A fogyókúrás, alkohol-, illetve drogelvonó programok résztvevőinek 85 százaléka két éven belül visszaesik, újra kezdi a nemkívánatos szokását/szenvedélyét és nem sokkal jobb a helyzet a dohányosok körében sem. A testedzésbe kezdők 50-60 százaléka hagyja abba egy éven belül a rendszeres sportolást. Vagyis az elért magatartás-változás fenntartása - ha lehet, még nagyobb erőfeszítést igényel, mint a változás elérése.
Mi lenne, ha meginnék egy sört...?
A visszaesések egyik oka, hogy az illetőnél nem egyszerűen egy káros/nemkívánatos szokásról, magatartás-formáról volt szó, hanem valamilyen mélyen fekvő félelem, szorongás elleni ösztönös elhárításról, védekezésről. Aki ilyen okokból szinte megszállottan rabja valamilyen káros vagy zavaró, furcsa szokásnak, az valószínűleg újra meg újra vissza fog esni. Az ő problémájának a megoldásához feltehetően szakember, pszichológus, pszichiáter segítségét is igénybe kell venni.
De az egyszerűbb esetek is gyakran végződnek visszaeséssel. Hogy ezt el tudjuk kerülni, a legfontosabb eleve számolni ezzel a kockázattal és lehetőséggel. Korántsem véletlen baleset folytán szokunk vissza a dohányzásra, az alkoholra, hagyjuk abba megkezdett diétánkat.
A "mi lenne, ha?" típusú gondolatok, az újrakezdéssel való kacérkodás mindig megelőzi a visszaesést. Jó, ha tudjuk, hogy ez biztos figyelmeztető jel, ha nem vigyázunk, oda az eddigi erőfeszítés. Ilyenkor gyakran arról van szó, hogy a problémánk mélyebben fekszik és a magatartás szintjén nem tudunk rá elég befolyást gyakorolni. Az esetek jelentős részében azért térünk vissza már legyőzöttnek hitt rossz szokásainkhoz, mert:
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
- Hiányzik az az izgalom és várakozás, amivel a változás mégoly kínkeserves időszaka jár, azaz újra rá akarunk szokni, hogy majd újra leszokhassunk...
- Az unalom, a stressz, a depresszió elűzésére a már elért eredmény megsemmisítése látszik a legkézenfekvőbb megoldásnak
- Ha a lelkünk mélyén örök vesztesnek érezzük magunkat. "Ugye megmondtam, hogy ez nekem úgysem sikerül!" - jelenthetjük ki diadalmasan, amikor bekövetkezik a visszaesés.
Miért jó, ami rossz?
A visszaesés megelőzéséhez tartozik, hogy tudatosítjuk magunkban: annak a rossz tulajdonságnak, amitől épp megszabadultunk, igenis megvoltak a maga előnyei, amik most természetesen hiányoznak az életünkből. Például az evés bizonyítottan enyhíti a szomorúságot, a magányt, az alkohol - átmenetileg - segít a félelmek leküzdésében és az önbizalom növelésében, a magukat betegre dolgozó emberek általában szorongásaik elől menekülnek, a cigaretta feszültségoldó és így tovább.
Mindezek a célok nem elítélhetők, legfeljebb arról van szó, hogy hosszabb távon sokkal többet ártanak, mintsem használnak. De sose tagadjuk meg a korábbi énünket. Azok is mi vagyunk/voltunk, aki ártalmas szenvedélyekkel/szokásokkal mérsékli feszültségeit. Némi enyhülést találtunk a káros vagy kóros szokásokban, amelyekkel most fel akarunk hagyni, ám erre csak akkor van esélyünk, ha a jövőben egészségesebb forrásból szerezzük meg ugyanezeket az előnyöket.
Fontos tudnunk, hogy csak átmenetileg oldja meg a helyzetet, hogy nagyon erősnek és jellemesnek érezzük magunkat, amiért lefogytunk, abbahagytuk a dohányzást, nem rágjuk a körmünket. Számítani kell arra, hogy egy idő után ellenállhatatlan kényszert érzünk majd, hogy gyengék, sajnálatra méltók legyünk, és ilyenkor, ha nincsenek ezeket pótló feszültségoldók, bizony újra előjönnek a régi reflexek.
A tapasztalatok szerint a legtöbb úgynevezett rossz szokás kísértésétől teljesen soha nem tudunk megszabadulni, vagyis a visszaesés ellen jószerivel egész életünkben védekeznünk kell. Igaz ugyan, hogy egyes nézetek szerint nem szabadult meg alkoholizmusától, aki nem mer meginni egy pohár sört még évekkel később sem, de a tapasztalatok birtokában ajánlatos az óvatosság. Az első pohár sört ugyanis igen nagy valószínűséggel követi a többi.
A változás mindig munkával jár. Csak kitartó, célirányos fegyelmezett munkával tudjuk átformálni a szokásainkat. Ezért bármiféle életmód vagy szokásreformra készülünk, megkerülhetetlen a kérdés, hogy miként állunk a munkával.
Edison és a lustaság
Miért van az, hogy az egyik fiatal minden erejével azért küzd, hogy sikeres sportoló legyen, a másiknak pedig semmilyen komoly célja sincs azon kívül, hogy szórakozzon. Az elsőt nagyon hajtja, motiválja a siker, és ezért keményen dolgozik, a másik mindig a könnyebbik végét fogja meg a dolgoknak.
A legtöbben a legkisebb erőfeszítéssel igyekszünk a lehető legnagyobb eredményt elérni. Ugyanakkor az is igaz, hogy a nagyobb erőfeszítések az esetek többségében nagyobb eredménnyel is járnak, bár ezt sokkal kevesebben fogadják el, és gyakorolják. A legkisebb ellenállásra való törekvés jegyében nagyon sokan egész életükben a kis erőfeszítés - kis teljesítmény ördögi körében mozognak. Edison , a híres feltaláló mondása szerint: "A legtöbb ember azért mulasztja el az élete nagy lehetőségeit, mert azok overallba öltözve jelentek meg előtte és úgy tűnt, mintha csak munkáról lenne szó."
Számtalan hiedelem kering azzal kapcsolatban, hogy nem érdemes keményen dolgozni, mert nem munkával tud az ember kitűnni, meggazdagodni, eredményeket elérni. Témánk szempontjából ezzel az okoskodással az a baj, hogy akit például szülei nem vettek rá - talán azért, mert ők maguk sem ismerték - a fegyelmezett, kitartó, pontos munkára, az a későbbiekben nagyon kevés esélyt kap az életviszonyai befolyásolására.
Persze, lehet rablásból is jól élni, de hosszabb távon az emberek többsége számára a megfelelő felkészültséggel végzett komoly munka biztosítja az előrejutást, a biztonságot, a jólétet.
Arról nem beszélve, hogy az életben az egyik legizgalmasabb és legnagyobb szabadságot biztosító élménytől fosztja meg magát, aki nem tud, akar és szeret jól dolgozni, értve ez alatt a tevékenységek bármilyen formáját. És mindenféle magatartás-változásnak útjában áll, ha az erőfeszítést - a tág értelemben vett munkát - elkerülendő és megúszható dolognak tartjuk.
Legjobban: