"Hogy lehetsz ennyire... örömtelen?" kérdezi a férj, és valljuk be, szinte mindannyian ismerünk olyan embert, akire ráillik a leírás, legalábbis hasonló szituációban. Sokan vannak, akire csak legyintünk: pesszimista típus, pedig lehet, hogy ennél többről van szó.
Anhedónia
A hangulati élet zavarainak számos olyan megnyilvánulása ismert, amelyek nem jellemezhetőek a klinikai súlyosságú tünetekkel, nem lehet őket az unipoláris, illetve a bipoláris depresszió kategóriájába szorítani, mégis, szenvedést okoznak az érintett személynek vagy környezetének. Ezek egyik formája az anhedónia, az öröm érzésének képtelensége. Persze ne egy Wagner-opera iránti közönyre gondoljunk. Az anhedóniás személy nem talál élvezetet azokban a tevékenységekben, amely másnak általában élvezetet okoznak: az evésben, a társasági eseményekben, vagy a szexuális kapcsolatban.
Az anhedónia gyakran lehet bevezetője a major depressziónak. Egyes kutatók feltételezik, hogy ebben az esetben is a központi idegrendszer dopamin-pályáinak érintettségéről lehet szó. Két, 2005-ben elkészített kutatás eredménye szerint, a depressziós személyeknek nagyobb agyi munkába kerül a boldog gondolatok, illetve képek előhívása.
Az anhedónia egy speciális formája a szexuális anhedónia. Ebben az állapotban - amely elsősorban férfiaknál észlelhető - a szexuális aktus végén bekövetkezik a magömlés, ám nem kíséri a szokásos örömérzés. A nőknél szintén előfordul, igaz jóval ritkábban, hogy míg a test átéli az orgazmust , a nő nem érzi a gyönyört.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Disztímia
A disztímia diagnózisát legalább két éves fennállás után mondják ki. A tünetek nem érik el a depressziós tünetek súlyosságát, de jellemző rá a tartós lehangoltság, az örömtelenség és az érdeklődés beszűkülése. Érdekes kettősség jellemző az elváltozásra. Egyrészt azt mondjuk róla, hogy a tünetek nem annyira súlyosak, másrészt a végkimenetel éppen ezért még komolyabb is lehet. A disztímiások között igen magas az öngyilkossági arány, és gyakori a munkaképtelenséget is elérő lehangoltság, meglassultság, illetve szintén nem ritka a társasági kirekesztődés.
A pszichiátriai megközelítés szerint ez az elváltozás a hangulati zavarra hajlamos személyiségeknél bontakozik ki. Fontos, hogy a beteg nem úgy jellemzi magát, hogy régen teljesen más volt, hanem úgy, hogy mindig fennállt valamilyen hangulati borongósság. Ezt támaszthatja alá, ha nincsenek közeli barátai, nem él társasági életet, és nehezen alkalmazkodik az emberekhez.
Pesszimista vagy depressziós?
Melegágya lehet drogozásnak, de fordítva is igaz, kialakulhat tartós drogszedés utóhatásaként is, amikor a természetes örömök már nem elég erősek a drogok "rúgásszerű" örömhatásának pótlására és az "elveszett paradicsom" állapota állhat elő.
Ciklotímia
A ciklotímia a disztímiához hasonló, csak "pepitában". Míg a disztímiát a major depresszió krónikus, alacsony "hőfokú" variánsaként tartják számon, addig a ciklotímia a bipoláris zavar kistestvére. A betegségre a rövid, enyhe depressziós - azaz disztímiás - hangulatok és a hipomán epizódok váltakozása jellemző, amelyek között az érintett személy teljesen tünetmentes. Ezt a diagnózist csak addig tarthatja fenn egy pszichiáter, amíg nem jelentkezik egy mániás vagy egy major depressziós fázis.
Larvált depresszió
Gyakori, hogy a depressziós beteg különböző testi tünetek, fájdalmak miatt keresi fel a háziorvost, aki természetesen továbbküldi a szakorvosi rendelésre - a panaszok jellegétől függően. A kivizsgálások azonban nem hozzák meg a várt eredményt, illetve ha találnak is egy újabb testi elváltozást a tünetek hátterében, a probléma lelki oldala felett elsiklanak.
Ezt a jelenséget hívják larvált, vagy maszkírozott depressziónak. A leggyakoribb panasz a rendelőkben a fájdalom, azon belül is a fej és a gerincoszlop krónikus fájdalma. Az olyan szubjektív tünetekkel, mint a szédülés , a zsibbadás, a remegés, általában a neurológushoz küldik a betegeket, míg a belgyógyászok állhatnak neki a depresszió eredetű légzési zavarok - fulladásérzés, légszomj - és a szívpanaszok vizsgálatának és kezelésének. A gyomor-bélrendszeri zavarok, és elsősorban nőknél az altesti, kismedencei fájdalmak hátterében szintén gyakran találnak pszichés eredetet.
Érdekes kérdés, hogy vajon hol lehet belenyúlni egy ilyen "betegségkarrierbe", hiszen a beteg meg van győződve a fájdalom és a panasz létjogosultságáról akkor is, ha a vizsgálódó orvosok nem képesek testi okát adni annak. Egy olyan "egyszerű" válasz, mint a depresszió sok esetben csak ahhoz vezet, hogy a sértődött páciens egy másik orvost keres fel a panaszával. Ez természetesen nem csak attól zárja el, hogy az antidepresszáns kezeléssel "meggyógyuljanak" a testi problémái, de mondanom sem kell, hogy az újabb és újabb körök futása rendkívüli módon terheli az egészségügyet.
Nos, a válasz talán az eredményesebb felvilágosításban rejlik. Szerencsére nem ritka, hogy a depresszió tüneteinek enyhülésével a szomatikus baj is spontán gyógyul.
