Tanulságos problémával fordult Philippa Perry pszichoterapeutához, a The Guardian állandó szakértőjéhez egy levélíró. A férfit elmondása szerint nagyon zavarja felesége egy rossz szokása, nem tudja azonban, hogy tudná vele erről kommunikálni.
„A feleségem étkezési szokásai megőrjítenek. Mit tehetnék? Harminc éve vagyunk házasok, és jó csapatot alkotunk együtt. Úgy tűnik azonban, mintha képtelen lenne csukott szájjal enni. Most is éppen itt ül mellettem, és hangosan ropogtat egy zacskó sajtos kekszet és egy almát. Ha kimozdulunk itthonról a barátainkkal, mindig messze ő eszik a leghangosabban az asztalnál.
Imádom az energiáját, az erejét és – az étkezéseket leszámítva – a jelenlétét, de a nyugdíj felé közelítve egyre gyakrabban eszünk együtt, és nehezen tudok vele ilyenkor egy helyiségben megmaradni.
Korábban említettem már ezt neki a házasságunkban, de azonnal visszatámadott (utálja, ha a körmöm rágom), és mivel már sokkal súlyosabb dolgokon is átmentünk együtt az évek alatt, úgy gondoltam, inkább hagyom elsikkadni a témát.
Úgy hiszem, mizofóniám lehet, és azt is elfogadom, hogy ez az én problémám. Hogyan érhetném el, hogy meghallgasson ez ügyben?” – fogalmaz az aggódó férj.
Nem biztos, hogy a csámcsogás a baj forrása
„Lenyűgöző, hogy hogyan tudnak olyan apróságok, mint a csámcsogás hangja, hirtelen önálló életre kelni, különösen ilyen sokévnyi együttlét után. A tény, hogy pont most váltál ennyire érzékennyé a feleséged étkezési habitusára, amikor mindketten egy úgy életszakaszba léptek, arra utal, hogy talán valami nagyobb is meghúzódik a háttérben” – kezdi válaszát Perry. A szakértő szerint a levélből is kiköszön, hogy a szerzője kapcsolata erős alapokon nyugszik. Átmentek együtt nehéz eseményeken, és beszédes, hogy a hangos evés nem is akkoriban zavarta a férjet, hanem újabban jött ez elő, amikor már kevesebb a külső zavaró tényező a kapcsolatukban.
„Bizonyos tekintetben ez nem is annyira a csámcsogásról szól, nem igaz?” – teszi fel a kérdést a pszichoterapeuta. Hozzáteszi, ilyesfajta, apróságnak számító problémákat a középpontba helyező kényszeres gondolatok jellemzően akkor fogják el az embereket, amikor nagyobb félelmek is felütik a fejüket. Elképzelhető, hogy a férfi irritációja annak a gyengeségérzésnek a kivetülése, amely egy nagyobb élethelyzet-változáshoz köthető. „A csámcsogás zaja valami olyasminek tűnhet, amelyre összpontosíthatsz, miközben a nagyobb, félelmetesebb váltás az életedben, mint a nyugdíjazás és annak minden bizonytalansága, túl soknak érződik” – mutat rá a szakember.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Hozzáteszi, teljesen normális, ha valaki pánikol vagy szorong, amikor egy új életszakasz küszöbén áll. Különösen igaz ez a nyugdíjba vonulás környékén, amikor nagyon ijesztő lehet feltenni magunkban a kérdés, hogy vajon most hogyan tovább. „A változás, hogy immár több időt töltötök együtt, a munka jelentette megszokott elfoglaltság nélkül, teret engedhet ezeknek az apró irritációknak. A csámcsogás vált a frusztrációd fókuszpontjává. De vajon nem lehetséges, hogy valójában ez csak azért van, hogy elterelje a figyelmed a mélyebbről eredő szorongásaidról, amelyeket életed következő felvonása kapcsán érzel?” – fogalmaz Philippa Perry.
Hangsúlyozza, hogy a férfi irritációja ezzel együtt igenis valódi, és megérdemli, hogy a felesége meghallgassa. Ahelyett azonban, hogy kizárólag a nő étkezési szokásaira fókuszálnának, a szakértő arra biztatja levélíróját, hogy gondolkodjon el rajta, nincs-e szó többről egyszerű mizofóniánál. Nem lehet, hogy egyéb tényezők is közrejátszanak benne, mint akár az unalom és céltévesztettség? Vagy talán a nyugdíjban együtt eltöltött sok idő puszta ismeretlensége, esetleg maga a halál gondolata tölti el félelemmel a férfit? „Valószínűleg a feleséged is érez valamit. Korábban láthattad, hogyan reagált, amint azzal vágott vissza, hogy irritálja a körömrágásod. Valószínűleg mindketten évek óta egyensúlyoztok egymás furcsaságai között. Most pedig, ebben a csendesebb életszakaszban a furcsaságoknak nincs konkurenciája” – véli a szakértő.
Lehetőség egy mélyebb beszélgetésre
Perry azt tanácsolja a levélírónak, hogy igyekezzenek a feleségével inkább kölcsönös érdeklődéssel, mintsem egymást hibáztatva leülni beszélgetni. A férj felvezethetné ezt például az alábbi módon:
„Észrevettem, hogy most, hogy több időt töltünk együtt, azon kapom magam, hogy olyan dolgokra figyelek, mint például a közös étkezések hangjai. Tudom, hogy ez butaságnak hangozgat, de egyre jobban szenvedek tőle. Szeretném, ha tudnánk beszélgetni arról, hogy mi történhet velünk: nem pusztán a csámcsogásról, hanem arról, hogy életünk egy új szakaszához próbálunk alkalmazkodni.”
Ezzel a férfi kifejezhetné, mi zavarja, de egyben ajtó nyitna egy beszélgetésnek, amely mindkét félről szól, egyben a közös élethelyzetről, amely talán kölcsönösen félelemmel tölti el őket. Egyszersmind azt is elmondhatják így, hogy miben tudja őket a másik támogatni. Nem csupán arra kérné a feleségét, hogy változtasson az étkezési szokásain, hanem inkább teret nyitnának egy beszélgetésre arról a változásról, amely az életükben közeleg.
Ami pedig a konkrét irritációt illeti, Perry szerint erre is találhatnak közösen megoldást. Segíthet például, ha halk zenét kapcsolnak be a háttérben, amikor esznek, hogy az elnyomja kicsit a rágás hangját. Esetleg bevezethetnek új szokásokat az étkezésekhez, így akár kipróbálhatnak új ételeket vagy főzhetnek együtt. Az új élmények észrevétlenül elvonják a figyelmet a kellemetlen részekről, mint a csámcsogás, és örömöt csempésznek az együtt töltött időbe.
Ez is érdekelhet
Borítókép: Getty Images
Legjobban: