Meglepő jelek, amik depresszióra utalhatnak

A túlzások, mint a túl sok nassolás, szex vagy alkoholfogyasztás épp úgy jelezheti a problémát, mint az, ha rendre elfelejtünk fogat mosni.

Bár a képzőművészettől az irodalmon át a tudományig számtalan bizonyíték áll rendelkezésünkre, hogy a depresszió közel egyidős az emberiséggel, mégis gyakran hallhatjuk azt, hogy ez egyfajta modern civilizációs betegség. Tény azonban, hogy mióta célzottan kutatják, azóta mind többet tudunk meg róla, terápiás lehetőségeiről, fajtáiról, megnyilvánulásairól, tüneteiről és a fizikai egészségre gyakorolt negatív hatásairől is.

Népbetegséggé vált

A depressziót mára népbetegségnek tekinthetjük, hiszen legalább 300 millió embert érint a világon, ez a szám pedig napról-napra nő. Az Egészségügyi Világszervezet ( WHO ) szerint napjainkban a major depresszió az egyik legnagyobb egészségügyi terhet jelentő mentális betegség a Földön. Az elmúlt 25-30 évben mintegy 50 százalékkal nőtt gyakorisága, és míg korábban inkább az 50 év felettiek esetében beszélhettünk kiugró számokról, addig napjainkban egyre több a fiatal, 15-25 év közötti beteg. Mint említettük, folyamatosan kutatják, és rájöttek a "szokásos" mélabún felül számos olyan különös dolog is jelezheti a betegséget, melyre talán nem is gyanakodnánk. A WebMD gyűjtése nyomán tekintsük át, mik is lehetnek ezek.

Vásárlásmánia

Nem tudjuk kontrollálni vásárlásainkat? Mostanában azt vesszük észre, hogy a pénzünk pikk-pakk elfogy? Vannak olyan depressziós emberek, akiknél a kényszervásárlás - akár üzletekben, akár az interneten - figyelemelterelésként vagy önértékelés-növelőként szolgál. A " vásárlás-terápia " azonban csak ideig-óráig képes örömet okozni, de valójában az azt kiváltó depresszióra nem jelent semmilyen megoldást. Ne feledjük, a vásárlási rohamok akár a kényszeresség jelei is lehetnek a bipoláris rendellenességeknél.

Ha éjjel-nappal az interneten lógunk, az embereket pedig inkább kerüljük, az is jelezheti a bajt. Fotó: Getty Images
Ha éjjel-nappal az interneten lógunk, az embereket pedig inkább kerüljük, az is jelezheti a bajt. Fotó: Getty Images

Alkoholproblémák

A major depresszióban szenvedő emberek közel harmada fordul az alkoholhoz. Ha úgy érezzük, hogy csak úgy tudunk megbirkózni a szorongással, a depresszióval , ha iszunk, akkor mi is érintettek lehetünk. Bár úgy tűnhet, hogy az ital hatására jobban leszünk és felvidulunk, valójában az alkohol egy depresszáns, ezért túlzásba vitele súlyosbíthatja, gyakoribbá teheti a depressziós epizódokat.

Feledékenység

Talán nem is gondolnánk, de a depresszió is meghúzódhat a feledékenység, az agyi köd hátterében. Kutatások kimutatták, hogy a hosszan tartó stressz vagy depresszió megemelheti a szervezet kortizolszintjét, ez azonban gyengítheti, sőt zsugoríthatja az agy azon területét, mely a memóriáért és a tanulásért felel. A depresszióhoz köthető memóriavesztés az idősebb embereknél még rosszabb. Jó hír azonba, hogy a betegség kezelésével a hozzá kötőd memóriaproblémák is javulhatnak.

Túlzott internethasználat

Járványtól függetlenül szívesebben tartjuk a kapcsolatot ismerőseinkkel virtuálisan, mint személyesen? Túl sok időt töltünk az interneten? Ez is lehet a depresszió jele. A vizsgálatok összefüggést mutatnak e kettő között. A túlzott internethasználattal küzdők legtöbbször pornó -, közösségi média és játékoldalakon töltik az idejük jelentős részét.

Nassolás és elhízás

Az Alabama Egyetem 2010-es tanulmánya úgy találta, azok a fiatal felnőttek, akik depresszióban szenvednek sokkal hajlamosabbak a hízásra, főképp hastájékon, ami fokozza a szívbetegségek kockázatát is. Más kutatások pedig összekapcsolták a nassolást a depresszióval, főképp a középkorú embereknél. A depresszió kezelésével azonban ezeken a problémákon is segíthetünk.

Bolti lopás

A bolti szarkák mintegy harmada szenved depresszióban. Néhány ember erőtlennek és jelentéktelennek érzi magát a betegségtől, a bolti lopás azonban az erő és a fontosság érzését kelti bennük. Plusz adhat egy olyan löketet, ami kimozdítja a depresszióst az állandó "zsibbadtság" érzéséből. Meg kell értenünk, a depressziós bolti tolvajok számára nem az elemelt tárgy értéke számít, hanem az érzés, ami ettől az akciótól átjárja őket.

Hátfájás

Nem múló hátfájással küzdünk? Kutatások kimutatták a depresszió növelheti a krónikus derékfájás kialakulásának esélyét. Egy tanulmány szerint a krónikus derékfájásban szenvedők 42 százaléka tapasztalt magán depressziót tünetei megjelenése előtt. A depressziót egyébként gyakran pont azért hagyják figyelmen kívül, vagy nem diagnosztiálják, mert az emberek nem társítják fájdalomhoz. Plusz csavar az egészben, hogy a krónikus fájdalmak növelik a depresszió kialakulásának veszélyét - igazi ördögi kör.

Kockázatos szexuális viselkedés

A depressziót inkább a libidó csökkenésével szokás társítani, mint a megnövekedett szexuális érdeklődéssel. Néhány ember számára azonban a szex a depresszióval vagy stresszel való megküzdés egyik eszköze. A felfokozott szexuális érdeklődés, hűtlenség, függőség, a magas kockázatot rejtő cselekvések, mint a védekezés nélküli szex idegenekkel mind a depresszió jelei lehetnek. Továbbá rávilágíthatnak impulzuskontroll -problémákra vagy mánisás bipoláris rendellenességre is. Ráadásul számos negatív mellékhatása lehet ennek a fajta viselkedésnek az egészsére és a magánéletre is.

Túlzott érzelmek

A depressziós emberek gyakran alig mutatnak érzlemeket, máskor pedig épp ellenkezőleg. Egyik pillanatról a másikra ingerlékennyé válhatnak, robbanékonyak lehetnek. Túlzóan fejezhetik ki szomorúságukat, kilátástalanságukat vagy aggodalmaikat, félelmeiket. A legfontosabb intő jel, az a viselkedés hirtelen megváltozása. Ha valaki, aki általában nem túl érzelmes, hirtelen hiperérzékennyé válik, az is utalhat depresszióra.

Túlzásba vitt szerencsejáték

A szerencsejátéktól izgatottnak és felpörgöttnek érezhetjük magunkat. De ha egy kis rekreációs szórakozásnál már többet játszunk, akkor bizony elképzelhető, hogy depressziósak vagyunk vagy játékfüggőségben szenvedünk. Utóbbiak egyébként nagyobb eséllyel válhatnak depresszióssá és hajlamosabbak az alkohofüggőségre is. Sokan mondják, mielőtt játékfüggővé váltak előtte szorongóak és depressziósok voltak. Higyjük el, okozzon bármilyen eksztatikus élményt is a szerencsejáték, a legnagyobb nyeremény sem oldja meg a problémát, a depressziót.

Dohányzás

Nem tudunk leszokni? A depresszió megkétszerezi a dohányzás kockázatát. Azok között, akik napi egy doboznál többet is elfüstölnek és/vagy ébredés után 5 percen belül rá kell gyújtaniuk sokkal gyakoribb a depressziósok száma. Ráadásul a depressziós dohányosok sokkal kisebb eséllyel tudják letenni a cigarettát. A leszoktató programok segíthetnek, mivel technikákat alkalmaznak, melyeket a depresszió kezelésére is bevetnek, mint például a kognitív viselkedésterápia vagy az antidepresszánsok.

Nem vigyázunk magunkra

Mi köze van a depressziónak ahhoz, hogy nem kötjük be a biztonsági övet? Sok. Ha mostanában azon kapjuk magunkat, hogy az alapvető öngondoskodást is elhanyagoljuk, az lehet a depresszió és az alacsony önértékelés jele is. Ezek lehetnek olyan apróságok is, hogy nem mosunk fogat és komolyabbak, például rendre elblicceljük az edzést, nem kapcsoljuk be a biztonsági övet vagy nem figyelünk krónikus betegségeink, például a diabétesz megfelelő kezelésére. Kérjünk segítséget, és hamarosan újra visszalendülünk a régi kerékvágásba.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra