Sebkezelés mesterfokon

A háztartási balesetek során a védelmet nyújtó bőr megsérülhet és "nyitott kapuként" elősegítheti a kórokozók szervezetbe jutását. Szakszerű sebellátással megakadályozhatjuk az elfertőződést, de ehhez egyet s mást a patikából is be kell szerezni.

A seb, vagyis a bőrön lévő folytonossági hiány, nyitott sérülés is számtalanféle lehet aszerint, hogy milyen erő, eszköz okozta, mekkora kiterjedésű felületen jelent meg, illetve milyen mélységre hatolt. Leírhatók aszerint is, hogy milyen fájdalommal, milyen intenzitású vérzéssel jár, milyen sebüreg és sebszélek nyíltak meg, és mekkora a sebfertőzés veszélye. Így a mechanikai hatás okozta sérülések közt megkülönböztetnek metszett, vágott, zúzott (horzsolt, roncsolt), szúrt, szakított, harapott, lőtt stb. sebeket.

sebkezelés, seb fertőtlenítése

A legkisebb fertőzésveszély a metszett és a vágott sebeknél van, ezeknél a sebszélek összeillenek. (Ilyen a nem baleset során, hanem sebészi beavatkozás miatt ejtett műtéti seb is.) A horzsolás felszíni, nem mélyre ható seb, csupán hámsérülés, de nemegyszer szennyezett tárggyal vagy talajjal érintkezve jön létre, így fertőtlenítésre ennél is szükség van.

A megfelelő sebkezelés nemcsak támogatja, hanem fel is gyorsítja a gyógyulási folyamatot, amelyet sérülés estén a szervezet automatikusan beindít.
A teljes cikket ide kattintva olvashatja el.

A fertőtlenítőszerek között alapvetően abban van különbség, hogy más a hatóanyaguk. A jód és klórhexidin tartalmú szerek mellékhatása, hogy citotoxikusak, ami annyit jelent, hogy a fertőtlenítés mellett visszavetik a sebgyógyulást, mivel károsítják a sejteket.

A mélyre hatoló szúrt és a szabálytalan sebszélekkel tátongó szakított sebek esetében fokozottan számolni kell a fertőzés lehetőségével, és különösen nagy ennek a veszélye a harapás okozta sérüléseknél.

Az "ideális" fertőtlenítőszer az alábbi tulajdonságokkal rendelkezik:

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

  • színtelen: egy helyileg használt szer nem befolyásolhatja a seb általános megjelenését.
  • a helyileg, sebben alkalmazott készítmény segíti a sebgyógyulási folyamatot.
  • különösen krónikus sebek esetén, amikor a helyi kezelések meglehetősen hosszú időtartamúvá válnak, nagyon fontos, hogy az alkalmazott termék ne váltson ki allergiás reakciót.
  • a lehető legkevesebb szisztémás mellékhatás kialakulása érdekében a helyileg alkalmazott anyagok felszívódásának a lehető legalacsonyabb mértékűnek kell lennie.
  • széles antimikrobiális hatásspektrum és gyors behatási idő
  • hatékonyság a rezisztens baktériumokkal szemben: jelentős kihívás krónikus sebek esetében a rezisztens baktériumok általi fertőzés, főleg az MRSA.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +4 °C

Általában sok napsütés valószínű gomoly- és fátyolfelhőkkel, az északkeleti tájak fölé azonban vastagabb felhőzet érkezik, ott délután néhol záporeső is előfordulhat. A nyugati szelet főként az északkeleti harmadban élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Hajdú-Bihar
Legrosszabbul:
Nógrád
Kezdjük újra