A depresszió típusai

A depresszió három altípusát különítették el japán kutatók mágneses rezonancia (MR) és kérdőíves vizsgálatok segítségével, több mint 3000 változó alapján.

Az egyik altípus különösen érdekes, mivel az ebben szenvedő betegek nem reagálnak a szelektív szerotoninvisszavétel-gátló gyógyszerekre.

Három japán kutatóintézet együttműködése során először sikerült megkülönböztetni a depresszió három altípusát, melyek közül az egyik nem kezelhető szelektív szerotoninvisszavétel-gátlókkal (SSRI-kkel) - írja a Scientific Reports folyóiratban megjelent tanulmányra hivatkozva a MedicalOnline .

Most először sikerült megkülönböztetni a depresszió három altípusát, Depresszió, szomorúság, magány, bántalmazás, abúzió
Most először sikerült megkülönböztetni a depresszió három altípusát

A kutatás során 134 személyt vizsgáltak meg: a csoport felét újonnan diagnosztizálták depresszióval, a másik felénél nem állapítottak meg depressziót. Első körben vérvizsgálatot végeztek, majd egy kérdőívet kellett kitölteniük, amelyben alvási szokásaik, stresszterhelésük és egyéb mentális egészségi állapotuk felől érdeklődtek a kutatók. Ezt követően MR-vizsgálatot végeztek el a betegeken, melynek során a teljes agyat lefedő 78 régiót vizsgáltak annak érdekében, hogy megfigyeljék, hogyan korrelálnak az egyes agyi régiók tevékenységei.

Három alcsoportot különböztettek meg

A vérkép, a kérdőív és az MR-vizsgálat alapján a kutatóknak minden személyről 3000 változó állt rendelkezésükre: ez olyan sok volt, hogy a kutatást vezető dr. Tomoki Tokuda statisztikus professzornak új matematikai módszert kellett kifejlesztenie az egyes klaszterek elkülönítésére. Az adatok végül 5 klasztert alkottak, melyből 3 volt jellemző a depressziósokra.

A három alcsoportot legjobban megkülönböztető két tényező egyrészt a gyermekkori trauma , másrészt a különböző agyi területek közötti funkcionális összeköttetés volt. A kutatók szerint az anguláris gyrus nevű területet is magukba foglaló funkcionális összeköttetéseknek döntő szerepük volt abban, hogy a beteg reagál-e az SSRI-kkel végzett kezelésekre, vagy nem. Azok a betegek, akiknél mind gyermekkori trauma, mind az anguláris gyrus funkcionális összeköttetése megfigyelhető volt, nem reagáltak az SSRI-kre, míg a másik két alcsoport (ahol vagy a gyermekkori trauma, vagy az anguláris gyrus funkcionális összeköttetése hiányzott) jól kezelhető volt SSRI-kkel.

A kutatás nemcsak hogy első alkalommal különböztette meg a depresszió különböző altípusait, hanem fontos háttérben húzódó tényezőkre, valamint új terápiás megközelítések kifejlesztésének szükségességére is rámutatott.

Minden harmadik magyar depressziós Magyarországon a lakosság egyharmada szenved valamilyen szintű depresszióban, köztük vannak szorongásos zavarral küszködők; a népesség hét százalékát súlyos depresszió sújtja . A témáról a linkre kattintva olvashat bővebben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra