A fokozott érzelmi megterhelés és az állandó stressz hatására kialakuló fizikai, lelki és mentális kimerülést kiégésnek vagy burnout-szindrómának nevezzük. A jelenség gyakran érinti mások mellett az egészségügyi dolgozókat, a szociális munkásokat, a tűzoltókat, ügyfélszolgálatosokat és a médiában dolgozókat is. Az érem másik oldalán pedig a boreout-szindrómát – vagy más néven a munkahelyi krónikus unalmat – találjuk. Ez a jelenség három összetevőből áll: az unalomból, az érdeklődés hiányából és a kihívások hiányából.
Kevés kihívás = kevés sikerélmény
A krónikus unalom akkor jelentkezik, ha a dolgozó alulstimuláltságot él meg a munkája során. Ez azt jelenti, hogy vagy nincs annyi feladata, hogy az kitöltse a munkaidőt, vagy az elvégzendő dolgok nem jelentenek neki intellektuális kihívást – olvasható a jelenséget ismertető posztban, amelyet a lelki és mentális egészséggel kapcsolatos edukációval foglalkozó Mélylevegő Projekt osztott meg a közösségi oldalán. „Az unalom egészen jól kezelhető és bírható abban az esetben, ha csak átmeneti állapotról van szó. Azonban ha ez állandóvá válik, és például minden egyes nap azzal a tudattal megyünk be a munkahelyünkre, hogy ma sem lesz semmi dolgunk, és ez vár ránk holnap is, és azután is, akkor jelentkezhet a boreout-szindróma” - írták.
A jelenség a munkavállaló testi-lelki jóllétét, önbecsülését, jövőképét és a munkahelyével szembeni hozzáállását is negatív irányba befolyásolja. Ha a dolgozó halálra unja magát a munkahelyén, akkor a tényleges munkavégzés helyett azon fáradozik, hogy valahogy elüsse és kitöltse az előtte álló munkaidőt. Meglepő lehet, de a semmittevés gyakran sokkal jobban leszívja az energiáinkat, mint a kemény munka. Ha pedig a néha-néha kiadott feladatok teljesítése nem igényel különösebb erőfeszítést, akkor az elvégzésük után nem jön a várva várt sikerélmény sem, ami táplálná a motivációt és a munkavállalói elégedettséget. Éppen ellenkezőleg: csak még tovább erősödik a fásultság és az érdektelenség. A végén a dolgozó már csak úgy tekint a munkájára, mint a szükséges rosszra, amit valahogy át kell vészelni.
A boreout-szindrómások gyakran gondolják azt, hogy a munkájukat tulajdonképpen bárki el tudná végezni, a saját személyiségükre, ötleteikre és képességeikre pedig nincs is szükség. De akár azt is érezhetik ilyenkor, hogy a munkáltatóik nem hisznek abban, hogy az érintettek akár összetettebb, nagyobb kihívást jelentő feladatokat is el tudnának végezni. Az unatkozó munkaerő a végeredményben haszontalannak, feleslegesnek érezheti a jelenlétét az adott csapatban vagy cégnél.
Amikor azon dolgozunk, hogy úgy tűnjön, mintha keményen dolgoznánk
Sokan előbb-utóbb különböző stratégiákat is bevetnek annak érdekében. hogy valahogy leplezzék, hogy halálra unják magukat. Ilyen például a „dokumentumstratégia”, amelynek lényege, hogy mindig meg legyen nyitva egy munkával kapcsolatos dokumentum a számítógépünkön, hogy úgy tűnjön, mintha dolgoznánk. Sokan pedig csupán azért hordozzák magukkal az aktatáskájukat (akár üresen is), hogy azt a benyomást keltsék: annyira fontosnak tartják a cég érdekeit, hogy hajlandóak akár hétvégén és a szabadidejükben is dolgozni. A „kompromisszumstratégia” célja pedig az, hogy a feladatokat már jóval a határidő előtt elvégezzük, mindezt azonban úgy tegyük, hogy a főnök ne tudja meg, hogy már elkészültünk. Így több időnk marad az általunk is hasznosnak és fontosnak tartott, akár személyes ügyek elintézésére.
Ha a munka elvégzését a ténylegesen szükséges időnél jóval tovább húzzuk, vagy esetleg úgy teszünk, mintha rengeteg dolgunk lenne, és ezért nem tudjuk elvállalni az újabb – halálosan unalmas – feladatot, akkor jó eséllyel mi is boreout-szindrómával küzdünk. Az előbbi esetben „kiegyenlítési stratégiáról”, az utóbbi helyzetben pedig „álkiégési stratégiáról” beszélhetünk.
Mit tehetünk ellene?
Akár rövid, akár hosszú távra tervezünk a jelenlegi munkahelyünkkel, a saját fejlődésünk és lelki-mentális jóllétünk érdekében is érdemes mindent megtenni azért, hogy a fennálló helyzet változzon. A Women’s Health cikke szerint a gyakran motiválatlansággal, kimerültséggel, szomorúsággal és szorongással járó állapot leküzdéséhez több hatékony módszer is létezik.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A lap által megkérdezett mentális egészségügyi tanácsadó, Fatmata Kamara első lépésként azt ajánlja, hogy törjük meg a csendet. Mint bármilyen más témával kapcsolatban, ebben a helyzetben is nagyon fontos, hogy beszéljünk valakivel, aki közel áll hozzánk. Ha ugyanis sikerül megnyílni egy barátunk, családtagunk vagy kollégánk előtt, akkor az segíthet tisztázni érzéseinket, illetve azt is, hogy miért és mióta szenvedünk a kialakult helyzettől. Azonban nem a felmondás jelentheti az egyetlen megoldást: próbáljunk beszélni a főnökünkkel arról, hogyan lehetne átalakítani a munkakörünket úgy, hogy az motiválóbb, kielégítőbb és felelősségteljesebb legyen.
Mivel az elmúlt időszakban sokan dolgoztak otthonról (is), elképzelhető, hogy éppen az új helyzet – az állandó home office vagy a hibrid munkavégzés – okozta a motiváció csökkenését. Az átalakulások és kényszermegoldások miatt ugyanis egyes esetekben enyhült a munkaterhelés, a kollégákkal való interakciók száma pedig drasztikusan csökkent. A krónikus unalom elkerülése érdekében nagyon fontos, hogy a munka és a magánélet közötti egyensúlyt ismét megteremtsük és hosszú távon fenntartsuk. Ehhez az kell, hogy munkaidőben a munkánkra összpontosítsunk, azonban rendszeresen tartsunk szünetet is.
A motiváció visszaépítéséhez hasznos lehet, ha átgondoljuk, mi a munkánk célja, illetve mit érhetünk el azzal, ha az adott cégnél dolgozunk. Összpontosítsunk azokra a tevékenységekre, amelyektől jól érezzük magunkat, és ragadjunk meg minden alkalmat arra, hogy tanuljunk valami újat, akár a cégen belül. Ha pedig elbizonytalanodtunk saját értékünket illetően, akkor próbáljuk meg összeírni, hogy mik az erősségeink, és igyekezzünk olyan feladatot kérni magunknak, amelyekben ezek érvényesülhetnek.
Fontos továbbá, hogy legyünk türelmesek, és ne várjuk, hogy minden megváltozik az egyik napról a másikra. A lényeg, hogy felismerjük, hogy a jelenlegi helyzetünk nem egészséges, és megpróbáljunk olyan változásokat eszközölni, amelyek következtében elégedettebbek lehetünk.
