Négyéves voltam, amikor a fürdőszobába lépve bódító illat fogadott, és ahogy körbenéztem, láttam, hogy a kád tele van orgonavirággal. Aznap ballagott el a bátyám az általános iskolából, ezért szedtünk ennyit, és mivel a vázákba nem fértek bele, a kádban kötöttek ki. Nekem ez akkor tengernyinek tűnt, az illatuk pedig olyan émelyítő volt, hogy a mai napig érzem az orromban. Nyilván a méreteim miatt tűnt olyan soknak, az illatot pedig az azóta szagolt orgonák is felerősítik, mégis biztos vagyok abban, hogy ez volt az első emlékem, amit fel tudok idézni a gyerekkoromból.
"A legkorábbi emlékem egy bizonyos érzés"
Sokan emlékeznek arra, milyen gyerekkoruk volt kettő-ötévesen, míg mások csak az iskolás éveikből tudnak felidézni néhány eseményt. "A legkorábbi emlékem egy bizonyos érzés – meséli Zoltán. – Még csecsemő lehettem, amikor először éreztem magam a szüleim karjaiban. Az emlék homályos és elmosódott, de a biztonság és a melegség még mindig megvan, ha erre gondolok. Ez olyan mélyen beleivódott az emlékezetembe, hogy még most is érzem, ahogy a szüleim körém fonják a karjaikat.” Érdekes, hogy ő ezt követően csak ötéves korából tud felidézni konkrét emléket.
„Kicsi voltam, amikor bővítették a nagyszüleim házát, és véletlenül befalaztak egy egeret. Még napokig kapart, de erről soha nem beszéltek nekem a szüleim. Kamaszként egy családi összejövetelen szóba hoztam, a többiek pedig nagyon meglepődtek. Kiderült ugyanis, hogy kétéves voltam a házfelújításnál” – emlékszik vissza Nóra. Péter első emléke későbbi: „Úgy ötéves lehettem, amikor apám vett nekem egy akváriumot. Éles emlék, amikor reggel felkeltem, és a tegnapi virgonc zebradánió halam kiszáradva feküdt az ágyam mellett. Azóta rühellem az akváriumokat.” Egyértelmű tehát, hogy az első emlékeink erősek: sokszor valami traumát, vagy épp egy szép, kellemes emléket idéznek fel.
Az agy kitörli az emlékeket, még a jót is
A gyerekkori amnézia okait feltáró kutatások szerint háromévesen még emlékszünk az addig velünk történt eseményekre, nyolc-kilencéves korra azonban azoknak nagy része már elhalványul, majd az agy elkezdi életünk első éveinek eseményeit kitörölni az emlékezetünkből, és a memória szinte teljesen felülírja a hároméves korunk előtti emlékeket. A kutatók szerint a legkisebbek agya is képes tárolni az emlékeket, ám mivel az ezért felelős terület, a hippokampusz akkor még nem elég érett, az emlékek nem maradnak meg olyan hosszú ideig, mint egy felnőttnél.
Az Ausztrál Agy Szövetség más következtetésekre jutott: Dr. Keori Ikeda tudományos munkatárs szerint a felejtést az agyban keletkező neuronok okozzák. A hippokampusz ugyanis folyamatosan, még felnőtt korban is fejlődik és új neuronokat termel, de már lassabban, mint kisgyermekkorban. A neuronok gyors termelődése okolható tehát a folyamatért, az új neuronok tömegei ugyanis megzavarhatják a már kialakult emlékek meglévő hálózatait.
A trauma előhozhat, vagy végleg elrejthet egy-egy eseményt
"Alapvetően a hároméves korunk előtti időszakra valóban nem, vagy nagyon halványan emlékszünk, de hogy ennek pontosan mi az oka, ezzel kapcsolatban nincs egyetértés" – mondja Pál Mónika pszichológus. Szerinte a legjobb magyarázat az, hogy életünk első éveiben még nem alakul ki az az emlékezeti rendszer, amit később felnőttként nap mint nap működtetünk. Viszont egy-egy emlékfoszlány, illat, kép megmaradhat abból a korszakból is, főleg, ha valami nagyobb trauma, vagy kiemelkedően szép emlék ér minket.
"Hogy később ki mire és hogyan emlékszik, azt több tényező is befolyásolja, függ az aktuális állapotunktól és a körülményektől is. Az emlékezés ugyanis alapvetően konstruktív, tehát objektív értelemben nem pontosan és szó szerint emlékszünk a múltbeli történésekre. Ezért van az, hogy például egy bűncselekmény tanúi máshogy adják elő a látottakat, még ha mindannyian igazat mondanak is. Az is előfordulhat, hogy valaki nem pontosan úgy emlékszik egy eseményre a gyerekkorából, ahogy az megtörtént, de az életét az befolyásolja, ami neki megmaradt belőle, így azzal kell foglalkozni" – fogalmaz a szakember.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Akárhogyan is, egy biztos: a legtöbb kisgyerekkori emlékünk a ködbe vész. Mivel azonban ezek akár életünk végéig is kihathatnak a személyiségünkre, a szakemberek abban egyetértenek, hogy valahol elraktározódnak, és akár elő is hívhatók. Ezért is fordulhat elő az, hogy időnként beugorhat egy-egy rég elfeledett emlék, vagy akár egyetlen pillanat a régmúltból.
Olyasmire is emlékezhetsz, ami meg se történt
Az emlékeket azonban érdemes fenntartással kezelni, a memóriánkat ugyanis felül lehet írni, ahogyan azt Elizabeth Loftus, a Stanford Egyetem kutatója egy kísérletben be is bizonyította. Önkénteseiben hamis emlékeket idézett elő, amiket idővel a résztvevők nagy része a magáénak is vallott. Az úgynevezett rekonstruktív emlékezet során tehát olyasmire is emlékezhetünk, ami valójában meg se történt. A képzeletnek ez a fajta újrakreálása az azóta elmondottak alapján alkotja meg az emlékeket. Ennek működésére Flóra történetéből is lehet következtetni: "Sokszor elmesélték nekem, hogy még alig tudtam járni, de egyszer a gyerekszobából felkapaszkodtam az ablakpárkányra. Édesanyám épp a kertben volt, és felnézve meglátott engem a második emeleti ablakban. Pánikba esett, de ideje sem volt cselekedni, mert az egyik testvérem visszarántott a szobába, mielőtt baj történt volna. Ezt annyiszor elmesélték nekem utólag, hogy sokszor látom magam előtt, pedig magamtól biztosan nem is emlékeznék rá. Szerintem ezért lettem tériszonyos is."
Ez is érdekelhet
"Tapasztaltam olyat is, hogy valaki azért idézett fel nagyon nehezen egy gyerekkori emléket, mert a családjában alig beszéltek róla, tabuként kezelték. Ez olyan, mintha valakinek nem lenne múltja. Gyakran gondolják, hogy nem szabad sokat foglalkozni a múltban történt rossz eseményekkel, és akkor majd minden rendben lesz az életükkel. Hozzám is sokszor érkezik az a kérés, hogy segítsek elfelejteni a traumatikus emlékeket és továbblépni. De egyrészt ez nem lehetséges, másrészt minden emlék az identitásunk, a történetünk része, így ezeket integrálni kell, nem elfelejteni" – hangsúlyozta a pszichológus. Hozzátéve: az emlékezés hiánya, töredezettsége is fakadhat ebből a vágyból, vagyis amikor valaki igyekszik direkt kizárni a rossz emlékeket.
