Hajgombócot műtöttek ki egy nő gyomrából

Tizenöt centiméteres hajgombócot operáltak ki Arizonában egy amerikai nő gyomrából, aki az egyik Grimm-mese hosszú hajú főszereplője után Rapunzel-szindrómának is nevezett betegségben szenved. Kényszert érez, hogy kitépje, majd megegye saját hajszálait.

Az emészthetetlen haj felgyülemlik az emésztőrendszerben és súlyos problémákat okoz. A nőnél váratlan hányási és székrekedési tünetek jelentkeztek, miközben gyomra feldagadt, mintha folyadékkal és gázzal telt volna fel. Egy éven át alig evett, nyolc kilogrammot fogyott és mire kórházba került, már egy falat ételt sem tudott lenyelni - olvasható a BBC hírportálján.

A kényszeres hajevés ritka betegség. Főleg gyerekeket érint

Az orvosok, akik az esetről a British Medical Journal (BMJ) című brit orvosi folyóiratban számoltak be, azonnal vért adtak a nőnek, hogy kezeljék kóros vérszegénységét. Ezt követően hasüregi műtétet hajtottak végre rajta, akkor került elő gyomrából a 15-ször 10 centiméteres, sűrű hajgombóc és egy kisebb, 4-szer 3 centiméteres a vékonybélből. Az elzáródást sikerült megszüntetni, a nőnek proteinben gazdag diétát írtak elő, ami felépülését segíti.

A Cambridge-i és az Amszterdami Egyetem együttműködésével készült tanulmányból kiderült, hogy kényszerbetegség esetén maguk a viselkedések (kényszercselekvések) a betegség előjelei lehetnek, és az kényszergondolatok egyszerűen arra szolgálhatnak, hogy az agy igazolja ezeket a viselkedéseket. Részletek!

A Rapunzel-szindróma alapvetően két részből áll: a trichotillománia ellenállhatatlan késztetés a haj kitépésére, a trichofágia pedig a haj kényszeres evése. Eddig összesen 88 ilyen esetet regisztráltak. Néhány esetben a haj az emésztőrendszerben a gyomorból a vastagbélig is eljut.

Többnyire gyerekeknél jelentkezik a kórkép: az ismert esetek negyven százalékát tíz év alattiaknál azonosították. A betegség azért is veszélyes, mert ha nem diagnosztizálják időben, akár a vékonybél kilyukadását és halált is okozhat. A betegséget a Grimm-testvérek egyik meséjéről nevezték el, melynek főszereplője Rapunzel, aki hosszú haját egy börtöntoronyból leengedte, hogy a herceg azon felmászva ki tudja őt szabadítani.

Forrás: MTI, Live Science

5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +4 °C
Minimum: +0 °C

Az ország nagyobb részén borult, párás idő várható. Szitálás, esetleg gyenge eső előfordulhat. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. Késő este is döntően 0 és +5 fok közötti értéket mérhetünk. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, jelentős fronthatás nem valószínű.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra