Minden ember ösztönösen keresi mások közelségét különböző problémák vagy stressz fellépésekor, így erősítve a túlélési esélyeit. Minél inkább siker koronázza ezeket az erőfeszítéseket, annál erősebb biztonságérzet alakul ki az egyénben. Ez a biztonságérzet - illetve adott esetben annak hiánya - válik aztán az egyéni kötődési stílus alapjává, amely viszonylag változatlanul jellemzi majd az egyént későbbi élete során. Nagyjából így foglalható össze az emberek közötti személyes kapcsolatokra vonatkozó kötődési elmélet alapgondolata, amelyet a brit John Bowlby pszichiáter, pszichológus és pszichoanaltikus alkotott meg munkássága során. Bowlby elsősorban a gyermekek és szülők kapcsolatán keresztül vizsgálta a kötődést, későbbi kutatások szerint ugyanakkor a gyermekkori tapasztalatok és formáló tényezők a felnőttkori kapcsolatokra is nagy befolyással bírnak.
Mint dr. Dan Siegel pszichiáter a PsychAlive-nek nyilatkozva kifejtette, kisgyermeknek legalább egy szülővel vagy gondviselővel szoros kapcsolatot kell kialakítaniuk ahhoz, hogy szociális és érzelmi fejlődésük zavartalan lehessen. Az első két életév kulcsszerepet játszik abban, hogy a gyermekek milyen kötődési mintázatokat sajátítanak el, függően attól, hogy az értük felelős személy miként reagál a szükségleteikre, különösen stresszes helyzetekben. Később ezek a mintázatok irányítják majd az érzelmeket, gondolatokat és elvárásokat a felnőtté váló egyén jövőbeli kapcsolataiban is. A szülők és gyermekek közötti kötődési típusokat az alábbi négy kategóriába sorolhatjuk.
Biztonságos kötődés
Ideális esetben a kicsik hat hónapos és kétéves koruk között olyan szülővel alakítanak ki kötődést, aki érzékenyen és felelősségteljesen van jelen a kettejük kapcsolatában. Rendkívül fontos, hogy a kötődés jellege végig megmaradjon ilyennek ebben a korai életszakaszban. A második évben a gyermekek egyfajta biztonságos bázisként kezdik el használni a szülőt, ahonnan kiindulva felfedezhetik a világot, és ezáltal egyre függetlenebbé válhatnak. Amennyiben a gyermek biztonságban érzi magát, odafigyelnek rá és törődnek vele, biztonságos kötődést fog kialakítani a szülővel.
Elkerülő kötődés
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Egyes szülők érzelmileg egyszerűen nem elérhetőek gyermekük számára, és a kicsi szükségleteire kevésbé érzékenyek, figyelmesek. Nem vagy csak csekély mértékben reagálnak azokban a helyzetekben, amikor a gyereket bántja vagy stresszeli valami. Ezek a szülők elutasítóak a sírással szemben, sokkal inkább arra biztatják gyermeküket, hogy legyen minél függetlenebb. Emiatt aztán az érintetett gyerekek gyakran hamar "apró felnőttekké" válnak, akik képesek gondoskodni magukról. Sokkal kevésbé várják, hogy mások elégítsék ki a szükségleteiket, ezzel együtt pedig egyre jobban magukba zárkóznak. Így alakítanak ki egy elkerülő kötődést az irántuk kevésbé érzékeny szülővel.
Ambivalens, avagy szorongó kötődés
Előfordul, hogy a szülők viselkedése nem konzisztens, nem kiszámítható a gyermekkel való kapcsolatban. Olykor nagyon figyelmesek, gondoskodók, máskor viszont tolakodók, érzéketlenek. A kicsik emiatt érthetően zavarban lehetnek, és nem érzik magukat biztonságban, mivel nem tudják, melyik arcát mutatja éppen a szülő egy-egy élethelyzetben. Gyanakvóak, bizalmatlanok lehetnek vele szemben, mégis kétségbeesetten ragaszkodnak hozzá. A kiszámíthatatlan szülői magatartás tehát ambivalens, más szempontból szorongó kötődést generál a kisgyermekben.
Rendezetlen kötődés
A legrosszabb lehetőség, ha a szülő vagy gondviselő agresszíven, bántalmazóan lép fel a gyermekkel szemben, aki az akár fizikailag, akár érzelmileg kegyetlen viselkedést ijesztőnek, az életét veszélyeztetőnek fogja érezni. Ez a gyerek egy szörnyű dilemmával szembesül: túlélési ösztöne azt súgja, hogy keresse a biztonságot, csakhogy a biztonságot éppen annak a személynek kellene megtestesítenie, aki fenyegeti őt. Az ilyen helyzetekben a gyermekek általában eltávolodnak saját énjüktől. Elzárkóznak attól, ami velük történik, az átélt tapasztalatokat kizárják a tudatukból. A konfliktusok nyomán a kötődési stílusuk rendezetlenné válik.
Felnőttként is meghatározó élmények
A gyermek-szülő kapcsolatban kialakult kötődési stílus hosszú távon elkíséri az egyént, így megjelenik a felnőttkori kapcsolatokban is. Befolyásolja, hogy miként viszonylunk partnerünk közelségéhez és az érzelmi intimitáshoz, miként tudunk érzelmeinkről és szükségleteinkről kommunikálni, illetve meghallgatni és megérteni partnerünk érzelmeit és szükségleteit. Kihatással van a konfliktusok kezelésére, továbbá általában véve meghatározza, hogy mit várunk el a partnerünktől és a párkapcsolatunktól. Mindezek alapján az alábbi négy felnőttkori kötődési stílust különbözteti meg a pszichológiai elmélet.
Biztonságos kötődés
Azok, akik gyermekként biztonságos kötődést alakítottak ki, általában felnőttként is biztonságosan kötődő mintázatot követnek. Ez azt jelenti, hogy tisztában vannak a saját igényeikkel, és vágynak arra, hogy közeli kapcsolatot ápoljanak másokkal. Általában pozitív az önképünk, ahogy partnerüket, kapcsolatokat is pozitívan látják. Az életük általában véve kiegyensúlyozott: mind a függetlenségük terén, mind a partnerükhöz fűződő közelségben biztonságot élnek meg.
Elkerülő kötődés
Hasonlóképpen, akik gyermekként elkerülő kötődésben nőttek fel, gyakran felnőttként is ennek alapján élik az életüket. Nem ritka, hogy egyedülállóak maradnak, hiszen elutasítják a kapcsolatokat, az érzelmeket pedig kevésbé érzik fontosnak. Igyekeznek minél inkább racionálisan gondolkozni, közben pedig hajlamosak elnyomni az érzéseiket. Jellemzően kerülik a konfliktusokat és a stresszes szituációkat. Az életük azonban egyáltalán nem kiegyensúlyozott: befelé fordulóak és elszigetelődnek másoktól, érzelmileg pedig mind maguktól, mind másoktól eltávolodnak.
Bizalmatlan kötődés
Az ambivalens szülői kapcsolatban felnőtt gyerekek többnyire önkritikus, bizonytalan felnőtté válnak. Folyton megerősítést, jóváhagyást várnak másoktól, de még így sem múlnak el az aggodalmaik. Párkapcsolataikra jellemző, hogy örökösen félnek az elutasítástól, emiatt túlzottan is érzelmesek a partnerükkel szemben, illetve állandóan a nyakukon lógnak. Életük szintén nem kiegyensúlyozott: bizonytalanságuk miatt hajlamosak saját maguk és szükségleteik ellen fordulni, kapcsolatukban pedig reménytelenül kétségbeesettek érzelmileg. Jó példa lehet erre, ha teljesen kiborulnak, amikor partnerük például barátaival külön megy el szórakozni. Ezt is egyfajta megerősítésként értékelik, miszerint már nem szeretik, illetve biztosan el fogják hagyni őket.
Szorongó kötődés
A rendezetlen mintázatot magával hurcoló felnőtt gyakran szorongó-elkerülő viselkedést mutat. Mivel gyermekként a traumák idején elzárkózott az érzelmeitől, így felnőve is távolságtartó önmagával szemben. Vágyik a párkapcsolatokra, és mindaddig komfortosan is érzi magát azokban, amíg nem kell érzelmileg igazán közel kerülnie a partnereihez. Ezen a ponton azonban a gyermekkorban elnyomott érzelmei elkezdenek a felszínre törni, és mivel a múltban nem foglalkozott azokkal, a jelenben éli meg. Lényegében elveszíti a kapcsolatát a valósággal, és hirtelen újraél egy régi traumát. Énképe nem koherens, ahogy nem tud letisztult, kiegyensúlyozott kapcsolatot sem kialakítani másokkal. Hangulata rendkívül ingadozó lehet: partnerén csünghet, ha úgy érzi, elutasítják, de csapdában érzi magát, ha túl közel kerül hozzá. A szorongó kötődő személyek nem ritkán egy bántalmazó kapcsolatban kötnek ki.
A kötődési stílus is fejleszthető
Ez is érdekelhet
Harmonikus, boldog párkapcsolati életet elsősorban a biztonságos kötődési stílustól várhatunk. Bár arra nincs kihatásunk, hogy gyermekkorból milyen mintázatokat hozunk magunkkal, jó hír ugyanakkor, hogy kötődésünk is fejleszthető, javítható. Ez azonban egy összetett, hosszadalmas folyamat, éppen ezért érdemes hozzá szakember segítségét kérni. A megfelelő terapeuta segíthet feltárni és feldolgozni a rossz gyermekkori tapasztalatokat, megtalálni a kapcsolatainkban felbukkanó kötődési mintázatokat, illetve új utakat kitaposni ahhoz, hogy másokkal intim kapcsolatokat hozhassunk létre.
Legjobban: