Igazán zavarba ejtővé akkor válik a helyzet, amikor a címben emlegetett harmadik gyerek megjelenik a színen, és kiderül, hogy sikeres menedzser, éles eszű mérnök vagy élelmes vállalkozó. Akkor miért kell őt gyerekként kiszolgálnia a feleségének? Miért természetes neki, hogy még a tányért is leszedik utána az asztalról? Miért csinál úgy, mintha képtelen lenne megtanulni a háztartási gépek kezelését, megúszva így még a mosogatógép bepakolását is? Miért minősíti önmagát alkalmatlannak arra, hogy konzultáljon a gyerekorvossal, lázat mérjen, gyógyszert adjon be? Miért ignorálja a gyerekei iskolai ügyeit: a szülői értekezletet, a házi feladat elmagyarázását vagy a felvételire való felkészítést?
Tudattalan választásaink
"Amikor a férjükről gúnyosan, mint a legnagyobb gyerekükről nyilatkoznak a feleségek, a sorsközösség és a felelősségvállalás hiánya dühítő a számukra. De gyorsan hozzáteszem: nemcsak férfiak, hanem nők esetében is előfordul, hogy gyerekszerepben működnek a párkapcsolatukban" - mondja L. Stipkovits Erika klinikai szakpszichológus, a Személyiségfejlesztő Akadémia igazgatója.
Ha a pár felnőtt-felnőtt üzemmódban működik, az önkéntes vállalásaikból létrejön egyfajta munkamegosztás. A konfliktus abból szokott eredni, hogy az eredendően túlzott felelősségvállaló személyiségűek, gyakran éppen egy felelősséget alulvállalót választanak társuknak és egy ilyen pár nehezen hoz össze kiegyenlített helyzetet a feladatmegosztásban. Hogyan lesz valakiből túlzott felelősségvállaló? Gyakran gyerekként a kortársaihoz képest több feladatot kellett vállalnia, mert a szülei sokat dolgoztak, így a kisebb testvéreket ő látta el. Vagy az egyik szülő ivott és a másik vele osztotta meg a problémáit, ezért szinte felnőttként, szülői helyzetben kellett helyt állnia, és ezt a szerepet keresi tudattalanul a kapcsolatában is. De a túlvállalási hajlam háttérben az is állhat, hogy a családja túl nagy elvárásokat támasztott felé, a szülei szinte idomárként működtek, csak a maximális teljesítmény volt elfogadott. És miért választja éppen önmaga ellentettjét társként? Ez a választás sem tudatos: többnyire a szülői minták irányítják, gyakran éppen az ellenkező irányba. Ezért vonzódnak a világ elvárásaival nem törődő, laza, bohém, a munkát is inkább másra hagyó emberekhez, akik túl sokat követelő családban nőttek fel.
"Az alulvállalókat többnyire egy általam borostyánszülőnek (aki szinte rátekeredik a gyerekére) nevezett szülőtípus nevelte fel, aki mindenben kiszolgálja, mindentől óvja utódját, az egész életet kímélő módon: leturmixolva, pürésítve adná át. Ezt a védelmet, kiszolgálást várják a kapcsolatukban is, és persze minél erősebben túlvállaló személyiséggel akadnak össze, annál mélyebbre csúsznak a gyerekszerepben" - magyarázza a szakértő.
A maximalizmus ördögi köre
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Amíg a kapcsolat elején tulajdonképpen nem is a másikba, hanem a szerelembe vagyunk szerelmesek, nem szokott gondot okozni a felelősség elől kibújó társ, hiszen addig nem is látjuk őt reálisan. A megfelelni akaró túlvállaló ekkor még nem veszi észre, hogy minden terhet ő cipel. Később már igen, és a lazaság, nemtörődömség, ami addig vonzó volt a másikban, kifejezetten zavaróvá válik számára, de addigra már megkövesedett a szereposztás a kapcsolatban.
Kitti egy hivatalban dolgozik, férje otthonról vezeti a vállalkozását, így meg tudná oldani, hogy elhozza a gyerekeket délután a bölcsödéből és oviból. Mégis jellemzően az anya rohan értük munka után, leizzadva esik be a bölcsőde ajtaján, miközben Csabi otthon videójátékot játszik vagy sportol. Kittit dühíti a helyzet, sokat panaszkodik a férjére, de szerinte nyomós indoka van, hogy ne legyen másképp:
"Többször előfordult, hogy este hatkor telefonáltak rám: zárnák a bölcsödét, a rendőrséget hívják vagy megy valaki a gyerekekért. Csabi ugyanis elfelejtette, hogy aznap ő a soros. Vagy ha el is megy értük, hideg időben nem ad rájuk kabátot, vagy a bölcsiben marad a sapka, és estére már be is lázasodnak. Aztán mivel szerinte két gyerek mellett lehetetlen vacsorát csinálni, általában gyorsétteremben esznek, amit nálam tabu. Lenne. Ha Csabi nem fütyülne rá."
L. Stipkovits Erika szerint az is gátolja gyakran a korrekt munkamegosztást, hogy a túlzott felelősségvállaló sokszor maximalista is egyben: más munkáját nem találja elfogadhatónak, így ha a munkahelye miatt muszáj, akkor még csak-csak, de csupán azért, hogy pihenni tudjon, szinte elképzelhetetlen a számára, hogy átengedjen feladatot a párjának. Az amúgy is lezserebb társa pedig a kritikát kifogásként használhatja fel a felelősségvállalás alóli kibújásra.
"A megoldás, hogy új egyezségeket kell kötniük, és a túlvállalónak ki kell bírnia, hogy a dolgok úgy és akkor történnek, ahogy és amikor a másik jónak látja. Lehet, hogy lassabb tempóban, lehet, hogy az általa megszokottól eltérő minőségben. De muszáj elviselnie, és az előzetes megállapodáshoz tartani magát, és nem elvégezni hamarabb, ami a megbeszéltek szerint a párjára vár. Csak így érti meg az alulvállaló társ, hogy nincs mese, most tényleg neki kell mozdulnia" - hangsúlyozza a szakpszichológus, aki úgy látja, sokszor azon csúszik félre a dolog, hogy nem tudjuk nem érzelmi alapon kezelni a helyzetet: várjuk, hogy a másik is észrevegye, hogy ideje takarítani, és ha nem ez történik, akkor megsértődünk és dúlva-fúlva megcsináljuk mi magunk. Holott ha inkább elmondanánk a párunknak, hogy most nagyon fáradtak vagyunk, sok más dolgunk is van, és megkérnénk, hogy intézze el ő a takarítást, akkor egy jó kapcsolatban a másik fél ezt nem utasítja el - legfeljebb egy kis haladékot kér.
Apa helyett haver
Azokban a családokban, ahol a nő nem dolgozik, és a férj egyedül biztosítja a család megélhetését, a szakember úgy tapasztalja, hogy a feleség hajlamosabb elnézni, hogy gyerekként kell kiszolgálni a párját. De a szülői felelősség alól való kibújás azért ilyen esetben is problémát szokott okozni.
"Az alulvállaló típusú férjek gyakran hajlamosak a gyerekekkel való kapcsolatukat nem alá-fölérendeltségi viszonyban, hanem inkább haveri, baráti kapcsolatként kialakítani, és ezzel is a gyerekszerepüket erősítik a házasságukban - magyarázza L. Stipkovits Erika. "Képzeljük el például a következő helyzetet: a gyerekek verekednek, az egyik már sír, és a férj nem úgy lép közbe, hogy a megbékélés felé irányítsa a vitát, hanem ő is beáll birkózni közéjük. A még nagyobb hangzavarra az anya lép közbe, és rájuk szól: 'Maradjatok már nyugton!' Ezzel egy szinten kezelte a férjet a gyerekekkel, hiszen gyerekszerepben, haverként volt jelen a konfliktusban. Egy másik szituáció: a gyerekek a konyha helyett a nappaliban, a kanapén kezdenek el vacsorázni. Az anya szabályai szerint ez köztudottan nem megengedett. Ennek ellenére az apa is beül közéjük enni. A feleségénél ez persze kiveri a biztosítékot, és felbőszülve kiabálni kezd: 'Mondtam, hogy ne morzsázzátok össze a kanapét!' Mire az apa rászól: 'Mit üvöltözöl a gyerekekkel!'"
Mi is történt? Az anya felhívta a figyelmet a szabály áthágására, de a két gyerek nem reagált, hiszen az apjuk sem ment ki a konyhába, sőt még bírálta is a feleségét, amiért a szabályszegést számon kérte rajtuk. A kanapén tehát valójában nem két gyerek ült, hanem három: két kicsi meg egy kritikus kamasz.
"Kétségtelenül romboló, ha az anya a gyerekekkel egy szinten kezeli a társát - mondja a szakpszichológus -, de az is igaz, hogy a férj magára hagyta a feleségét a szülői feladatokban. Nem ők ketten képeztek szövetséget, hanem az apa és a két gyerek állt szemben az anyával, miközben a gyerekneveléshez a szülőpár együttműködése lenne szükséges.
Az így működő családokban gyakran a nő veszi át a hagyományos férfi szerepeket is a szakember szerint, ő lesz a szigorúbb, a szabályalkotó, és meg is kapja a férjétől ezért, hogy házisárkány lett belőle, miközben éppen a férje viselkedése miatt nem engedheti meg magának, hogy megengedő anyaként működhessen.
"A hatékonyabb családi működéshez mindkettőjüknek változnia kell. Ehhez sokszor nem elég, hogy megbeszélik a problémát, mert annak gyakran az az eredménye, hogy az alulvállaló társ szemrehányást kap, mire az óvodáskori dackorszak elemét, a sértődést veszi elő reakcióként a másik rosszallására. Az igazi változást az hozza meg, ha elérnek az önismeretnek arra a szintjére is, hogy egy kicsit kívülről is rálátnak a saját viselkedésükre: a nő észreveszi, ha már megint nem engedi oda a másikat a munkához, a férj pedig elismeri, hogy tényleg előfordult, hogy ott felejtette a gyereket az oviban, jogos tehát a feleség félelme. Ha meg is értjük a saját és másik viselkedését, akkor már van esély arra, hogy legközelebb másképp csináljuk.
A cikk a Nők Lapja Egészség 2018. júniusi-júliusi számában jelent meg.
Ez is érdekelhet
