Lehetnénk mi is boldogok!

A negyedik éve működő Béres Egészség Hungarikum Program legutóbb egy országos, reprezentatív kutatás során annak igyekezett utánajárni, hogyan függ össze az egészség, a boldogság és a közösség fogalma, mit kellene tenni ahhoz, hogy a depressziósnak ismert magyarok egészségesebbek, boldogabbak legyenek. A "Legyen az egészség is hungarikum!" jelszavú program kutatásainak eredményeiről és a legújabb kezdeményezésekről egy csütörtöki sajtótájékoztatón számolt be a program alapítója, dr. Béres József.

A felmérést Tistyán László szociológus ismertette. Eszerint 2,6 millió azoknak a száma, akik a boldogságukhoz elengedhetetlenül fontosnak tartják ugyan az egészséget, de a kisujjukat sem mozdítják érte. Másfél millió olyan felnőtt élhet körülöttünk, aki - saját bevallása szerint - semmit, vagy csak keveset tesz a boldogságáért.

Dr. Szondy Máté pszichológus, boldogságkutató szerint ez a magatartás még a szocializmus évtizedei alatt belénk ivódott "tanult tehetetlenség" állapota. A program alapítója szerint mégis bizakodásra ad okot, hogy a magyarok már felismerték: a jó egészség a boldogság egyik legfontosabb összetevője. Egyre többen látják be azt is, hogy a közösségekhez való tartozás védi az egészséget. A kérdés az, tud-e élni a magyar társadalom azzal a lehetőséggel, hogy aktívan tegyen egészsége megőrzéséért, egy teljesebb életért, hogy az individualista értékrend helyett közösségi felé forduljon. "Emeljük fel a fejünket a depresszióból" - biztat mindenkit aktív egészségőrzésre, boldogságkeresésre dr. Béres József. Ezúttal a fiatalokhoz fordul: 2010-ben a Béres Egészség Hungarikum Program meghirdette a 14-25 éveseknek szóló Egészségőr pályázatát.

A részletes pályázati kiírás már elérhető a www.beh.hu oldalon.

Kiss Éva

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult idő valószínű, de északkeleten, délután már a Dunántúl északi felén is lehetnek napos időszakok. Elsősorban a délnyugati, déli megyékben kell többfelé esőre, záporra számítani. A többfelé élénk északias szél északkeleten meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. A frontérzékenyeknek ma nehéz napjuk lehet, az esőfelhők viszont szép lassan elvonulnak.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Vas
Kezdjük újra