Hétfőn jött a hír, miszerint egy férfi megölte volt feleségét és ötéves kislányát, majd öngyilkos lett a Heves megyei Andornaktályán. Két héttel ezelőtt Budapesten, a II. kerületben ölte meg egy apa az élettársát és négyéves gyereküket, majd szintén öngyilkos lett. Július 24-én egy kecskeméti férfi próbálta megölni élettársát, akivel pár hete szakítottak. Márciusban egy budapesti 60 éves férfi szúrta halálra élettársát, mert a nő el akarta hagyni. Februárban egy kajárpéci férfi ölte meg volt élettársát, mert az nem akart vele kibékülni. És még folytathatnánk.
Bár Varga Judit igazságügyi miniszter júliusban azt nyilatkozta, hogy "a nők nagyon jól vannak Magyarországon", a kormány pedig "keményen fellép a családon belüli erőszak ellen", az adatok szerint mégis hetente legalább egy nő veszíti életét bántalmazás miatt, az elkövető pedig leggyakrabban a férj vagy az élettárs.
A nőjogi szervezetek szerint rendszerszintű változásra lenne szükség ahhoz, hogy az ilyen tragédiák megelőzhetők legyenek. Ezeket a gyilkosságokat ugyanis a szakértők szerint igenis meg lehetne előzni. A témáról dr. Wirth Judit jogásszal, a NANE jogvédő egyesület munkatársával beszélgettünk.
HáziPatika.com: Milyen motiváció húzódhat ezek mögött a gyilkosságok mögött? Már ha van valamilyen közös pont, amit ezekre az esetekre rá lehet húzni.
dr. Wirth Judit: A fenti ügyek abban hasonlítanak egymásra, hogy az elkövető olyan helyzetben öl, amikor nyilvánvaló számára, hogy áldozata önállóan készül rendelkezni a saját élete felett, vagy ezt már meg is tette, és ezt a párkapcsolati erőszak elkövetői nem szokták tűrni. Az elkövetőkkel készített különféle beszélgetések, interjúk rámutattak arra, hogy ezen tetteket a kontroll és a hatalom igénye motiválja.
HáziPatika.com: Akkor nem "szerelemféltésből" gyilkolnak... Sokszor halljuk ezt a kifejezést, amikor nők elleni erőszakról számol be a sajtó.
dr. W. J.: Nem tudhatjuk, ki mit érez, csak azt, hogy mit mond erről. De azt gondolom, sehol nincs előírva, hogy a társadalom, a kultúra, vagy bármely közösség és nyelv "szerelemnek" vagy "szeretetnek" fogadja el, amikor valaki öl. Az "szerelemféltés" definícióját használni egyenesen ártalmas, mert csökkenti az áldozatok segítségkérési lehetőségeit, és a következő generációba beépíti, lehet így "szeretni".
Nem kell szeretetnek nevezni azt, amikor valaki folyamatosan bánt valakit, fájdalmat okoz neki, gyötri és alázza. Nem gondolom, hogy ez szeretet, függetlenül attól, hogy az elkövető mit gondol, vagy mit érez. A legjobb szó ebben az esetben: a bántalmazás. A bántalmazó, azaz a kontrolláló, hatalmaskodó, ellentmondást nem tűrő, büntetésekkel, manipulációkkal, önbizalomrombolással operáló emberek úgy gondolják, joguk van ahhoz, amit csinálnak. És sajnos nem véletlenül gondolják, hiszen az esetek túlnyomó többségében nem kell szembenézniük semmilyen rájuk nézve hátrányos következménnyel.
HáziPatika.com: A motiváción kívül van még ezeknek a gyilkosságoknak közös vonása?
dr. W. J.: Abszolút. Először is fontos tisztázni, hogy ezeket a gyilkosságokat nem véletlen felindulásból követik el, tervezett, de legalább is "belengetett" ölések. A gyilkosság előtt a bántalmazók nem ritkán megfogalmazzák, hogy meg akarják, vagy meg fogják ölni partnerüket. Az áldozatok jelentős része életveszélyes fenyegetettségben érzi magát, és ennek jó oka van. A fenyegetéseket, illetve az érintett(ek) halálfélelmét érdemes nagyon komolyan venni. Jelenleg azonban ennek a fordítottja történik: a hatóságok hajlamosabbak abból kiindulni, hogy az elkövető "csak beszél, úgysem teszi meg", illetve - amikor a fenyegetés nem nyílt, de az áldozat számára világos - lekezelik az elkövető veszélyességét. Teljesen szakszerűtlen hozzáállás.
A másik közös vonás, hogy majdnem mindig található előzetes nyom: valamilyen rendőri intézkedés, vagy bejelentés. Bár inkább úgy mondanám, hogy az esetek többségében, még ha volt is rendőrségi kiszállás, valódi intézkedés nem jellemző. Nem készül például tisztességes kockázatelemzés, veszélyesség-felmérés. Gyakori, hogy az áldozatot az elkövető jelenlétében hallgatják meg - miközben tudható, hogy az elkövető egy szemvillanásával meg tudja félemlíteni a dühét jól ismerő áldozatot. Az is gyakori, hogy a rendőrség minden további vizsgálódás nélkül egyszerűen megoldottnak tekinti a helyzetet akkor, ha a bántalmazó és az áldozat azt mondja, már "kibékültek". Ez azonban nem kockázatelemezés és nem veszélyesség-felmérés, ez gyakorlatilag mulasztás, amely csak erősíti a bántalmazót.
HáziPatika.com: Információink szerint a két héttel ezelőtti budai esetnél is az történt, hogy a nő korábban kihívta a rendőrséget, akik aztán a férj jelenlétében hallgatták ki.
dr. W. J.: Igen. A sajtóhírek szerint a szomszéd bejelentését fogadó rendőrségi ügyeletes ellen - aki az "előzményeket megvizsgálva" arra jutott, hogy nem igényel további intézkedést az eset, és nem is küldött ki járőrt - fegyelmi eljárást indítottak. Jó lenne tudni, hogy a rendőrségi ügyeletesnek megtanították-e, pontosan melyek azok az előzmények, amelyeket az ilyen esetekben fontos és hasznos figyelembe venni. Például, hogy téves a nézet, miszerint ha egy családhoz rendszeresen kihívják a rendőrséget, akkor azt jelenti, hogy "ezek már csak ilyenek", ellenkezőleg, a rendőrség részéről határozottabb fellépésre volna szükség. Ahogy a halálos fenyegetést sem szabad figyelmen kívül hagyni, még akkor sem, ha nem tűnik komolynak. Azt is komolyan kell venni, ha az elkövető nyilvánvalóan zaklatta, vagy zsarolta (például a gyerekért indított eljárások előrevetítésével, vagy öngyilkossággal) az őt elhagyó, vagy elhagyni készülő áldozatot.
Érdekes lenne tudni azt is, hogy kapott-e ez a rendőrségi ügyeletes alapos képzést a családon belüli erőszak kezeléséről szóló, rendőrökre kötelező országos rendőrfőkapitányi utasításról (2/2018. (I. 25.) ORFK utasítás ), amely gyakorlatilag egy szakmai protokoll az ilyen esetek kezelésre. Tájékoztatták-e, hogy annak megfelelően kell intézkednie. Kapott-e képzést arról, hogy az Európai Áldozatvédelmi Irányelv szerint különleges bánásmódot igénylő személynek kell tekinteni a családon belüli erőszak áldozatait, és hogy erre nézve a büntetőeljárási törvény XIV. fejezete tartalmaz áldozatvédelmi rendelkezéseket, amelyeket szintén ismernie kellene. Tudomásunk, és sajnos az áldozatok húsbavágó tapasztalati szerint mindezekről nem csak az ügyeletesek, de az intézkedést ellátó rendőrök sem kapnak évek óta semmilyen rendszeres és módszeres képzést. A legjobb esetben egy tájékoztatást kapnak a jogszabályokról, de semmilyen gyakorlati képzésben nem részesülnek, ahol megtanulhatnák, miként konfrontálódjanak egy elkövetővel.
Nincs olyan képzés, amelyben gyakorolni lehetne, hogy az akár értelmiségi bántalmazóval nem haverkodunk, nem bólogatunk neki, amikor azt mondja, hogy a "feleségem kicsit megőrült", nem mosolygunk össze vele, amikor a nők "hisztijét" ecseteli, nem mediálunk, nem a házasságot, hanem a bűncselekményt próbáljuk megoldani. A fenti példák bizonyítják, hogy még a komoly fizikai erőszak veszélyét sem képesek felismerni, mert egyszerűen hiányzik az erre felkészítő képzés.
Noha bármely mulasztó hatósági személy felelősségre vonását támogatom, azért érdemes tudni, hogy ez a helyzet nem fog megoldódni attól, ha most egy ügyeletes ellen fegyelmi eljárás indul. A mostani helyzet csak rendszeres, a szakterületet jól ismerő trénerek által tartott kötelező képzések, és a nemzetközi kockázatelemző, biztonságtervező módszerek hazai alkalmazásával változhat. Jelenleg nincsenek kockázatelemző, veszélyfelmérő és biztonságtervező protokollok a rendőrségnél.
HáziPatika.com: Ezekkel a módszerekkel meg lehetne előzni a gyilkosságokat?
dr. W. J.: Igen, jelentős részük, akár mindegyikük megelőzhető lenne, ha az igazságszolgáltatási szervek nem követnének el következetesen tudáshiányból és a protokollok hiányából fakadó mulasztásokat. A szakmailag megalapozott kockázatfelmérő stratégiát és a párkapcsolati erőszakról szóló módszeres tudást most Magyarországon az intézkedő rendőr, vagy az eljáró ügyész, bíró, igazságügyi szakértő, mediátor, gyámhatósági ügyintéző, családsegítő szociális munkás megérzései helyettesítik, és mivel ezeket a megérzéseket nem módszeres tudásra alapozzák, általában hiányosak.
HáziPatika.com: A statisztikák szerint ezek a gyilkosságok csak a jéghegy csúcsát jelentik.
dr. W. J.: Pontosan. Tudjuk, hogy most Magyarországon körülbelül 200 ezer nő él olyan párkapcsolatban, ahol fizikai erőszakig is elmegy a partnere. Ennek a jéghegynek a csúcsa az évi 35-70 eset, amely gyilkosságig fajul. Ebben a számban azonban nincsenek benne azon esetek, amelyeket a rendőrség nem családon belüli erőszakként azonosított, amikor a nő a bántalmazás egészségügyi következményeibe hal bele, vagy amikor a nők öngyilkosak lesznek, mert már nem bírják elviselni. És azért sem tudunk évente rendszeresen pontos számokat és statisztikákat mondani, mert a nyilvánosan hozzáférhető adatbázisból nem lehet az összefüggéseket megállapítani. Minden egyes felméréshez-kutatáshoz külön le kell kérni a statisztikákat az ügyészségtől, bíróságtól. Egyes adatok egyáltalán nem is léteznek, például a távoltartásokra vonatkozó részletesebb adatokat nem is lehetne máshogy megtudni, mint kifejezetten erre irányuló aktakutatással.
HáziPatika.com: Nehéz úgy hatékonyan fellépni egy jelenség ellen, ha nincsenek róla statisztikák, adatok, ha nem kutatják és nem tartják nyilván megfelelően.
dr. W. J.: Így van. Éppen ezért foglalták bele a családon belüli erőszak hatékony kezeléséről és megelőzéséről szóló Európa Tanácsi egyezménybe is, hogy részletes, nemekre bontott, mindenki számára hozzáférhető, pontos statisztikát kell vezetni az ilyen bűncselekményeknél. Az egyezményt egyébként Magyarország nem hajlandó ratifikálni. Itthon nincs semmiféle könnyen és gyorsan ellenőrizhető naprakész adat ezekről a bűncselekményekről. Ez pedig nagyon sokat elmond az ország elkötelezettségéről, hogy valójában mennyire akar fellépni a családon belüli erőszak ellen.
HáziPatika.com: Visszatérve a konkrét bűncselekményekre. A budai esettel kapcsolatban azt nyilatkozta a rendőrség, hogy azért nem intézkedtek korábban, mert a nő nem tett feljelentést.
dr. W. J.: Nem kell, hogy feljelentést tegyen. Tapasztalatink szerint a rendőrségnek ez egy szokásos elhárító mechanizmusa. A kapcsolati erőszak már hat éve szerepel a büntetőtörvénykönyvben, ami például a könnyű testi sértést is hivatalból üldözendőek nyilvánítja, nincs szükség magánindítványra. Ha van kiskorú gyerek a családban - és ugye a budai és a hevesi esetben is volt -, a kapcsolati erőszakon túl a kiskorú veszélyeztetése is megállapítható. Ezekben a bűncselekményekben a rendőr hivatalból eljárhat, nem kell hozzá feljelentés. A mi tapasztalatunk szerint nettó mulasztás történik, és egyszerűen nem igaz, hogy az esetek többségében az a valódi akadálya az eljárásnak, hogy nincs feljelentés. Ha tisztességesen felvennék a jegyzőkönyvet, mindent regisztrálnának, ami történt, és amit a rendőr észlelhet, és amit az áldozat el tud mondani, akkor tipikusan akár több bűncselekményre is tudnának eljárásindítást alapozni.
De amíg akár egy fojtogatást is "magánindítványos" cselekményként értékelhetnek és ennek semmilyen következménye nincs, addig nyilván egyszerűbb arra hivatkozni, hogy nem volt feljelentés. Ha legalább az ilyen esetekben megindítanák és végigvinnék a büntetőeljárást az elkövető ellen, már az nagyban növelné az áldozatok biztonságát és az igazságszolgáltatás intézményeibe vetett bizalmát - ami jelenleg általában annál rosszabb, minél többször találkozott egy áldozat az intézményrendszer reakcióival.
HáziPatika.com: Ezeket hallva sok hasonló helyzetben lévő nő kétségbe eshet. Mit lehet nekik tanácsolni, kihez forduljanak, ha szeretnének segítséget kérni?
dr. W. J.: Érthető, ha kétségbeesnek, mert jelen pillanatban az a helyzet, hogy nőket és gyerekeket hagynak cserben szisztematikusan, és mindezt a hatóságok és az intézmények meg tudják úszni, hiszen nem történik semmi, nincs következmény. Pedig nem kellene kitalálni a spanyolviaszt, vannak működőképes módszerek, csak el kellene kezdeni ezeket alkalmazni. A bántalmazás, kényszerítő kontroll áldozatainak joguk van a biztonsághoz, és a rendőrségnek, ügyészségnek, bíróságoknak elvileg az a kötelessége, hogy ezt a biztonságot elősegítse, megteremtse és garantálja. Ez nem szívesség, nem jótékonyság, hanem kötelezettség - még akkor is, ha gyakran nehéz elérni.
Az érintett nőknek azt tudom tanácsolni, hogy mindenképpen forduljanak az elérhető segítségekhez. A NANE és az OKIT segélyvonalához , az áldozatsegítő szolgálatokhoz, krízisambulanciákhoz, és tudjanak róla, hogy amikor a rendőrség azt állítja, nem tehet semmit, ez az esetek jelentős részében nem igaz. Ilyen esetben érdemes hivatkozni az ORFK utasításra, az Áldozatvédelmi Irányelv büntetőeljárási törvényben szabályozott rendelkezéseire, és a büntető törvénykönyvben szabályozott kapcsolati erőszakra (212/A. §) és bármely más releváns cselekményre, és megpróbálni elérni, hogy a rendőrség tegye a dolgát.
Írásban az Budapesti Rendőr-főkapitányság Központi Panaszirodájához, vagy a Független Rendészeti Panasztestülethez lehet fordulni, nyomozás elutasítása vagy megszüntetése miatt panasszal lehet élni az ügyészségen.
Feljelentés esetén mindig érdemes kérni egy példányt a vallomásból. A rendőrség tipikusan magától nem ad, hanem megkérdezi, hogy a tanúként kihallgatott áldozat kér-e belőle egy példányt - a válasz mindig legyen igen. A tanúvallomás később akár írásban is kiegészíthető, ha az áldozat észleli, hogy valami számára, vagy az eljárás szempontjából fontos körülményt kifelejtett. Fontos, hogy a szembesítés alól lehet mentesítést kérni, ha az áldozat retteg az elkövetőtől, illetve érdemes felhívni a hatóság figyelmét arra, ha fennállnak a különleges bánásmódot igénylő tanúvá nyilvánítás feltételei - a párkapcsolati erőszak áldozatainál jellemzően így van.
HáziPatika.com: Mi lenne egyébként a megfelelő eljárás az ilyen esetekben? Hogyan lehetne valódi védelmet nyújtani az áldozatoknak?
dr. W. J.: Elsősorban is következetesen alkalmazni kellene a fentebb említett rendelkezéseket. Ezen túl ez egy helyzeti kérdés. Vannak olyan bántalmazók, akiktől a bántalmazott menekülését kell segíteni, mert nyilvánvaló, hogy nem riad vissza semmitől. Ezért vannak szerte a világon bántalmazott nők számára fenntartott menedékhelyek. Optimális esetben ezek a menedékhelyek biztonságosak, őrrel, zsiliprendszerű belépéssel. Ugyanakkor nem lehet alapelvárás, hogy a bántalmazott meneküljön, mert nem ő követ el bűncselekményt. Igazságtalan elvárni, hogy neki kelljen feladnia addigi életét, ha biztonságban akar lenni.
Ha nincs szükség ennyire radikális lépésre, a bántalmazó azonnali és hatékony távoltartása, fizikai eltávolítása és ennek a betartatása is eredményes lehet, ilyenkor is lényegesen csökken a gyilkosságok száma. Spanyolországban például már 10 évvel ezelőtt bevezették a GPS-es biztonsági jelzőrendszert, amelyből az áldozat és a bántalmazó is kap. Az áldozatot azonnal értesítik, amint az elkövető - akár véletlenszerűen is - a bíróság által meghatározott távolságon belül került hozzá. Vannak országok, ahol csak az elkövető kap ilyen készüléket. Vannak országok, ahol a pártfogónál való be nem jelentkezés automatikusan letartóztatást von maga után. Vannak országok, ahol érvényesítik az elzárást, ha az elkövető megszegi a távolságtartást.
Ez is érdekelhet
Magyarországon is lehet elzárással büntetni azt a bántalmazót, aki a távolságtartási határozatot megszegi, de alig ismert olyan eset, amikor ez meg is történt. Az elkövető pedig, akit ilyen esetekben nem zárnak el újra meg újra megerősítést kap abban, hogy bátran csinálhatja, nincs következmény. Jó néhány olyan elkövetővel volt dolgunk, aki, miután a rendőrség elment, odafordult a partneréhez és annyit mondott: "azt csinálok veled, amit akarok, ezeket nem érdekli, mi történik veled".
Legjobban: