Akik 10-20 évvel rövidebb ideig élnek

A súlyos mentális betegek várható élettartama 10-20 évvel is rövidebb az átlagosnál, sőt még az erősen dohányzóknál is rosszabbak a kilátásaik.

Az Oxfordi Egyetem pszichiátereinek elemzése kimutatta, a súlyos mentális betegségekben szenvedő emberek rosszabb mutatókkal bírnak, mint az erős dohányosok, már ami a várható élettartamukat illeti. Az átlagos életkorhoz képest akár 10-20 évvel is rövidebb ideig élhetnek.

Ennek dacára a problémával viszonylag kevesebbet foglalkoznak az illetékesek - állítják az oxfordi kutatók. A közegészségügy ezt nem tartja elsődleges fontosságúnak, hiába magas a betegségek előfordulási aránya - írja a Medical Xpress . Nagy-Britanniában például minden negyedik ember szenved valamilyen hasonló bajban, egy adott év bizonyos időszakában. A brit férfiaknak ugyanakkor csak 21, a nőknek mindössze 19 százaléka dohányzik.

A kutatók mostani közleményükkel - amely a World Psychiatry című szakfolyóiratban jelent meg - a kormányzati és szakmai szervezeteket akarják mozgósítani, hogy tulajdonítsanak nagyobb fontosságot az ügynek, és igyekezzenek megelőzni a korai halálozást. (Az Oxfordi Egyetem kutatását a Wellcome Trust finanszírozta.)

A kutatók a legkülönbözőbb mentális problémákra vonatkozó kutatási eredményeket összegezték. A tanulási és magatartási nehézségekkel küzdőkön kívül az autisztikus vonásokat mutatókkal, a demenciával, illetve az alkoholbetegségekben szenvedőket is belekalkuláltak a számításokba. Húsz tanulmányt vettek figyelembe, összesen 1,7 millió emberre vonatkozó halálozási mutatókat összesítve - együttesen 250 ezer halálesetet vizsgáltak. Mindezt összehasonlították az erősen dohányzók adataival. (A várható élettartamot és az öngyilkossági rátát is figyelembe vették.)

Tudod, mennyit kell innod különböző életkorokban? Teszteld tudásodat!

Akik 10-20 évvel rövidebb ideig élnek (Fotó: Europress)

A bipoláris rendellenességgel küzdők esetében a várható élettartam 9-20 évvel volt rövidebb az átlagosnál. A visszatérő depresszióban szenvedők átlagosan 7-11 esztendővel éltek rövidebb ideig. Mindeközben az erős dohányosoknál a várható élettartam 8-10 évvel csökkent.

Dr. Seena Fazel, az Oxfordi Egyetem pszichiátriai tanszékének munkatársa szerint a mentális problémák körülbelül olyan mértékben rövidítik meg az életünket, mintha napi 20 vagy annál több cigarettát szívnánk el. Ennek oka igencsak különböző. Bizonyos pszichiátriai betegeknél a veszélyes, kockázatos magatartás, életmód igencsak gyakori. Így magasabb a drog- és alkoholfogyasztásuk, sőt, az öngyilkossági rátáik is - ugyanakkor az is fontos tényező, hogy a mentális betegségek stigmaként terhelődnek rájuk, ezért a páciensek ritkábban keresik fel az orvosokat problémáikkal.

Szintén problémát okozhat, hogy a testi és lelki problémákat nem együtt kezelik, így a szív-és érrendszeri betegségek súlyosbodása összefügghet a mentális problémákkal, akárcsak a cukorbetegség vagy a rák rosszabbodása. Ezért a betegek nem elég hatékony kezelést kapnak. Pedig Fazel szerint ma már számos hatékony pszichológiai és gyógyszeres kezelési módszer áll rendelkezésre, amelyek a páciensek állapotát javítják.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +4 °C

Közepesen felhős idő valószínű. Helyenként zápor, néhol zivatar kialakulhat. Az északi szelet nagy területen kísérhetik erős, néhol viharos széllökések. Hajnalban 5, 13, délután 13, 18 fok között alakulhat a hőmérséklet. A következő napokban már jelentősebb esőtől nem kell tartanuk, sőt egyre hosszabb időre előbújik a nap is. Ennek ellenére semmilyen melegedés nem várható egyelőre.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Csongrád-Csanád
Legrosszabbul:
Nógrád
Kezdjük újra