A párválasztás és ismerkedés új dimenzióit nyitotta meg a mai modern nagyvárosok világa. A szexuális kapcsolatok szabadsága kötöttségek nélkül, a minket körülölelő választék, a kísértés, az ismerkedés non-stop jellege és lehetősége, és az az elképesztő képességünk, hogy saját akaratunkból változtassunk a másik nemnél való sikerességünkön. Ám a lehetőségek mindig magukban rejtik a veszélyeket is. Serdülőkorunk kezdetén belevetjük magunkat az intimitás játékába, ami tele van elvárásokkal, kudarcokkal, konfliktusokkal. Rövid, felszínes viszonyokba csapunk, próbálgatjuk magunkat, tanuljuk az ismerkedés játékát. Hosszú évekre elfeledkezünk a párválasztás valódi céljáról (utódnemzés), és igyekszünk sok, jobb, népszerűbb partnert szerezni. De ha nem találunk vissza a bizalmon alapuló és tartós együttlétet megcélzó kapcsolatokhoz, boldogtalanság várhat ránk életünk során. Ha azonban tisztában vagyunk a párválasztás folyamatával és önmagunk korlátaival, magabiztosan és elégedetten kereshetjük életünk párját.
Ismerkedés gyerekcipőben
A formális ismerkedés szokásai múlóban vannak, azonban mindenképpen figyelemreméltó az a kérdés, hogy mikor és hol kezdődik el a párkapcsolati tanulás. Az első párkapcsolatok a serdülőkorban kezdődnek, ezek vagy a család baráti körének gyermekeiből, vagy a szomszédság fiataljaiból, vagy pedig az iskolatársakból választódnak ki, tehát a térbeli közelség a meghatározója. A serdülőkor végén és a fiatal felnőttkor elején a fiatalok tevékenységei - például szórakozás, sportolás, hobbik, tanfolyamok stb. - a másneműekkel való kontaktus alkalmai, a partnerkapcsolatok ezekből is eredhetnek. Azonban még ebben a korban is az iskola az ismeretségek fő forrása és színhelye. Később a munkahelyi kapcsolatok lesznek a leggyakoribbak. Az iskola és a munkahely a házasságig eljutó viszonyok nagy részének ismerkedési talaja is, habár ezekben a kapcsolatokban már nagyobb hányadot tesznek ki a szórakozóhelyeken kezdődő egyéb ismeretségek is. Érdekes, hogy a házasságok egy része a lakóhelyi közösségből származó ismerősségből is ered. A régi kapcsolatokban a közelebbi ismerkedés elsősorban a párkapcsolat kialakulása érdekében történt. A felszínes ismeretségből - például "köszönőviszonyból" - szembetűnően átváltott az udvarlásba. Bálokon, szórakozóhelyeken a kapcsolatteremtés célja általában az udvarlás, az együttjárás lehetővé tétele volt. Ma az a jellemző, hogy az ismerősség különféle szorosabb, közvetlenebb formái vagy fázisai viszonylag észrevétlenül, fokozatosan mennek át párkapcsolatokba.
Van már udvarlója?
A kapcsolat akkor indul el, akkor válik mássá, mint például a jó baráti viszony, amikor a pár kizárólag azért jön össze, hogy együtt lehessen, és egymás személyével foglalkozhasson. Ez a randevúzás fázisa, ez tekinthető a párkapcsolat valódi első szakaszának. A randevúzás viszonylag modern jelenség, az első világháború után terjedt el, fokozatosan kiszorítva a régebbi udvarlási formát. A különbség igen lényeges. Az udvarlás során a szülők közvetlen ellenőrzés alatt tartották a pár együttléteit. Ez meghatározta a közöttük lévő kontaktus formáit és körét. A randevúzás a szülőktől független, házon kívül történik. A párkapcsolatokat szabályozó régi normák maradványa, hogy a szülők gyakran tudni akarnak a randevúkról, legalább elmondásból ismerni akarják a partnert, és igénylik a tájékoztatást arról, hogy mi történt az együttlét során. Mindinkább tűnőben van azonban még ez a közvetett ellenőrzési mód is.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Flörtöl és csábít
A randevúzás az intimmé váló párkapcsolat jellegzetes együttlét-formája. Társadalmi körülmények határozzák meg, hogy a randevúzásnak milyen formái terjednek el. Nem véletlen, hogy a randevúk sorozatából álló kapcsolatokat "együttjárás"-nak nevezik. A magyar fiatalok is együtt járnak, mint ahogyan az amerikai serdülők is a "going" szóval fejezik ki az együttlétük e formáját. A randevúzás jellege nem ugyanaz a különböző korcsoportokban. A serdülőkre általában a rövid ideig, néhány hétig vagy egy-két hónapig tartó együttjárás a jellemző. Nagyon gyakori az is, hogy csupán néhányszor találkoznak, majd a pár felbomlik. Ezeknek az együttjárásoknak a legfőbb motivációja az, hogy ezek révén a serdülő népszerű legyen, a csoportban ezáltal minél jobb besorolást kapjon a többiektől. Ezen a motiváción kívül persze az erotikus izgalom keresése, a testi intimitások kipróbálása is indítéka ezen kapcsolatoknak. A serdülőkori randevúzás nagyon lényeges fázisa az önértékelés kialakulásának, a személyiség fejődésének.
Előbb-utóbb a flörtszerű, rövid életű randevúzás átadja a helyét a serdülők között a huzamosabb együttjárásnak, amely már valódi, mélyebb párkapcsolat. A végleges párválasztásig általában minden fiatal több ilyen hosszabb együttjárás után jut el. Ebben a kapcsolatformában a fiatalok megismerhetik egymást, ez már nem annyira rövid távú célokat követ, mint a korábbi, változatos randevúzások idején. A hosszas együttjárás alatt kialakul a kölcsönös szimpátia, általában szerelem is létrejön. A randevúzásokban hasznos tanulási folyamatok zajlanak, amelyek a párválasztási érettséget fejlesztik, a fiatalokat a párkapcsolatokra, majd a házasságra mindinkább alkalmassá teszik. A csapongó randevúzás és a tartós együttjárás is sokat fejleszt a személyiségen, a másik nemmel való kapcsolatkészségen.
Ismerkedni tudni kell
Hogyan ismerkedünk napjainkban? Mi a divat és a bevált módszer? Tari Annamária pszichológus így vélekedik erről: "Nemtől függetlenül nagyon nehéz ismerkedni manapság. A hölgyek többsége úgy gondolja, hogy a férfiaknak sokkal könnyebb dolguk van, pedig ez egy nagy tévedés. Mára gyökeresen megváltoztak az ismerkedési szokások, a régi, egymás felé tett gesztusok, az udvarlás tradíciója szép lassan megszűnik létezni. Ha ma kedvesen megszólít valaki, akkor egyáltalán nem biztos, hogy a másik személyére kíváncsi, sok esetben lényegretörően a szex felé tolódik el a hangsúly. A legtöbb nő arra panaszkodik, hogy már az ismerkedés első lépéseként elhangzik az ominózus - nálam vagy nálad - kérdés, főként a szórakozóhelyeken."
"A társkeresés abszolút egyéniségfüggő: vérmérsékletünk és persze neveltetésünk is meghatározza, hogy mennyire vagyunk kezdeményezőek. De természetesen az is számít, hogy ki milyen régóta van egyedül, mennyire elszánt, vagy éppen milyen szorongásokkal, félelmekkel küzd - ez mind belejátszik az ismerkedésbe. Egy-egy szórakozóhelyen mégis meg lehet különböztetni három típust, mind a férfiakra, mind pedig a nőkre jellemzően."
"Vannak az úgynevezett szélén ácsorgók, akik úgy tesznek, mintha valójában nem is érdekelné őket az ismerkedés. Ők azok, akik kicsit bizonytalanul szemlélik a terepet, és számtalan félelmük miatt nehezen bocsátkoznak párbeszédbe. Az ő ellentéteik a vadászok, akik kimondott céllal érkeztek, és vadul pásztázzák a tömeget, célpontot keresve. Felvállalják, hogy egyedül vannak, sőt kibocsátott jeleikkel éreztetik a többiekkel, hogy szabad a pálya. A harmadik kategória pedig a csapatban kószálóké: ők általában letáboroznak a bárpult mellett, és a velük lévő társaság miatt védettebbek. Rajtuk egyáltalán nem látszik a valódi szándék, s úgy érzik, hogy ismerőseik segítségével elkerülhetik a kínos szituációkat."
Görcsös próbálkozás
A testbeszéd és a kommunikáció mindig elárulja a férfiről is és a nőről is, hogy egyedül van. A hosszú egyedüllét pedig többnyire szorongást okoz, amit különféle viselkedéssel igyekeznek kompenzálni. Van, aki igyekszik magabiztosnak mutatkozni, úgy tesz, mintha remekül érezné magát, közben érzelmileg rendkívül instabil. Van aki pedig nem titkolja, hogy rossz a hangulata, elkeseredett, és testtartásával is ezt a zárkózottságot mutatja. "Az egyik legnagyobb hiba, amibe akár nők, akár férfiak is beleeshetnek, ha mindenáron párt akarnak találni maguknak. Nem szerencsés a végsőkig elszántan erőltetni a dolgot. Ilyenkor ugyanis ott tündököl a homlokunkon a neonfelirat, hogy pasit, vagy nőt akarunk. Ez egy tudattalan agresszió, ami elriasztja a környezetünkben lévőket, és célunkkal ellenkező hatást érünk el - magyarázza a pszichológus. Az is hiba, ha új partnerünkhöz eleve elvárásokkal közelítünk. Saját magunknak állítunk csapdát, ha a következő kedvestől azt várjuk, hogy kárpótoljon minket előző csalódásaink miatt."
Csak egy kattintás
Végső elkeseredésükben, vagy éppen csak a "könnyebb" megoldást választva sokan külső segítséghez folyamodnak. Tari Annamária szerint: "Amikor valaki arra vállalkozik, hogy intézményes keretek között keresse meg élete párját akár társkereső programok, akár internetes oldalak segítségével, akkor már elszántságról van szó. Ha valaki bejelentkezik egy partnerközvetítőhöz, vagy regisztrál egy netes randihelyen, akkor tiszta a képlet. Itt már nincs miért szorongani a keresést illetően, hiszen rajtunk kívül is mindenkinek ugyanaz a célja: az ismerkedés. Ám ezek a társkeresők rengeteg veszélyt hordoznak. Az interneten többnyire szexpartnerért vagy átmeneti kalandért klikkelnek az emberek. A net egyébként is becsapós: a virtuális énünk akármilyen lehet, ez általában idealizált önmagunk, ami, még ha nem akarjuk is, némiképp eltér a valóságtól. Ma már vannak olyan rendezvények is, ahol közvetlenül lehet találkozni a többi társkeresővel. Ezek a programok arra építenek, hogy a pillanatnyi benyomásunk alapján döntsünk, ezért kevesebb a valószínűsége, hogy ilyen helyen találjuk meg az igazit."
Garancia természetesen semmire sincsen. Az internet, és egyéb társkeresők sem tuti megoldások a nagy ő megtalálásában. A szerelem első látásra sem a legreálisabb elvárás. A tartós kapcsolatok többsége úgy alakul ki, hogy szűk vagy tág baráti társaságban sokat beszélget az ember, és megismer valakit, akivel először a rokonszenv miatt találkozgat. Utána pedig csak rajtuk múlik, hogy a szimpátiából több lesz-e vagy sem.
Forrás: Buda B. - Szilágyi V. (1974) Párválasztás. A partnerkapcsolatok pszichológiája. Budapest: Gondolat Kiadó.
Tari Annamária, Blikk, 2004-09-05, http://www.blikk.hu/cikk.php?cikk=13563
