Sajnos azonban a többség nem úgy tapasztalja meg az érzelmi zűrzavart, hogy emellett zseniális alkotások kerülnek ki a kezei közül, inkább az életüket tönkretevő, egyes betegségekre hajlamosító kényelmetlen élettársként küzdenek vele nap mint nap.
A depresszió címbeli, súlyos formája a magyar lakosság 1-5%-ánál figyelhető meg. A betegek diagnosztizálása nehéz feladat elé állítja az orvosokat, általában a depressziósok közül kerülnek ki. Férfiak és nők egyaránt érintettek lehetnek. Általában fiatal felnőttkorban, ritkán gyermekkorban jelentkezik először hangulati zavar. Genetikai tényezők jelenlétére utal, hogy a betegek harmadánál a családban van depressziós vagy mániás beteg.
A hangulatbetegségek felosztása
Lefolyásuk szerint a különböző hangulati betegségeket alapvetően két csoportba sorolhatjuk, az unipoláris affektív betegség esetén csak depresszív fázisok jelentkeznek. Másik csoportjuk, az ún. bipoláris (kétpólusú) affektív betegségek, amikor mániás (az egyik pólus) és depressziós (a másik pólus) szakaszok váltakoznak. Az unipoláris és bipoláris esetben a depresszív szakaszok lényegében teljesen hasonló módon játszódnak le.
Egyelőre szakmai viták tárgyát képezi, hogy létezik-e unipoláris mánia, amikor is a beteg csak mániás szakaszokat élne meg, melyek között normál vagy nagyon enyhe depressziós, ún. szubdepressziós szakaszok helyezkednek el.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
A bipoláris betegség szakaszai
A szakaszok és betegség meghatározásának legfontosabb kritériuma az a viselkedésbeli, hangulati változás, amit a beteg környezetében élők egyértelműen kénytelenek észrevenni. Míg a depresszív szakaszban az illető szokatlan passzivitása, álmossága, tartós fáradtsága, letargiája tűnik fel, addig a mániás szakaszban a beteg szokatlan, életére addig egyáltalán nem jellemző, túlzott aktivitása jellemző.
A betegség egyes fázisai több hónapra elhúzódhatnak. Bipoláris betegségnél a két fázis között rendszerint hosszabb-rövidebb idő telik el, és az átmenet folyamatos. Ritkaságszámba megy, hogy valakinek a hangulata egyik napról a másikra csap át a másik végletbe.
A betegség lefolyására jellemző, hogy az egyes fázisok intenzitása nő, és egyre gyakoribbakká válnak, vagyis kezelés híján a betegség súlyosbodik. Ha valaki már két egymást követő fázist átélt, krónikus betegségről beszélünk.
A mániás fázis jellemzői
A mániás fázisban a beteg mindent a szokásostól eltérően csinál, gyorsabban cselekszik, gazdagabb a mimikája, felgyorsul a beszédtempója, és folyamatosan beszél.
Magatartása azért aggasztó, mert reális veszély a kontrollvesztés, azaz hogy kritikátlanul és felelőtlenül dönt helyzetekben. Figyelme csapong, sok mindenbe belekezd, de semmit sem csinál végig. Úgy érzi, tombol benne az energia, semmi sem állíthatja meg. Sajnos az ilyen fellángolások azonban rendre kudarcra vannak ítélve, mert a tervek irreálisak, és amikor az egyén belekezd álmai megvalósításába, pl. irdatlan vásárlásokba bocsátkozik, költekezni kezd, adóssága gátját szabja a vállalkozás sikerének.
Az esetek nagy részében a mániás fázisban a beteg hangulata kifejezetten jó, máskor jellemző lehet valamilyen ingerlékenység. Ilyenkor minden a beteget valamelyest "kordában tartani" vagy fékezni szándékozó próbálkozásra ingerülten, hevesen, energikusan reagál.
A belátás hiányából fakad, hogy a jó hangulat ellenére a környezetre sem tesznek jó benyomást a mániás szakaszok, és a kontrollvesztés miatt általában ilyenkor van szükség arra, hogy a beteget sürgősségi kényszerrel utalják be kórházba.
A depressziós fázis
A mániás fázisban a beteg nincs belátással, nem fogja fel állapotának veszélyeit, inkább élvezi saját aktivitását. Ezzel szemben a depressziónak nagyon is tudatában van minden érintett, és amint említettük; a bipoláris zavar depressziós fázisának tünetei lényegében megegyeznek a normál depressziónál észlelhetőkkel.
Jellemző, hogy mivel a konkrét okot szakember és laikus esetében egyaránt homály fedi, természetes reakcióként a beteg megpróbálja állapotát ráfogni valamilyen logikusnak tűnő körülményre.
Ez azért nem szerencsés, mert ezzel késlelteti azt, hogy segítség után nézzen, hiszen természetesnek tartja rossz hangulatát, ha valóban lehangoló események részese volt az elmúlt időben. Pedig a depressziónál - mint tudjuk -valójában nem erről van szó.
Depresszió és a bipoláris betegség depressziós fázisában sajnos jellemző, hogy a betegek az öngyilkosság felé fordulnak. Bár a mániás fázisban is jelen vannak a beteg gondolatai között az öngyilkossággal foglalkozók, komolyra és a tettekig vivő elhatározásig szinte mindig a depressziós fázisban fordul a helyzet. A legveszélyeztetettebbek ebből a szempontból a klasszikus bipoláris betegségben szenvedők, ahol a fázisok nagy hangulati kilengéseket hoznak magukkal.
A gyógyszeres kezelés
Az első depresszió-ellenes kezelés az 1946-48-as években vált elérhetővé, amikor észrevették, hogy a lítiumot mániás betegeknek adva, az jó hatással volt állapotukra.
A lítiumra ugyan nem reagál mindenki megfelelően, de mellékhatásai ellenére ma is alkalmazzák. Magyarországon nem lényegtelen előnye, hogy olcsó, így jól hozzáférhető annak ellenére, hogy nem támogatott.
Az első antipszichotikumok az 50-es években jelentek meg, egyik első képviselőjük a chlorpromazin hatóanyag volt, mely a ma is használatos hagyományos antipszichotikumok közé sorolódik. Az 1960-as, 70-es években jelent meg a carbamazepin, amely epilepsziaellenes szerek vizsgálatakor mutatta meg jótékony hatását. Közös jellemzőjük, hogy gyakori mellékhatásaik miatt egyre inkább háttérbe szorulnak, ugyanakkor a bipoláris betegségben adható öt Magyarországon törzskönyvezett szer közül az utóbbi a támogatott, ez alkalmas a bipoláris betegség profilaktikus, azaz fenntartó kezelésére is.
A ma használatos, új típusú antipszichotikumok között nagyon fontos csoportot képeznek az ún. selective serotonin reuptake inhibitorok, röviden SSRI-k, amelyek sajátságos módon avatkoznak be a hangulatunkat nagymértékben befolyásoló szerotonin rendszer működésébe. Hatására megnövekedik ennek az idegrendszeri hírvivőnek a jelenléte az idegsejtvégződések közti térben.
Miután az egyes betegségszakaszok ismétlődésének valószínűsége a bipoláris betegség esetében nagy, több mint 90%, fontos annak megelőzése, amit a gyógyszeres kezelés esetében ún. profilaktikumokkal igyekeznek elérni.
A kezelés kilátásai
Valójában nehéz megmondani, mennyire lehet meggyógyítani a depressziót vagy a bipoláris zavart. A fő cél az, hogy az érintett jól érezze magát, nehézség nélkül helyt álljon az életben. A bipoláris betegségnél akkor nevezhetjük a kezelést sikeresnek, ha a betegség egyik jellemző fázisa lezárul, és ezután nem következik már extrém hangulati változás, vagyis a kiegyensúlyozott állapot tartósan fenntartható. Az egykor beteg ember érdeke azt kívánja, hogy azt a gyógyszert, mely állapotának stabil beállását biztosítja, folyamatosan és tartósan szedje. A szakorvosi konzultáció mintegy egy év elteltével hozhatja azt az eredményt, hogy a szer elhagyható, de erre nincs általános érvényű szabály.
Az esetek többségében a gyógyszeres kezelést úgy kell tekinteni, mint a cukorbetegség esetében az inzulin-adagolást, amely az egészséges állapot fenntartásához szükséges. A hasonlat annál is inkább alkalmazható, mert itt is egyfajta anyagcsere-zavar valószínűsíthető a tünetek hátterében.
Fő szabály, hogy a kezelést a beteg orvosi konzultáció nélkül, "saját szakállára" ne hagyja abba.
Egyfajta jogos aggodalom érezhető a betegek részéről, attól tartanak, hogy hozzá lehet szokni a gyógyszerhez. Végül is nincs olyan táplálék vagy akár szokás, amitől az ember ne válhatna függővé, de a kezelésre alkalmazott gyógyszerek esetében elmondható, hogy külön egészségre káros függőséget nem okoznak.
A betegség krónikus jellegéből következik, hogy a hosszantartó kezelés során rendkívül fontos a beteg együttműködése orvosával, akinek viszont tudatában kell lennie, hogy a betegnek őszinte, megértő kapcsolatra van szüksége betegével. Ha lehet, itt még fontosabb a kölcsönös bizalom, mint a gyógyítás más területén. Ha sikerül a megfelelő terápiát kiválasztani, jól működik az orvosi segítség és a beteg egyéb szociális kapcsolatai, akkor nagyon nagy százalékában teljesen normális, sikeres életvitel alakítható ki.
Szakértő: Dr. Kovács Gábor, a Honvéd Kórház Pszichiátriai Osztályának főorvosa
