A szakmai siker ritkán jön tehetség és befektetett munka nélkül, egy előléptetésre, vagy új pozícióba helyezésre ezért méltán lehetünk büszkék. Egyeseket azonban folyvást gyötör a tudat, hogy a munkakörüket és sikereiket valójában nem érdemelték ki, azt egyszerűen csak szerencsés véletlenek sorozatának köszönhetik. Ehhez a gondolathoz pedig rettegés is társul: mi lesz, ha a főnök, vagy a munkatársak rájönnek, hogy nincs tehetségünk? A felvetés talán megmosolyogtató apróságnak tűnhet, mégis számtalan ember önbizalmát áshatja alá az imposztor szindrómának is hívott jelenség, ami súlyos állapotot eredményezhet.
Ők a leggyakoribb imposztorok
A szindrómáról először 1978-ban írt tanulmányt két pszichológus, Pauline Rose Clance és Suzanne Imes, akik akkor úgy vélték, ez egyedül csak a nőket érinti. Azóta azonban kiderült, hogy mindkét nem szenvedhet tőle: ahogy a neve is jelzi, az érintettek imposztornak, csalónak tartják magukat, és úgy érzik, alkalmatlanok a nekik kijelölt feladat végrehajtására. Egyes kutatások szerint az emberek 70 százalékát élete során legalább egyszer érinti ez a probléma.
Valerie Young, a téma szakértője A sikeres nők titkos gondolatai című könyvében foglalta össze azokat a közös vonásokat, amelyek a szindrómában szenvedők legtöbbjét érintik. Motivációjuk alapján több típusba sorolta őket.
- Perfekcionisták: különösen magas elvárásokat állítanak fel magukkal szemben, és minden esetben a tökéletességre törekednek. Már azt is kudarcként élik meg, ha a kijelölt feladatok 99 százalékát teljesítik. A legkisebb hibát is óriási csalódásként élik meg, és megkérdőjelezik szakmai rátermettségüket.
- Képzéshalmozók: folyamatosan új képzésekre jelentkeznek, új szakterületeket kívánnak elsajátítani annak érdekében, hogy a munkájukat a lehető legkiválóbban végezhessék. Nem jelentkeznek egy álláshirdetésre, ha a kijelölt feltételek mindegyikének nem tudnak maximálisan megfelelni, és csak olyan kérdéseket mernek feltenni, amelyekre már tudják a választ.
- Sikertelen géniuszok: Ha egy bizonyos szakterületen veleszületett tehetségük van, de egy más pozícióban nehezen boldogulnak, a kudarc miatt azt érezhetik, hogy a szakmájuk sikeres ága is csak a véletlen, vagy valamiféle csalás eredménye.
- Szólisták: Mindent egyedül akarnak elvégezni, és ha valamiben mégis mások segítségére szorulnának, az földbe döngöli az önbizalmukat.
- Supermanek vagy Superwomanek: Szinte beteges teljesítési kényszer hajtja őket, többet dolgoznak a munkatársaiknál, hogy ezzel bizonyítsák főnöküknek (illetve igazából saját maguknak), hogy nem "imposztorok", és méltóak a nekik kijelölt pozícióra. Semmilyen munkát nem utasítanak vissza még akkor sem, ha tudják, túlvállalták magukat. A munka mellett a magánéletben, vagy a sportban is a maximumra törekednek, és rendkívül stresszeli őket, ha nem sikerül valamit elérniük.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A szindróma mögött a legtöbbször önértékelési zavarok és súlyos önbizalomhiány húzódik, a kiváltó okok azonban egyénenként változóak lehetnek. Egyes szakértők bizonyos személyiségjegyekhez (nárcizmus, szorongás) kötnék, mások azonban gyerekkori szorongásokig vezetik azt vissza.
Bár a főnöknek imponálhat az átlagon felüli munkabírású dolgozó, a szindrómának számos veszélye lehet. Az állandó megfelelési kényszer alatt az ember idővel összeroppan, a munkájában kiég, nem tud megfelelően teljesíteni, ami további stresszt szül, és egy öngerjesztő folyamatot indít be. A folyamat súlyos idegi kimerüléshez, idegösszeomláshoz és más, súlyos egészségi problémákhoz vezethet.
Így győzzük le az imposztor szindrómát
A "csalóérzelmek" leküzdésének egyik első lépése, hogy felismerjük ezeket az ártó gondolatokat, és új perspektívába helyezzük őket. Young szerint a legfontosabb különbség azok között, akiket érint a szindróma és azok között, akiket nem, hogy hogyan viszonyulnak a feladatokhoz. Újfajta kritikai szemléletet kell kialakítaniuk ezeknek az embereknek, hogy beláthassák: ha nem mernek kérdezni, és mindent maguk akarnak csinálni, azzal pont hátráltatják a munkát. Tisztáznunk kell azt is, hogy bizonyos feladatok elvégzése kevesebb, más azonban több gyakorlást és odafigyelést igényel. Young szerint teljesen természetes, hogy időnként kétely ébred bennünk saját tehetségünk iránt, nem szabad azonban hagyni, hogy ezek a kételyek irányítsanak minket.
Ez is érdekelhet
Forrás: Time
