"Ti még együtt vagytok? Azok után is?"

Egy kontrollmániás partner még azt sem tartja tiszteletben, hogy párja éppen egy fontos megbeszélésen van. Ha nem veszi fel a telefont, a bántalmazó fél fenyegetni és zaklatni kezdi őt. Bár nem könnyű, de muszáj kimondani: elég volt a kapcsolati erőszakból.

A kollégák egy kis iszogatást terveznek a munka után, és a Mezei Léda által alakított nőt is hívják, ő azonban visszautasítja a lehetőséget, mondván, hogy sietnie kell haza - így indul az Ökumenikus Segélyszervezet által megosztott videó , amely A szeretet nem árt elnevezésű kampány része. Nemsokára kiderül azonban, hogy nem egy halaszthatatlan elintéznivaló miatt muszáj a munkaidő lejárta után azonnal hazamennie, hanem a felette uralkodó párja miatt.

A mániákus kontroll sem megengedhető egy kapcsolatban

"Ti még együtt vagytok? Azok után is?" - kérdezi meglepetten egy munkatárs, amikor megcsörren a nő telefonja, a képernyőn pedig felvillan egy férfi képe és a Szerelmem megnevezés. A férfi még azt sem tartja tiszteletben, hogy párja éppen a munkahelyi kötelezettségeinek tesz eleget és egy fontos megbeszélésen van. Miután a nő nem veszi fel neki a telefont, a kontrollmániás partner üzenetekkel kezdi bombázni őt:

  • Miért nem veszed fel?

  • Kivel vagy?

  • Hívj vissza!

  • 2 perced van!

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

  • Nem akarod, hogy megint odamenjek, ugye?

  • Jobban jársz, ha visszahívsz!

  • Most indulok, ezt akartad?

  • Tudod, mi lesz a vége ennek.

  • Nem volt elég a múltkori?

  • Itt vagyok az irodánál.

telefonáló nő sír
A kontrollmániás partner nincs tekintettel semmire. Fotó: Getty Images

"Csak én akarok jót neked, csak velem lehetsz boldog"

A videóból az is kiderül, hogy a férfi manipulálja és hallgatásra kényszeríti a nőt, valamint igyekszik minél jobban elszigetelni őt a környezetétől, családjától, hogy ne is legyen lehetősége segítséget kérni. Ennek egyértelmű jele ugyanis az, hogy amikor a fentebb említett munkatárs érdeklődik, hogy a nő esetleg szeretne-e beszélgetni vele a párkapcsolati problémáiról, akkor a nő fejében a férfi válaszol: "nem akar, nincs baj". Amikor pedig a nő üzenetet kap az édesanyjától, aki arról érdeklődik, hogy vajon miért nem ír neki hetek óta a lánya, szintén a férfi reakcióját halljuk visszhangozni: "megint bele akar szólni a dolgainkba, ne beszélj vele többet". De több hasonló mondat is elhangzik:

  • Ne beszélj vele!

  • Rosszat akar nekünk.

  • Ne találkozz vele!

  • Közénk akar állni.

  • Nincs senkid rajtam kívül.

  • Senkit nem érdekel, mi lesz veled.

  • Csak én akarok jót neked, csak velem lehetsz boldog.

A szeretet nem árthat

A segélyszervezet kampányának legfőbb üzenete, hogy az erőszak semmilyen formája nem elfogadható egy párkapcsolatban. Nem véletlen, hogy minden kisfilm ugyanazzal a felkiáltással zárul: "elég volt!" A bántalmazást senkinek semmilyen ürügy miatt nem kötelessége eltűrnie vagy elnéznie, az áldozatoknak pedig van hova fordulniuk segítségért, csak a bátorságot kell összegyűjteniük ahhoz, hogy lépjenek.

Az akcióhoz összesen négy rövidfilm készült, amelyek - valós áldozatok elbeszélései alapján - a kapcsolati verbális és lelki erőszak lehetséges módjait mutatják be. A videókban megjelenik például a megalázás, a sértegetés, a fenyegetés, a zsarolás, a beteges féltékenység és az elnyomás is. Felhívták továbbá a figyelmet már arra is, hogy bizonyos helyzetekben a férfiak is lehetnek az áldozat szerepében.

"Úgy nézel ki, mint aki a sarokra indul" - A kapcsolati erőszak elleni kampány harmadik kisfilmjében a testszégyenítés, a féltékenység és az elnyomó uralkodás került terítékre.

A párkapcsolaton belüli erőszak elleni küzdelmet egyébként megnehezíti az, hogy az áldozatok - tartva a "büntetéstől", bosszútól és egyéb következményektől - nem mernek sem kilépni a kapcsolatból, sem pedig beszélni másoknak a problémáikról. Emellett a szóbeli és érzelmi bántalmazás olyan alattomosan tud bekúszni az otthoni miliőbe, hogy gyakran nem is tudatosul az érintettben, hogy mi is történik vele tulajdonképpen. Csakhogy ez a folyamat lassan, de biztosan megmérgezi az áldozat gondolatait, érzéseit és mindennapjait. "Olyan jó lenne, ha eljutnánk oda, hogy nem az a szégyen, hogy valakit bántalmaznak, hanem szégyen legyen bántalmazni, és ha társadalmilag nem csak a testi, hanem a lelki bántalmazás is egy abszolút elfogadhatatlan dolog lenne" - fogalmazott korábban a témával kapcsolatban Mezei Léda az RTL Klubnak adott interjújában .

Megdöbbentő adatok

Egy korábbi nemzetközi kutatás eredményeiből az derült ki, hogy a magyarok több mint fele ismer olyan személyt, aki tudomása vagy feltételezése szerint elszenvedett már párkapcsolati erőszakot, legyen szó az abúzus akár lelki, akár fizikai, akár társadalmi vagy gazdasági formájáról. Sajnos a probléma gyakorisága ellenére ma is rengeteg tévhit él az emberek fejében a bántalmazó kapcsolatokról, és még mindig nem sikerült kiirtani a környezet áldozathibáztató hozzáállását sem. A felmérésben részt vevők 60 százaléka például úgy gondolta, hogy ha az áldozat az erőszak ellenére sem lép ki a kapcsolatból, akkor ő is felelős a bántalmazásért.

De nem csak itthon, világszerte is nagy a baj. Egy, a közelmúltban publikált globális felmérés ugyanis azt derítette ki, hogy világszerte négyből egy nő párkapcsolaton belüli erőszak áldozatává válik 50 éves kora előtt, és a kutatók szerint ezt a problémát a koronavírus-járvány miatti összezártság, plusz feszültség, és az esetleges anyagi bizonytalanság csak még tovább súlyosbította.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra