Csak Magyarországon évente nagyjából 18 ezer magyar ember halálát okozzák az agyi érkatasztrófák, azonban további több tízezer ember bénul le a probléma következtében. Az egész világon agyvérzés vagy stroke miatt szorulnak a legtöbben tartós ápolásra. A szükséges gondoskodás mértékét és idejét nagyban befolyásolja, hogy az agyi keringési probléma miatt fennálló oxigén- és tápanyagellátási zavar mekkora és mennyire maradandó károsodást okozott.
Ha családtagunk vagy párunk szorul ápolásra egy stroke-ot követően, magától értetődőnek vesszük, hogy mi fogunk gondoskodni róla. Követjük és segítjük felépülését, ösztönözzük a szükséges gyakorlatok elvégzésére, és árgus szemekkel figyeljük, betartja-e az orvos utasításait. Egy házasságban azonban könnyen konfliktust szülhet, ha a támogató fél úgy érzi, neki fontosabb a regenerálódás, mint magának a betegnek. Ha pedig a házastárs már csak ápoló szerepet tölt be a kapcsolatban, az dühöt és utálatot is szíthat – éppen ezen megy keresztül az a nő is, aki a The Guardian szakértőjétől kért tanácsot.
„Állandóan nyaggatom emiatt”
A kétségbeesett nő arról ír, hogy a férje néhány hónapja agyvérzést kapott, amely szerencsére enyhe lefolyású volt, a férfinek mégis keményen meg kellett dolgoznia azért, hogy újra járni tudjon. A kórházból még tolószékkel ment haza, azóta viszont már bottal ját. A javulása azonban az utóbbi időben lelassult, amely a feleség szerint annak "köszönhető", hogy a férje már nem figyel oda, hogy mindig elvégezze a rehabilitációs gyakorlatokat. „Állandóan nyaggatom emiatt, de így már sokkal inkább az anyjának érzem magam, nem pedig a feleségének. Időnként azon kapom magam, hogy dühös és sértődött vagyok, mert a férjem nem osztja meg velem az érzéseit, és egyre inkább eltávolodunk egymástól” – fogalmazott a levélíró.
Hozzátette, a férfi az orvosok várakozásai szerint teljesen fel fog épülni, tehát bot nélkül is újra képes lesz járni, ez viszont még időbe telik. Azonban már az elmúlt időszak is nagyon megterhelő volt mindkettőjüknek, és ezen egyáltalán nem segít, ha a férfi elhanyagolja a gyógyulásához elengedhetetlen teendőit. „Sokszor viszont bűntudatom van, amiért negatív érzéseket táplálok iránta, hiszen valójában ő az, aki szenved” – jegyezte meg a nő.
Egy jó házasság mindent túlél?
Azzal talán nem mondunk újat, hogy számos tényező is befolyásolja azt, hogy a férj és a feleség együtt marad-e életük végéig. A legfontosabb talán az, hogy a szerelmesek szót tudjanak érteni egymással, és kitartsanak egymás mellett jóban-rosszban, tehát akár az egészségügyi problémákkal sújtott mélypontokban is. Fontos továbbá tudatosítani magunkban, hogy a sikeres házassághoz nem elég csupán a kölcsönös szerelem és tisztelet: a hosszú távú harmóniáért mind a két félnek dolgoznia kell – folyamatosan. Az pedig nyilvánvalóan nem segíti a szerelem megőrzését, ha a nő nem nőnek, hanem anyának érzi magát a férfi oldalán.
A fentebb idézett levélírónak Philippa Perry pszichoterapeuta válaszolt. A szakember azt javasolta a nőnek, kérje meg a férjét, hogy az ő kedvéért fogadja el egy gyógytornász segítségét, aki kifejezetten a stroke utáni felépülés támogatására szakosodott. A gyógytornász talán könnyebben és meggyőzőbben el tudná magyarázni a férfinek, hogy miért fontosak a gyógyuláshoz ezek a gyakorlatok. „Fontos továbbá, hogy amikor szeretné valamire megkérni a párját, akkor ne azt mondja, hogy »ezt meg kellene csinálnod«, hanem azt, hogy »szeretném/boldogabb lennék/jobban érezném magam, ha megcsinálnád«” – fogalmazott a terapeuta.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Perry emellett azt írta, hogy teljesen érthető, ha egy ilyen helyzetben – amikor teljesen tehetetlennek érezzük magunkat – a másikat hibáztatjuk. Helyénvaló az is, ha dühöt érzünk, mert a másik megbetegedett, és máshogyan kezeli az ezzel kapcsolatos nehézségeket és érzéseket, mint mi. A szakember szerint ilyenkor a legtöbben arra vágyunk, hogy a párunk jobban hasonlítson ránk, mert úgy véljük, akkor könnyebben továbblendülhetnénk a problémákon. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy különbözőek vagyunk, és egykor talán pont ezek a különbségek vonzottak minket először egymáshoz. Gyakran éppen azt csodáljuk a másikban, ami önmagunkban bennünk nincs meg vagy fejletlen, ám később pont az bosszant fel minket, ha a párunk nem olyan (tehát nem úgy cselekszik és reagál), mint mi – figyelmeztetett a pszichoterapeuta.
Mi a megoldás?
A szakértő szerint természetes, hogy a nehéz élethelyzetekben – például súlyos betegség vagy más tragédiák esetén – kevésbé vagyunk rugalmasak. „Olyan ez, mintha vészhelyzeti üzemmódba kapcsolnánk, amitől sokkal merevebbé válunk” – fogalmazott. Tulajdonképpen a kapcsolat jövője szempontjából teljesen mindegy, hogy kivel történt meg az egészségügyi vagy egyéb katasztrófa, az az egész családra kihat. Ilyenkor viszont nagyon fontos, hogy a felek megpróbálják egymás szemszögéből is megvizsgálni a helyzetet, és közösen dolgozni – egymásért, és nem pedig egymás ellen.
A levélírónak Perry azt tanácsolta, legyen türelmes a férje felépülésének végéig, és igyekezzen visszatalálni az ápolói vagy anyai szerepből a valódi énjéhez. A szakértő szerint, ha valaki beteg, gyakran ellenállhatatlan késztetést érzünk arra, hogy tanácsokat adjunk, és megmondjuk neki, mit kell tennie. Talán tudat alatt azt gondoljuk, hogy ha valóban azt tennék, amit mi mondunk, akkor kevesebb lenne a fájdalom, a tehetetlenség, a kiszolgáltatottság és a frusztráció. Azonban erre semmi garancia nincsen, és az „erőszakosságunk” miatt csak még távolabb sodródhatunk érzelmileg. Vegyük tudomásul, hogy mindenki máshogyan birkózik meg a nehéz helyzetekkel, ugyanakkor törekedjünk arra, hogy mindkettőnk megkapja a másiktól azt a lelki támogatást, amire szüksége van.
