Jelek, hogy párterápiára lenne szükségünk

Minden párkapcsolatnak megvannak a maga hullámhegyei és hullámvölgyei, ami teljesen normális. Ha viszont úgy érezzük, hogy megakadtunk, akkor egy szakember jelentős segítséget nyújthat. Például az alábbi esetekben.

Sokan egyszerűen csak úgy döntenek, hogy megvárják, míg elvonulnak a sötét felhők, és nem tesznek semmit. Ez néha működik, hiszen van olyan is, hogy a dolgok egyszer csak megoldódnak, de érdemes tisztában lenni vele, hogy melyek lehetnek a jelek, amelyek arra utalnak, hogy érdemes lenne szakemberhez fordulni a kapcsolati gondokkal. A Health összegyűjtötte a legfontosabbakat.

Ezek a szakítás fázisai.

Nem érezzük a szeretetet

Még ha rendszeresen vannak is közös programok, akkor is történhet olyan, hogy az apróságok, mint a kézen fogva sétálás, a spontán ölelések, a meghitt beszélgetések és az apró figyelmességek egyszerűen kezdenek eltünedezni a kapcsolatból. Ilyenkor pedig sokkal kevésbé érezzük, hogy szeretnek minket , és biztosak lehetünk abban, hogy párunk is ugyanígy van a dologgal. Sokan inkább a másikra mutogatnak, illetve a másiktól várják, hogy újra elkezdjen apró gesztusokat tenni, pedig ilyenkor közös erőfeszítésre van szükség, amiben segíthet a terápia.

Ezek lehetnek a jelei, hogy párterápiára lenne szükségünk
Vannak helyzetek, amikor a legjobb megoldást a párterápia jelenti

A szex nem szerez örömet

Ha a szexuális élet kötelességgé válik, egyfajta - már-már kellemetlen - rutinná alakul, amelyen csak túl akarunk esni, akkor ez szintén olyan jelzés, amelynek esetén érdemes lehet megfontolni a terápiát. Az is nagyon káros tud lenni egy kapcsolatra, ha az egyik fél folyamatosan kezdeményezi, a másik pedig folyamatosan elutasítja a szexuális érintkezést .

Nem működik a kommunikáció

Ideális esetben egy pár két tagja képes megbeszélni a problémákat, de lehetnek olyan helyzetek, amikor a viták parttalanná, a kommunikáció pedig egyoldalúvá válik. Ilyenkor is jól jöhet egy szakember segítsége, aki ismeri a megfelelő technikákat a kommunikációs szakadékok áthidalásához.

Valaki félrelépett

Ha valamelyik (vagy mindkét) fél hűtlensége esetén a pár úgy dönt, hogy nem akar szakítani, hanem inkább helyre szeretné hozni a kapcsolatot, akkor kifejezetten javasolt a párterápia. Szakértői útmutatással sokkal könnyebben átvészelhetőek az ilyenkor jelentkező konfliktusok, illetve a különféle feltörő érzéseket, traumatikus élményeket is sokkal könnyebb feldolgozni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +7 °C

Nagyrészt felhős, délen, délnyugaton borult idő valószínű, de az északkeleti, majd délután az észak-dunántúli tájakon is szakadozott lehet a felhőzet, rövidebb napos időszakokra is számíthatunk. A délnyugati, déli megyékben többfelé várható eső, zápor, helyenként kiadós mennyiségű csapadék hullhat. Továbbá a nyugati és keleti határvidéken is előfordulhat helyenként gyenge csapadék. A többfelé élénk északi, északkeleti szél északkeleten olykor meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 fok között alakul, a déli csapadékos tájakon lesz a leghűvösebb. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő. Fronthatással nem kell számolni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Somogy
Legrosszabbul:
Szabolcs-Szatmár-Bereg
Kezdjük újra