Susan Forward "Mérgező szülők" című könyve tudatos provokáció. Azok ellen a szülők ellen szól, akik gyermeküket valamilyen módon megakadályozták az őket megillető, önálló és önmagáért felelős életvitel kialakításában. A pszichológusnő könyvével megdönti a kultúránkban tabuként jelen lévő, "szent és sérthetetlen szülő" mítoszát. Hitvallása szerint a szülői tekintély megdönthetetlensége helyett annak helyes értékelése után szabadulhatunk csak meg azoktól a terhektől, melyeket gyermekkorunk óta cipelünk magunkkal, melynek tartalma fokozatosan és láthatatlanul fejti ki bénító hatását. A negatív szülői üzenetek skálája széles, a szimpla ridegségtől, elhanyagolástól, veréstől kezdve a rafinált szülői manipulációkig. Olyan súlyos dolgok szerepelnek a bűnlajstromban, mint a gyermek önállóságérzésének tudatos aláásása, vagy a gyermek életébe történő állandó szülői beszivárgás, netán a szülő saját életének felelősség-átruházása a gyerekre. A jellegzetesebb romboló típusokról gazdag tapasztalati anyagon alapuló áttekintést ad a szerző.
Nagyon kevesen vannak azok, akik felnőttkori problémáikat kapcsolatba tudják és merik hozni egykori szülő-gyerek viszonyukkal. Legtöbbünk egyszerűen nem lát rá e kritikus témára, a szülő kényszerű idealizálása miatt. A "továbblépés" feltétele a szülőkhöz való kritikátlan lojalitás feladása. Ezután foghatunk csak hozzá, hogy tudatosítsuk, majd feldolgozzuk a múlt értelmetlen, káros szülői üzeneteit. Radikális címe ellenére a szerző nem bosszúért kiállt a szülői tévedések megtorlására. Csupán hangsúlyozza, hogy a felismerés félig-meddig gyógyulás is, és a felfedezés kezelhetőbbé teszi az eddig homályba burkolódzó összefüggéseket. Hosszabb távon talán hozzásegít a rejtett sérelmek felfedezése után a tudatos megbocsátáshoz, s így a tehermentesített felnőtt léthez. Az önismeret útján járó felnőtteknek ajánlható tehát ez a könyv, akiknek elengedhetetlen úti- és segítőtársa lehet a mérgező szülők örökségétől való megszabadulásban.
Kik a mérgező szülők?
Egyik szülő sem tökéletes. Egyetlen szülő sem képes minden percben érzelmileg rendelkezésre állni. Teljesen normális dolog, ha a szülő néha rákiabál gyermekeire. Időnként minden szülő túlzottan korlátozóvá válik. Sokan pedig el is fenekelik a gyereküket, ha ritkán is. Nem ezektől a botlásoktól válnak kegyetlen vagy alkalmatlan szülőkké. A szülők is csak emberek, nekik is megvan a maguk baja. A legtöbb gyerek pedig fel tudja dolgozni az alkalmankénti dühkitöréseket, ha mellette sok szeretetben és megértésben részesül. Azonban az olyan szülő, akinek negatív viselkedési formái állandóan és túlnyomórészt jelen vannak a gyerek életében, sérüléseket okoz. Az ilyen szülők által okozott érzelmi károsodás méregként terjed szét a gyerek egész lényén, és ahogy a gyerek felnő, úgy fokozódik a fájdalom is. Ezért használja Susan Forward a mérgező szülők kifejezést. Szerinte, ha valaki ilyen szülők felnőtt gyereke, sok mindent tehet, hogy megszabaduljon bűntudattal és kétségekkel terhelt torz örökségétől. Bizakodni kell, de nem azzal a csalfa várakozással, hogy szülei megváltoznak, hanem hogy ő lesz képes lelkileg kiszabadulni az óriási és romboló hatás alól. A könyv jelmondata az alábbi: "Nem felelős azért, amit védtelen gyerekként önnel tettek! Felelős azért, hogy most tegyen pozitív lépéseket, és kezdjen valamit ezek hatásával!"
A tökéletes szülő mítosza
Egészen kicsi korunkban mindenható, istenszerű szüleink a mindenséget jelentik számunkra. Rájuk vagyunk utalva, ők pedig gondoskodnak rólunk. Ahogy a világ kitárul, szükségünk van rá, hogy a nagy ismeretlen élettel szemben biztonságban érezzük magunkat, tökéletesnek hitt szüleink révén. Ahogy azonban elkezdjük érvényesíteni függetlenségünket, küzdünk egyéni identitásunkért, saját akaratunkért. A szülőkről való leválás kamaszkor idején csúcsosodik, szembeszállva mindennel, amit szüleink képviselnek. Stabil családban a szülők igyekeznek tolerálni a bontakozó függetlenséget. A mérgező szülők nem ilyen megértőek. A lázadást személyes támadásnak vélik, s nem segítik az egészséges fejlődést, hanem tudattalanul aláássák azt. Negatív módszereikkel elfojtják a gyerek bimbózó függetlenségét, és kárt tesznek önbecsülésében. Szabályokat állítanak fel, ítélkeznek, és fájdalmat okoznak. Meg kell kérdőjelezni azt az általános fölfogást, hogy a szüleinknek joguk van irányítani bennünket, pusztán azért, mert életet adtak nekünk. Ha valaki isteníti a szüleit, akár élnek, akár meghaltak már, azzal elfogadja, hogy az ő elvárásaik szerint éljen. "Le kell hozni" a szülőket a valóság talajára, és annak látni őket, amik, és ki kell egyenlíteni a hatalmi viszonyokat a velük való kapcsolatban. Ha nem így teszünk, és ragaszkodunk a tökéletes szülők mítoszához, az ő nyilvánvaló hibáik ellenére is saját magunkat fogjuk okolni életünk boldogtalanságáért.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Az alkalmatlan szülők
A gyerekeknek alapvető joguk, hogy a fizikai gondoskodás mellett emocionális gondoskodásban is részesüljenek, tiszteletben tartsák érzelmeiket, és úgy bánjanak velük, hogy kifejlődhessen önbecsülésük. Joguk van a viselkedésükhöz megfelelő szülői útmutatást kapni, szabad hibákat elkövetniük, és joguk van ahhoz, hogy fegyelmezzék őket - testi vagy érzelmi bántódás nélkül. Az elégséges szülői tevékenység alapját az alábbi tényezők alkotják: a szülők kötelesek: ellátni gyerekük fizikai szükségleteit, megóvni gyereküket fizikai bántalmaktól, kielégíteni gyerekük szeretet-, figyelem- és érzelemigényét, megvédeni őket az érzelmi bántalmaktól, morális és etikai útmutatást adni. A mérgező szülők ritkán jutnak tovább az elsőnél. Nemcsak hogy képtelenek kielégíteni gyermekük szükségleteit, de sok esetben elvárják, sőt megkövetelik, hogy a gyerekek viseljék a szülők gondját. Amikor a szülő saját teendőit a gyerekre kényszeríti, a családi szerepek összemosódnak eltorzulnak vagy felcserélődnek. Ha a gyerek arra kényszerül, hogy saját, sőt akár szülei szülője legyen, nincs kit követnie, nincs kitől tanulnia, és nincs kire felnéznie. Az érzelmi fejlődésnek ebben a döntő szakaszában szülői példakép híján a gyerek személyes identitása elsodródik a szerepzavar tengerében. Az ilyen gyermekre olyan felelősség hárul, ami a szüleit illetné meg. Arra kényszerül, hogy túl korán felnőjön, és ezzel megfosztják gyerekkorától. Mini-felnőtté kell válnia, hogy a családot egybetartsa.
Az irányító szülők
Az irányítás alapvetően nem káros, hanem jól alkalmazva kifejezetten szükséges. Ha egy anya visszatartja tipegő kisgyerekét, hogy ne kalandozzon el az utcán, nem irányítónak, hanem óvatosnak tartjuk. A kellő irányítás akkor válik túlzottá, amikor az anya tíz évvel később is visszafogja a gyerekét, jóval azután, hogy az már képes egymaga átmenni az úttesten. Azok a gyerekek, akiket nem bátorítanak cselekvésre, próbálkozásra, felfedezésre, boldogulásra és kockáztatásra, gyakran tehetetlennek és elégtelennek érzik magukat. Aggódó, rettegő szüleik túlzott irányítása gyakran magukban a gyerekekben is aggodalmat és rettegést vált ki. Ez megnehezíti számukra az érés folyamatát. Amikor kamasszá serdülnek és felnőnek, sokan soha nem képesek kinőni a szülői útmutatás és irányítás igényét. Ennek következtében szüleik továbbra is bitorolják, manipulálják, és nemegyszer uralják életüket. A feleslegessé válástól való félelem sok irányító szülőt arra indít, hogy gyerekében állandósítsa a tehetetlenség érzését. Ezek a szülők kórosan rettegnek az "üres fészek szindrómától": a veszteség elkerülhetetlen érzésétől, amelyet minden szülő átél, akinek a gyerekei végleg elhagyják az otthont. Az irányító szülő úgy érzi, hogy továbbra is neki kell gondoskodnia gyermekéről, irányítania kell, s ez folytonos aggódásban mutatkozik meg. "A javadat akarjuk", "ezt érted tesszük" kifejezések mind ugyanazt jelentik: "Azért teszem ezt, mert annyira rettegek, hogy elveszítelek, hogy még arra is kész vagyok, hogy boldogtalanná tegyelek" - persze mindezt nem tudatosan. Minden szülő addig irányítja a gyerekét, amíg az nem képes ura lenni a saját életének. Normális családokban az átmenet röviddel a kamaszkor után bekövetkezik. A mérgező családokban soha nem kerül rá sor. Csak akkor történhet meg, ha az ilyen "örökös" végrehajtja a változtatásokat, és átveszi a saját élete feletti irányítást.
Az alkoholisták
Az ilyen családban felnövő gyerekek hamar megtanulják, hogy az alkoholizmus nagy titok. A külvilág felé a család magára ölti a "minden a legnagyobb rendben" mázát. Az egyértelmű bizonyítékok ellenére mindenki tagadja a problémát. A gyerekre nézve a normális család látszata különöse romboló hatású, mert arra kényszeríti, hogy letagadja saját érzéseit és észleléseit. Ráadásul a látszat fenntartása temérdek energiát emészt fel, résen kell lennie, félelemben, hogy nehogy elárulja családját. Torz lojalitásérzet alakul ki benne, felnőttkorára elvakult lojalitása destruktív motívumként uralja tovább az életét. Az alkoholista családban az italozó szülő szánalmas, elesett viselkedésével bitorolja a gyerek szerepét. ő maga is annyira gyerek, hogy a családból kiszorít minden más gyereket. Az ilyen szülők gyerekei megtanulják, hogy akiket szeretnek, kiszámíthatatlanok, ezért gyakran rettegnek attól, hogy egy másik emberhez közel kerüljenek. Az alkoholista szülők saját alkalmatlanságukat a gyerekre vetítik ki, a kritika irányításuk eszköze a szabályok állandóan változó sűrűjében.
Ha a sérülések belül keletkeznek - és ha kívül is látszanak
A sértő, degradáló megjegyzések, a lekicsinylő bírálatok a gyerekeknek rendkívül negatív üzeneteket közvetíthetnek önmagukról, olyanokat, amelyek drámaian befolyásolhatják későbbi lelki egészségüket. Verbális bántásnak nevezzük, ha a gyermek külsejét, intelligenciáját, képességeit vagy emberi értékeit gyalázó, rendszeres szóbeli támadás éri. Vannak, akik nyíltan becsmérlik gyereküket, vannak, akik nem direkten, a humor álcájában teszik ezt. Ezek a szülők a szavakkal verők. Ezek a sértések, mintha tüzes vassal égetnék a gyerek önérzetét, mély sebeket ejtenek a lelkén. Ha ezek a negatív élmények, minősítések belsővé válnak, sérül az önértékelés, roncsolódik a pozitív személyiségkép.
A gyermekekkel szembeni fizikai erőszak bűncselekményét, és annak káros hatásait sajnos nem kell hosszasan bizonygatni. A testi erőszakot elkövető szülőkben vannak bizonyos közös vonások: hiányzik belőlük az indulatok kontrollja, erőszakkal vezetik le a feszültséget, gyakran családjukban ez volt a minta, érzelmi hiányaik és kielégítetlen szükségleteik vannak. Ezeket az embereket lehetetlen megérteni, viselkedésükben nincs semmiféle logika. Ilyen szülők gyerekeinek az otthonát a terror légköre hatja át. A harag vulkánja bármikor kitörhet - az erőszaktevő elő nincs hova bújni, nincs hova menekülni. A szüntelen szorongásban, feszültségben, fájdalomban eltöltött gyermekkor révén negatív várakozások és merev védekezés alakul ki. Hihetetlen, de mind a verbális mind a fizikai erőszakot elszenvedett gyerekek magától értetődően elfogadják a felelősséget az ellenük elkövetett bűncselekményekért.
Talán a legkegyetlenebb és legmegmagyarázhatatlanabb emberi magatartás a szexuális erőszak. A gyerek és a szülő közötti legalapvetőbb bizalom szétzúzását jelenti. Érzelmileg roncsoló hatású. Az áldozat kiszolgáltatott, nincs hova, kihez menekülni. A védelmet nyújtó személyből üldöző lesz, a valóság mocskos titkok börtönévé válik. A gyermekkort lényegi elemétől fosztja meg, az ártatlanságtól. Az ilyen áldozatok arra kényszeríttettek, hogy elfedjék a családi rendszer abnormalitását, egész életükben hordozzák a családi titkot. Ám ha bátran segítséghez fordulnak, képesek lehetnek visszanyerni méltóságukat.
Ez is érdekelhet
Susan Forward könyve segíthet szembenézni a szüleinkkel való közös múltunk árnyékos oldalaival, hogy rádöbbenhessünk bizonyos szülői üzenetek máig tartó kihatására a mindennapi életünkre. Segítségével megtudhatjuk, hogy a gyermek hogyan léphet ki a szülők árnyékából, és válhat meg káros örökségétől. Mindezt megtenni, nem könnyű, de lelki egészségünk érdekében érdemes. Ehhez szolgál első lépésként jó kapaszkodóul ez a könyv.
