Az ember harmincas évei tele vannak lehetőségekkel: még nem vagyunk olyan öregek, de már kellő tapasztalattal bírunk ahhoz, hogy ne "gyerekfejjel" lássuk a dolgokat, rendszerint már túlléptünk szakmai pályánk kezdetén, de még kellően abíciózusak vagyunk a fejlődéshez, és még sorolhatnánk. Viszont ez az az időszak is, amikor először szembesülünk a mindennapos stressz testünkre gyakorolt hatásaival, ami a legtöbbeknél alvászavarokban, állandó fáradtságban tör elő. A kijárási korlátozás és home office miatti mozgáshiány önmagában is romboló hatású, de a négy fal közé szorulva az étkezésünk minősége is sokat romolhatott. Ugyanezt vettem észre magamon is, ami miatt a 28 napos kihívás egyik feladataként tettem egy tartható vállalást: legalább egy rövid időre az étrendem egy részére figyelni fogok, és néhány napig a vízen kívül nem fogyasztok más folyadékot.
A koffein hiánya a legnagyobb kihívás
Habár cukros üdítőket régóta nem iszom, ez a kihívás mégsem volt olyan egyszerű, mint azt először gondoltam. A kávézás sok embernek, köztük nekem is egyfajta rituálé, és ugyan sokat nem ittam belőle (naponta rendszerint kettő csészével fogyasztottam), mégis erős hiányérzetem volt már az első napon is. Emellett lelkes teafogyasztó is vagyok, főleg a hideg, téli napokon a folyadékbevitelem jelentős részét ez adja. Mivel a járvány hónapjaiban otthonról dolgoztam, így a munka mellett is folyamatosan készítettem az újabb adag teákat. Ez a napi koffeinkiesés pedig már az első nap délutánján is éreztette hatását.
Rövid távon a koffein valóban jótékony hatással van ránk: éberebbé tesz minket, elnyomja a fáradtságérzetünket, az agyunk is jobban felpörög. Mindezeknek egy télies, szürke, négy fal között eltöltött munkanapon kulcsszerepe lehet abban, hogy elvégezzük a napi feladatainkat. Az első, koffein nélkül töltött napomat így a fáradtság ellen vívott, kilátástalan harc jellemezte. Délutánra pedig egy erős fejfájás is jelezte, hogy az eddig megszokott életvitelemen változtatni próbálok. Valószínűleg a fokozatosság itt is gördülékenyebb átállást biztosítana, mint a drasztikus megvonás, mindenesetre a harmadik naptól már egészen megfeledkeztem a kávéról és az energiaszintem is viszonylag normális szintre állt át.
Az egyhetes koffeinhiány végére pedig érezhetően javult az alvásom minősége: az okosórám az utolsó napon 90 pontosra értékelték az alvásom minőségét (a maximális 100-ból, amelyet még sosem sikerült elérnem), holott átlagosan már a 80 körüli értékek is jónak számítanak nálam. Korábban el is álmosodtam, már este 10 óra magasságában lefeküdtem és így reggel 6 óra után magamtól fel is tudtam ébredni. A pihentető alvás pedig a másnapi stressz alacsonyabb szintjét is eredményezi, vagyis egy nehezebb nap is kevésbé terheli meg a mentális egészségünket úgy, ha előtte kialudtuk magunkat.
Arra is figyeltem, hogy megfelelő mennyiségű vizet fogyasszak. Egy 80 kilós felnőtt emberből naponta 0,4 liter víz távozik pusztán légzéssel, illetve még átlagos terhelés és hőmérséklet esetén is elpárolog a bőrén keresztül további fél liter. Vizelettel nagyjából 1,4-1,6 liter, széklettel pedig 0,1 liter ürül. Ez összesen 2,4-2,6 liter, nagyjából ennyit kellene minimum pótolnunk. Én törekedtem rá, hogy meglegyen a napi három liter, ehhez pedig egy félliteres kulacsot töltöttem fel és helyeztem elérhető, ám még biztonságos távolságba a számítógéptől, amelyen dolgoztam. Ha kifogyott, a nap folyamán még ötször újratöltöttem.
Habár az egyhetes kihívással nem vállaltam nagy dolgokat, hiszen üdítőitalt amúgy sem fogyasztottam, a koffeinmegvonás kellően kimozdított a komfortzónámból, mégsem éreztem magam kellemetlenül. Összességében a kísérlet végére nyugodtabban aludtam, a rendszeres és tudatos folyadékfogyasztásnak is köszönhetően pedig energiaszintem is kiegyensúlyozottabb volt a nap során.