A közelmúltban készült egy átfogó tanulmány, amely a depressziós betegek ellátási lehetőségei, illetve a kormányzat problémákra adott válaszai alapján hasonlít össze több európai országot. A téma azért is különösen fontos, mert a depresszió napjainkban már-már népbetegségnek számít, általános tüneteit viszont sokan nem veszik komolyan. De még az orvoshoz fordulók helyes diagnózisára és megfelelő kezelésére is gyakran hosszú ideig várni kell.
Az aktuális helyzet értékeléséhez először is kidolgozták az úgynevezett depresszió-mutatószámrendszert, amely segít felmérni, hogyan teljesítenek az egyes országok a depresszióellátás különböző területein. A pontozási rendszer célja, hogy megmutassa, az adott országokban mely területeken lenne szükség változásokra a depresszióval élők hatékonyabb ellátása érdekében.
A kutatásban Magyarország is részt vett, mégpedig a mentális és lelki egészséggel kapcsolatos edukációval foglalkozó Mélylevegő Projekt közreműködésével. A felmérés hazai eredményeiről a csapat közösségi oldalán is beszámoltak. A teljes jelentés itt elolvasható, az alábbiakban viszont mi is sorra vesszük a legfontosabb megállapításokat.
Ilyen a helyzet Magyarországon
Magyarországon a felnőttek nagyjából 15 százalékát éri utol a súlyos depresszió az élete során, és évente nagyjából 600-700 ezer ember szorul kezelésre hangulatzavara miatt. A leggyakrabban 13-20 éves kor környékén kezdődik a betegség.
Nem ritka, hogy a diagnózis éveket késik, mégpedig azért, mert az érintettek sokszor nem ismerik fel vagy nem veszik elég komolyan az árulkodó jeleket. „Míg pl. fogfájással jellemzően pár napon belül fogorvoshoz fordulnak az emberek, addig a depresszió tüneteit gyakran figyelmen kívül hagyják és nem fordulnak vele pszichiáterhez” – mutatott rá a Mélylevegő Projekt. A depresszió jelei egyébként egyénenként igen eltérőek lehetnek, de a legáltalánosabb panaszok közé az alábbiakat sorolhatjuk:
- nyomott hangulat,
- örömérzés elvesztése,
- alvászavarok,
- állandó fáradtság,
- koncentrációs zavarok,
- megváltozott étvágy,
- halállal kapcsolatos gondolatok.
A kezelés ára csak a költségek töredékét teszi ki
A major depresszió jelentősen rontja az érintettek életminőségét, gyakran ráadásul a betegek életét is közvetlenül veszélyeztetheti az öngyilkossági gondolatok, kísérletek miatt. Az tehát nem is kérdés, hogy a depresszió mekkora leli és mentális terhet jelent az érintetteknek, valamint a magukat tehetetlennek érző családtagoknak. A depressziósok magas száma azonban társadalmi és gazdasági szempontból is komoly károkat okoz.
A depressziós betegek közvetlen kezelésére jelenleg évi 26 milliárd forintot fordítanak, a járulékos költségek viszont a terápia árának csaknem 13-szorosára rúgnak. A számítások szerint ugyanis a depressziós lakosság úgynevezett indirekt gazdasági terhe – mint az erős panaszok miatti átmeneti munkaképtelenség – évi 334 milliárd forintot emészt fel.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A depresszióban szenvedő magyarok ugyan számos szolgáltatást és gyógyszeres terápiát igénybe vehetnek közfinanszírozottan, azért több területen is újításra, korszerűsítésre lenne szükség, hogy minden rászoruló korszerű ellátáshoz juthasson. Fejlesztésre szorul egyebek mellett az ellátórendszer szintjei és a társszakmák közötti kommunikáció. Valamint nagyobb segítséget kellene biztosítani a depressziós személyeknek és környezetüknek ahhoz, hogy azonosítani tudják, ha szakértő segítségre van szükség a gyógyuláshoz.
Ezek segíthetnének a depressziósoknak
A kutatás eredményeinek és tanulságainak összegzése után a Mélylevegő Projekt néhány javaslatot is megfogalmazott, amelyekkel véleményük szerint javítani lehetne az itthoni depressziós személyek helyzetén, valamint az ellátásuk színvonalán és hatékonyságán. Mint írták, alapvető fontosságú lenne például az integrált, betegközpontú ellátási rendszer, amely egész életük során támogatná a depressziós pácienseket.
De legalább ilyen lényegesnek tartanák azt is, hogy aktívan bevonják a depresszióellátásba a betegeket és a betegszervezeteket. Ez azt jelentené a gyakorlatban, hogy az érintettek és a kompetens szereplők is beleszólhatnának az ellátást érintő kérdésekbe, az így ismertetett tapasztalatok és igények pedig segítenék a döntéshozók munkáját. A betegszervezetek nagyobb térnyerésének viszont egyéb pozitív hozadéka is lenne: mérséklődhetne a stigmatizáció – vagyis a depressziósok negatív megbélyegzése –, kialakulhatna egy valóban támogató légkör, és csökkenhetne az öngyilkosságok száma is.
