
Azért sem érdemes a nevelési elvek miatt vitákba bonyolódni, mert a szakpszichológus szerint a szülők és a nagyszülők közötti konfliktus rányomja a bélyegét a gyerekekkel való kapcsolattartásra is. Miközben a nagyszülők és az unokák közötti kötődés nem alakul ki természetszerűen, és a mai nagyszülőknek egyébként is többet kell dolgozniuk unokáik hozzájuk való kötődéséért, mint korábbiaknak.
Ennek oka L. Stipkovits Erika szerint az, hogy a legfiatalabb alfa generáció (2010 után születettek) egocentrikusabb, sokkal jobb az önérvényesítő képességük, mint a szüleiké volt gyerekként, amit a nagyszülők szemtelenségnek élnek meg, és nem igazán tudnak mit kezdeni az unoka akaratosságával. Emellett a mai kisgyerekek sokkal erősebben kötődnek a szülőkhöz, mint a korábbi generációk, hiszen ma már abszolút a gyerek a család középpontja, a szülők mindenben hozzá igazítják az életüket. A nagyszülők csak sok közös játékkal, őszinte érdeklődéssel érhetik el, hogy unokáik ragaszkodjanak hozzájuk, és azt is el kell fogadniuk, hogy csupán a koruk miatt hiába várnak tiszteletet: ma már az idősek bölcsessége, tapasztalata sokak számára nem érték, a tudás az interneten van, a digitális világban pedig - a legtöbb esetben - már az óvodás unoka is otthonosabban mozog, mint nagypapa vagy a nagymama.
De ez nem szabad, hogy elcsüggessze a nagyszülőket, mert nekik a 21. században is ugyanaz maradt a legfontosabb feladatuk: az unokára figyelve, az ő igényeihez igazodva összekapcsolódni vele, támogatni, elmesélni neki a családi legendárium történeteit, és a családi múlt átadásával megalapozni az önbecsületét, és mintát mutatni arra, hogy idősen is lehet jókedvűen, hasznosan, a jövőbe vetett hittel élni.
Ez is érdekelhet
A cikk a Nők Lapja Egészség 2019. június-júliusi számában jelent meg.
