Rájöttek, miért vagyunk (még mindig) szinglik

Ha úgy tűnik, hogy körülöttünk mindenki párkapcsolatban van, mi pedig még mindig szinglik vagyunk, akkor lehet, hogy a DNS-ünkben van a hiba, állítja ezt egy új kínai tanulmány.

A Pekingi Egyetemen ugyanis sikerült azonosítani azt a "szingli gént", amelynek birtokában 20 százalékkal esélyesebb, hogy Scientific Reports szaklapban olvashatunk.

A katasztrófaelméleteknél használt matematikai modellek képesek előrejelezni egy házasság tartósságát. A kutatók négy elemet diagnosztizáltak, amely a kapcsolat felbomlását jelzi előre Kattintson a részletekért ! A tanulmányhoz kapcsolódó vizsgálat során az egyetemen csaknem 600 diák hajából vettek mintát. A már említett izolált gén, amely a kutatók szerint az egyedüllétért felelős, a 5-HTA1 névre hallgat, amelyből C és G típust különböztetünk meg: a G típusú génnel rendelkezők 60, a C típusúak 50 százaléka nem volt párkapcsolatban. A kapcsolatot nem magyarázták és befolyásolták olyan tényezők sem, mint a kinézet vagy a gazdagság.

A szingli génnel rendelkezők hajlamosabbak a depresszióra is

A kutatók úgy vélik, az 5-HTA1 gén G változata hatására az agyban kevesebb szerotonin termelődik, ami miatt ezen emberek kevésbé jókedvűek - korábbi kutatások már rámutattak arra, hogy a G sikeres romantikus kapcsolat kialakulásának és megtartásának esélyét.

Mindehhez ugyan hozzátették, hogy a vizsgált célcsoport különleges abból a szempontból, hogy a diákoknak több szabadidejük és általában véve több szabadságuk van egy kapcsolat kialakítására, az élet más pillanataiban pedig más tényezők, például a család oldaláról történő folyamatos presszionálás hatására is kialakulhat egy kapcsolat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, az Észak-Dunántúlon azonban délelőtt még vékonyabb, szakadozottabb lehet a felhőzet, így ott némi szűrt napsütés előfordulhat. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső, a csapadéknak északnyugaton a legkisebb az esélye. Többfelé újra megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Az intenzív melegedés hatására melegfronti tünetek is felerősödhetnek napközben.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra