Mekkora heg marad császármetszés után?

A császármetszés komoly hasi műtét, amely után a lábadozás is tovább tart, mint természetes szülés esetében. Mi magunk azonban sokat tehetünk a gyorsabb gyógyulásunkért.

A császármetszés utáni felépülés hosszabb időt vesz igénybe, mint a hüvelyi szülés utáni: regenerálódniuk kell a belső szerveknek és gyógyulnia a beavatkozás okozta sebnek is. Míg hüvelyi szülés esetén általában 6 hét szükséges a felépüléshez, addig császár után a sebgyógyulás közel fél évig, a heg körüli idegek regenerálódása pedig akár ennél tovább is tarthat. Fontos tudni, hogy a bőrfelszínen látható heg nagyjából egy évig világos piros színű lesz, majd szépen fokozatosan elhalványul. Előfordulhat azonban, hogy teljesen sosem fog eltűnni. De az is megeshet, hogy a heg egyenetlenül gyógyul, így az egyik oldalon duzzadtabb és érzékenyebb lehet.

Annak érdekében, hogy a seb szépen és a lehető leggyorsabban gyógyuljon, az alábbi tanácsokat érdemes megfogadni.

Előfordulhat, hogy teljesen sosem fog eltűnni
Előfordulhat, hogy teljesen sosem fog eltűnni

Tisztán tartás

A hasi seb négy-hat hétig biztosan gyógyul, fontos hát, hogy ebben az időszakban naponta vízzel megtisztítsuk, majd meg is szárítsuk. Hasznos lehet a sebgyógyulás alatt úgynevezett terhesbugyit viselni, melynek magas dereka ilyenkor sokkal kényelmesebb és nem szorítja úgy el a sebet.

Rendszeres kötéscsere

A kórházból hazatérve varratszedésig a kötést rendszeresen és gyakran kell cserélni, zuhanyzások után például mindenképp. Ebben az esetben a tus alatt a nedves kötszert könnyel el tudjuk majd távolítani, ha pedig megfürödtünk, óvatosan egy papír törlőkendővel itassuk fel a vizet a sebről. Ezután tisztítsuk meg a környékét valamilyen sebkezelővel, hagyjuk száradni, és rakhatjuk is rá a friss kötést.

Ilyenkor veszélyes császárral szülni - részletekért kattintson !

Hanyagoljuk az ülőfürdőt!

A seb gyógyulása érdekében kerüljük a fürdést, és válasszuk inkább a gyors zuhanyzást. Ezzel minimalizáljuk a fertőzésveszélyt.

Ne erőltessük meg magunkat!

A heg kímélése érdekben a sebgyógyulás alatt kerüljük a nyújtózkodást, hajolgatást, rázkódást, és a babánál nehezebbet ne emelgessünk.

Ápoljuk a heget!

Varratszedés után a seb teljes záródásáig továbbra is érdemes lehet sebfertőtlenítőt használni. Ha pedig már begyógyult, speciális krémeket, olajokat használva elősegíthetjük a hegesedést és a duzzanat lohadását. De alkalmazhatunk úgynevezett hegmasszázst is, amely javítja a heg környékének vérellátását.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra