Egyre gyakoribb – különösen bizonyos szakmákban –, hogy a magyarok külhonba költöznek, sokan vissza se néznek. Mindezek ellenére akadnak olyanok is, akik Magyarországot választják otthonuknak, még ha némelyikük szülőhazájával, legalábbis megélhetés szempontjából jobban is járna. Önként élnek itt, és teljesen másképp látják a körülöttünk zajló dolgokat, mint mi, akik ide születtünk. Ilyenkor derül ki, hogy minden csak viszonyítás kérdése, mert ami nekünk már természetes, vagy azt gondoljuk, itt rosszul működik, máshol ez szinte elérhetetlen. Van aki jobb, van aki rosszabb körülmények közül érkezett hozzánk, egyben azonban egyetértenek: szeretnek itt élni, nem úgy, mint sokan mi, magyarok.
A nepáli sebész szerint méltán híres a magyar konyha
Ram Rokka Nepálból érkezett hozzánk egy ösztöndíj program keretében, itt végezte az orvosi egyetemet. Azt mondja, Nepálban is kijárhatta volna, de a szakképesítés Magyarországon sokkal szervezettebb keretek között zajlott, több volt a rezidenseknek fenntartott hely. Az egyetem elvégzése óta a budapesti Szent János Kórház sebészeti osztályán dolgozik. Bár már több mint tíz éve sebész, ha vissza akarna térni Nepálba, ott is le kellene tennie a szakvizsgát, ezért inkább marad. Emiatt azonban egyáltalán nem bánkódik, mint mondja: jól érzi itt magát. „Szerencsém van, mert Budapesten nagyon összetartó a nepáli közösség, úgy ötvenen élünk itt. Szoros a kapcsolatunk, számon tartjuk egymást, így kisebb a honvágyam is” – fogalmaz tökéletes magyarsággal, akcentus nélkül Ram. Hozzátéve: legtöbben a munkalehetőség, a jobb életszínvonal miatt maradnak Magyarországon.
Ram és szintén nepáli felesége a gyerekeiknek is továbbadják a nepáli nyelvet, kultúrát, hagyományokat és szokásokat. Szerinte nagy különbség a magyarok és a nepáliak között, hogy a társadalom teljesen másképp működik: odahaza az emberek általában ismerik a szomszédaikat, segítenek, ha valaki bajba jut. Budapesten viszont a saját közvetlen környezetünket sem tartjuk számon. A társasházakban izoláltan élünk, sokszor azt se tudjuk, ki lakik a mellettünk lévő ajtó mögött – tapasztalta. Szerinte ugyanakkor ez egy békés ország, hiszen itt még tornádók vagy nagyobb földrengések sincsenek. Gasztronómiai élményei alapján pedig állítja: a magyar konyha kevésbé fűszeres, így bár eleinte szokatlan volt, de mára a gulyásleves, a halászlé és a töltött káposzta is a kedvencei. „Ezek az ételek egyediek az egész világon, igazán büszkék lehettek rájuk! Nem is beszélve a pálinkátokról” – emeli ki.
Megvalósult álmom ez az egyszerű élet
Az ötvenfős nepáli közösségnél jóval többen jöttek át hozzánk a napfényes Itáliából, nagyjából nyolc-tízezer olasz él nálunk. Ez a szám pedig évről évre emelkedik, mert egyre több a fiatal munkavállaló vagy diák, akik eleinte kétlaki életet élnek, majd itt ragadnak. Az olaszok nagyon büszkék a gasztronómiájukra, és Budapesten nem is nehéz autentikus éttermeket találniuk. Luigi Lombardi utazásszervezéssel foglalkozik egy nemzetközi irodában, 2017-ben kapott új pozíciót, azóta él Budapesten magyar feleségével és két gyermekükkel. Azért döntött Magyarország mellett, mert szereti Budapestet, ráadásul innen Rómában maradt rokonait is gyakran meg tudja látogatni. Ez pedig azért is fontos, mert az olasz kultúrát, a hagyományokat gyerekeinek is igyekszik továbbadni. Itthon olaszul beszélünk, olasz filmeket nézünk, olasz zenét hallgatunk, a nyarakat pedig Olaszországban töltjük – sorolja. Luigi szerint a fővárosi tömegközlekedés kiszámítható, megbízható és pontos, ez nálunk jobban működik, mint az olaszoknál. Rossz hír viszont, hogy az élelmiszerinfláció itt nagyon elszállt: sok más mellett az olasz konyha alapját jelentő tésztákat nálunk már sokkal drágább beszerezni.
Daphne Stieda a kanadai Vancouverből utazott ide, hogy részt vegyen egy pár hetes Bartók Szemináriumon. Ennek már sok-sok éve, és azóta is itt él, mert szerinte Magyarországon sokkal pezsgőbb a zenei élet, és mivel zongorista, így egyszerűen itt ragadt. Eleinte sok koncertre járt Budapesten, de azóta, hogy Piliscsabán él, inkább az ottani zenei életben vesz részt, főleg mint zongoratanár. „Persze gyönyörű Kanada, de máshogy szép. Az például, hogy én ott ugyanígy a hegyek között élhessek, rengeteg pénzbe kerülne, amit nem tudnék megfizetni. A Dunakanyar és a körülötte magasodó hegyek pedig csodálatosak. Megvalósult álmom ezt az egyszerű életet élni” – emeli ki.
A sárvási gyrosos, aki rajong a palacsintánkért
A tunéziai születésű Abbes Marzougui több mint húsz éve él Magyarországon. Annak idején egy barátja hívta ide, aki akkor épp arabul tanult Tunéziában. Az első években gimnáziumi angol- és franciatanár, később pedig tolmács és üzletkötő volt egy magyar cégnél, ami nyugat-afrikai kapcsolatokat ápolt. Tíz éve él Szombathelyen, logisztikával foglalkozik, saját gyros sütödét nyitott, illetve kézzel készült kerámia kaspókat, amfórákat importál Tunéziából. Több lábon áll, de mint mondja, jut ideje bejárni azokat a tájakat, amiket nagyon a szívébe zárt: a Bakonyt, a Dunakanyart és a Balaton környékét. „Hiába is sokan szidják, igenis nagyon jó itt a közlekedés, az infrastruktúra, sőt az ügyintézés is gördülékenyebb, mint nálunk odahaza” – fogalmaz Abbes. Szerinte mi magyarok befogadóak vagyunk, de azért a közvetlen környezetünkkel többet is foglalkozhatnánk. Sokszor előfordul ugyanis, hogy az emberek itt a saját szomszédaikat sem ismerik, ez pedig Tunéziában (és mint megtudtuk, Nepálban) szinte lehetetlen. Amikor pedig kedvenc ételéről kérdeztük, egyértelműen a halászlé és a palacsinta végzett az első helyen.
Itt Budapesten rengeteg szórakozási lehetőség van, nálunk otthon nem lehet ennyi kulturális program, kiállítás közül választani – mondja Ursa Mavric, aki Szlovéniából érkezett hozzánk még 2006-ban. A Közép-európai Egyetemre (CEU) jött tanulni, és eleinte azt tervezte, hogy a diploma megszerzése után hazaköltözik, vagy tovább megy egy másik országba. A szerelem azonban közbeszólt, és azóta is itt él a párjával. Meglátása szerint a saját szakmájában Magyarországon jóval több a munkalehetőség, ő jó ideje product ownerként dolgozik egy nemzetközi cégnél Budapesten. Ursa is kiemeli a budapesti tömegközlekedést: jó hogy itt a belvárosban ennyi opció van, Szlovéniában ha nincs autód, csak busszal közlekedhetsz. Budapesten ráadásul útközben még sajtos pogit is lehet enni, ami nálam itt abszolút kedvenc. Szlovénia hatalmas hegyei viszont nagyon hiányoznak – ismeri el.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
„Magyarországon tapintható a feszültség”
Akik tehát nem Magyarországon születtek, sokszor pozitívabban látják az itthoni helyzetet, persze azért a hibáinkat is elismerik. „A politika itt egy nagy játszótér! Jó lenne, ha az ellenfél pozitívumait is elismernénk, itt viszont nincs igény a kompromisszumokra. Más országokban nincs ekkora dicsfény, például simán bringára pattannak és azzal tekernek be a parlamentbe” – mondja egyikük. Más szerint mi magyarok hajlamosak vagyunk a múlton rágódni ahelyett, hogy a jövőt tervezgetnénk. Itt a problémákat nem mindig akarják megoldani, egyszerűen csak legyintenek és azt sóhajtják: „Á, ez Magyarország!”
Ez is érdekelhet
Egyikük megosztotta: a feszültség szinte tapintható. Megpróbálhatnánk a jó dolgokat felismerni, akármilyen aprók is. Persze nyilván más lenne a helyzet, ha az emberek ki tudnának jönni a fizetésükből, de a magyarok sokszor arra koncentrálnak, ami nem jó az életükben. Itt még a gazdagok se mosolyognak, tehát ez egyáltalán nem pénzfüggő, igenis lehetne a jó dolgokra összpontosítani. A tömegközlekedésen pedig egyértelmű, hogy mindenkinek rosszul kell éreznie magát, kevés az olyan ember, aki ne lenne haragos vagy rosszkedvű. Pedig máshol sem fenékig tejfel. Némelyikük pedig úgy véli, a magyarok nem elég toleránsak, nem csak a külföldiekkel, de sokszor saját magukkal szemben sem.
