Tragikus a gyerekek mentális állapota, több hónaposak a várólisták

Mindössze 50-60 gyermekpszichiáter praktizált az országban 2023-ban, ráadásul nem csupán az orvosok, hanem a pszichiátriai osztályok száma is elégtelen.

Ha sürgős ellátásra van szüksége a gyermeknek, mert mondjuk öngyilkossági gondolatai vannak, akkor azonnali segítséget nyújtanak a pszichiátrián, mindenféle beutaló nélkül. Egyén esetekben azonban akár több hónapos várólistára is kerülhetnek az érintettek, ám a szakember szerint ez a várakozási idő megfelel a nemzetközi trendeknek.

szomorú lány ül az iskola lépcsőjén
Sok gyereknek van szüksége szakértői segítségre szorongás vagy depresszió miatt. Fotó: Getty Images

Sok a mentális beteg, kevés az orvos

„A várakozás az intézménytől függően valóban lehet akár 2-3 hónap is, erre fel kell a szülőket készíteni” mondta el az RTL Reggeli című műsorában Balázs Judit gyermek-, ifjúság- és felnőttpszichiáter szakorvos. Hozzátette, az állami és a magánellátásban egyaránt aggasztó a helyzet, a koronavírus-járvány mentális következményei miatt ugyanis túlterhelődött az ellátórendszer.

Az adatok szerint 2011 és 2018 között 78-an kezdték el a szakképzést, és ebből 48-an végeztek gyermekpszichiáterként. Ám közülük sem feltétlenül a szakmájában helyezkedik el, tavaly például mindössze 50-60 gyermekpszichiáter praktizált az országban. 

A leggyakoribb problémák

A szakember szerint a gyerekek a leggyakrabban az alábbi problémákkal kerülnek pszichiáterhez:

  • szorongásos zavar,
  • érzelmi-hangulati zavar,
  • depresszió,
  • kényszerbetegség,
  • evészavar,
  • autizmus spektrumzavar,
  • figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (ADHD).

A pszichiátriai betegségek legnagyobb része egyébként kezelhető gyógyszer nélkül is, pusztán pszichoterápiával. Egyes esetekben azonban sokkal hatékonyabb lehet a  a terápia, ha gyógyszerrel is kiegészítik azt. „Amikor kell gyógyszer, akkor ajánljuk, ugyanúgy, mint egy láznál vagy egy súlyos fogfájásnál” – jegyezte meg a szakértő.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +3 °C

Nagyrészt napos idő várható, de napközben nyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik, főként délutántól meg is vastagszik a fátyolfelhőzet, amely már szűrheti a napsütést. Emellett az északkeleti csücsökben átmenetileg ismét felhősebbre fordulhat az idő. Csapadék nem lesz. A déli, délkeleti szél a Dunántúlon helyenként megélénkül, másutt döntően mérsékelt marad. A csúcshőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű. Késő estére általában 6 és 13 fok közé hűl le a levegő. Jelenleg több fokos melegedés zajlik a légkör magasabb szintjein.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra