Vajon mi a boldog párkapcsolat titka? Mitől lesz harmonikus és kiegyensúlyozott egy házasság, együttélés? A fenti kérdésekre sokkal könnyebb választ adni, ha tudjuk: mitől nem lesz az. Gyimesi Andrea pszichológus és párkapcsolati mediátor segítségével ennek jártunk utána.
1. Ugye szeretsz?
"A barátommal alig pár hónapja voltunk együtt, amikor a szememre hányta: nem szeretem őt. Szerinte ugyanis én sosem keresem vele a testi kontaktust, és szóban sem erősítem meg az érzelmeimet."
Nem szabad érzelmi zsarolással, büntetéssel vagy követőzéssel arra kényszeríteni a párunkat, hogy állandóan azt bizonygassa, mennyire szeret minket. A dolgok állandó analizálása nem vezet jóra! A felek hol adnak, hol kapnak, de hogy éppen ki hol tart ebben a játékban, nem kell naponta, hetente mérlegelni. Nem azért adok, hogy azt azonnal viszonozza a másik. A kényszerek megölik a párkapcsolatot. Próbáljuk meg a másik szeretetnyelvét megérteni és lefordítani, és ne akarjuk előírni, hogy hogyan beszélje ezt a nyelvet! Ne viszonyítsuk a szeretetét mindig valamihez! Ha listázzuk az elvárásainkat, akkor az előbb-utóbb vitát fog szülni, és állandó feszültség forrása lesz.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
2. Te az enyém, én a tied!
"A férjem nehezményezi, hogy hetente egyszer egy estét a barátnőimmel töltök. Neki nincsenek barátai, akikkel eljárna, és szerinte nekem sem kellene, hiszen mi ott vagyunk egymásnak."
Gyakran megfeledkezünk arról is, hogy mindenkinek megvan az individuális szférája, egy kapcsolat nem a teljes összeolvadástól lesz tökéletes. A pár közös világa mellett létezik az egyén világa is. A nők sokszor nem tudnak visszavonulni a saját térfelükre, mert mintha tartoznának a férfiaknak azzal, hogy mindig a hozzájuk való kötődést hangoztassák. A legnagyobb baj, hogy ezt sokszor észre sem veszik. Azt látták az édesanyjuktól, hogy egy igazi nő nem lehet boldog, ha a párja mellett van egy külön szférája is. Megoszthatjuk egymással az érzéseinket, de ha közben a másikat folyton bezárjuk egy körbe - például elmondjuk neki, hogy mennyire rossz nekünk, ha ő másokkal tölti a szabadidejét - akkor ez érzelmi zsarolás, amivel csak azt érjük el, hogy a párunk rosszul fogja magát érezni.
A kapcsolatainkon belül meg kell élnünk néha a kicsi elválásokat, különben kirekesztjük a változást (és a változatosságot) az életünkből, és bezárjuk egymást. Nem baj, ha olykor-olykor mindkét fél kint van az individuális szférájában: ettől ők még összetartoznak.
3. Kísért a múlt
Természetes reakció, ha attól felünk, hogy megismétlődik egy olyan helyzet, amelyre korábban már volt példa az életünkben, és nem sikerült rá megoldást találnunk. Bizonyos helyzetekbe belelátunk olyan dolgokat, amelyek csupán a gondolatainkban léteznek. A másik fél ilyenkor annyit érzékel, hogy sokszor vádoljuk őt valamivel, amit nem igazán ért. Nem is értheti, mert mi magunk sem tudjuk az igazi okot nevén nevezni. Észre se vesszük, hogy a komplexusaink erőt vesznek rajtunk. A komplexusok a szülőkkel való kapcsolat megismételt hibái lehetnek. Egy férfi félhet például attól, hogy a nő elárasztja őt az igényeivel, ahogy azt az édesanyja is tette. Vagy nem engedi távolodni, ahogy az édesanyja sem engedte, s ebből harcaik voltak. Feszültség van bennünk, és ezt valahogy le kell vezetni, a vita erre remek módszer.
Félelmeink megváltoztatnak minket, kiszámíthatatlan viselkedésünkkel, "látványos szenvedéseinkkel" sokszor lelkiismeret-furdalást okozunk a másiknak. Amikor támadunk, megijesztjük vele a másikat, benne is "kioldódnak" a saját félelmei, így hát ő is támadni fog, és a veszekedések addig fajulnak, míg azt vesszük észre, teljesen eltávolodtunk egymástól.
4. Házasság, gyerek
"Öt év együttjárás után házasodtunk össze a feleségemmel. Ő szinte már erőltette az esküvőt, és őszintén szólva én is úgy gondoltam, hogy 32 évesen ideje lehorgonyoznom. Egy évre rá megszületett a kisfiúnk, akit mindketten imádunk. A probléma csak az, hogy egymástól viszont egyre inkább elhidegülünk. Először azt gondoltam, hogy a szülés után teljesen normális, ha a nő kevesebb kedvet érez a szexhez, de hogy ez az időszak évekig kitartson... Egyre kevesebbet vagyunk együtt, igazából már nem egymással, hanem egymás mellett élünk."
Amikor egy pár gyereket vállal, sokszor nincsen felkészülve arra, hogy ez megváltoztatja a kapcsolatot. Belépnek ugyanis olyan új szerepek, amelyek szülővé változtatják a feleket: nem jut annyi idejük egymásra, szexuális életük is megváltozik. Ha egy férfi az anyját látja a feleségében, nagy törést jelenthet a számára az első fiúgyerek , hiszen a kicsi átveszi a helyét, neki pedig végre fel kell nőnie. Ma sajnos nem készítik fel a párokat arra, hogy mi fog történni a kapcsolatukkal, ha jön a baba, ezért a legtöbben a szülőktől átvett minták (és hibák) szerint viselkednek.
5. Nem kapok levegőt!
"Alapszabály volt nálunk, hogy mindig mindenben közösen döntünk, és csak azt tesszük, amire mindketten rábólintunk. A férjem tartotta is magát ehhez, megbíztam benne, kiszámítható volt minden lépése. Kezdett unalmassá válni, így kikacsintgattam, ám a viszonyom csak ideig-óráig tartott. Végül visszamentem a férjemhez, a biztos háttérhez. Rájöttem, hogy az 'egyformán gondolkodunk' szabály miatt vált unalmassá, mert ez nem tette lehetővé a számára, hogy önálló véleménye legyen. Márpedig ez ugyanolyan fontos egy nőnek, mint a stabilitás."
Ha az ember hosszú ideig ugyanazon határok között él, előbb-utóbb úgy érzi, kiüresedik a kapcsolat, nincsen semmi új mondanivalója a párjának. Igaz ugyan, hogy a férfinak és a nőnek együtt kell lépnie, de nem szabad ész nélkül korlátozni egymást, nyitottnak kell lenni a változásra, a másra is. Ne ellenőrizzük egymást folyamatosan, hanem tartsunk tükröt a másiknak! Hagyjuk őt is kiteljesedni, és ne próbáljuk meg a saját képünkre formálni őt.
