Mark Griffiths, a Nottinghami Trent Egyetem professzora öt olyan mentális zavart gyűjtött csokorba a The Conversation által közölt cikkében, amelyek ritkán kerülnek a figyelem középpontjába, de meglehetősen különös jellegzetességekkel bírnak. Lássuk, mit érdemes tudni ezekről.
Fregoli-szindróma
Az olasz Leopoldo Fregoli színész volt a 19. század végén és 20. század elején. Közismert volt róla a színházkedvelők körében, hogy hihetetlenül gyorsan tudott jelmezt cserélni a színpadon. A Fregoli-szindróma róla kapta a nevét, mivel a zavar érintettjei úgy hiszik, hogy különböző ismerőseiket valójában ugyanaz az egy ember alakítja, aki csupán gyakran változtatja a külsejét. Ehhez nem ritkán társul az az érzés is, hogy az álruhába öltözött emberről azt gondolják, üldözi őket.
A Fregoli-szindróma jellemzően más mentális zavarokkal együtt fordul elő, például bipoláris zavarral, skizofréniával, kényszerbetegséggel (obszesszív-kompulzív zavar, OCD). Előidézheti továbbá agyi sérülés, valamint a levodopa, egy gyógyszerhatóanyag, amelyet a Parkinson-kór kezelésére használnak. Egy 2018-as tanulmány kevesebb mint 50 esetleírást talált világszerte attól kezdve, hogy a szindrómát először leírták. Egy 2020-as vizsgálat viszont arra az eredményre jutott, hogy a stroketúlélők 1,1 százaléka is érintett lehet. A Fregoli-szindrómára nincs ismert gyógymód, de az antipszichotikumok enyhíthetik a tüneteket.
Cotard-szindróma
Elsőként 1882-ben írta le a pszichiátriai zavart Jules Cotard francia neurológus, amelyet így róla is neveztek el. A Cotard-szindrómások abban a hitben élnek, hogy már halottak, illetve nem is léteznek. Vannak, akik csak egyes testrészeikről hiszik, hogy azok hiányoznak. A Cotard-szindróma esetében is a skizofrénia, a depresszió és a bipoláris zavar a legfőbb rizikótényező, de ritka mellékhatásként egy antivirális szer, az aciklovir kapcsán is feljegyezték már. A ritka állapotot általában antidepresszánsokkal, antipszichotikumokkal és hangulatstabilizálókkal kezelik, valamint elektrokonvulzív terápiával (ECT).
Idegenkéz-szindróma
„Az egyik legfurcsább neurológiai zavar. Az érintettek úgy érzik, mintha a kezüknek önálló akarata lenne és teljesen magától cselekedne, illetve ilyen módon nem is tartozik a testükhöz” – fogalmaz Griffiths. A zavart először 1908-ban azonosították, de az 1970-es évekig nem definiálták pontosan. Maga a kifejezés Joseph Bogen amerikai neuropszichológustól származik, aki az egyes esetekben agyműtétet követően fellépő különös viselkedést írta le így.
Az idegenkéz-szindrómával élő emberek jellemzően érzékszervi feldolgozási problémákkal küzdenek, és hajlamosak elhatárolódni a kezük által végrehajtott cselekedetektől. Sokan meg is személyesítik az irányításuk alól kicsúszó kezüket, esetleg úgy tartják, hogy valamiféle démon vagy idegen lény szállta azt meg.
A lehetséges kiváltó okok között szerepel a demencia, stroke, prionbetegség, daganatok és rohamok egyaránt. Olyan esetekben is kialakulhat a zavar, ha súlyos epilepszia kezelése részeként műtétileg szétválasztják a beteg agyának bal és jobb féltekéjét. Az idegenkéz-szindrómára nincs biztos gyógymód, de a tünetek mérsékelhetők bizonyos mértékben, ha az érintett kezet lefoglaljuk, bevonjuk különféle tevékenységekbe, például tartunk vele valamit. Egyes esetekben botoxkezelés és tükördobozzal végzett terápia is segítséget nyújthat. Általában a strokebetegek körében lehet a legjobb kezelési eredményeket elérni.
5.-es biológiakvíz: hány veséje van egy embernek? – 10 kérdés az emberi testről
Ekbom-szindróma
Aligha van, akit nem ijeszt meg a gondolat, hogy paraziták nyüzsögjenek a bőre alatt. Az Ekbom-szindróma, amelyet a svéd Karl Ekbom írt le az 1930-as évek végén, éppen ezt takarja: hallucinációkat, mintha valami mozogna a szervezetünkben. Az előbbiekhez képest ráadásul ez a zavar gyakoribb, csak az egyik nagy amerikai klinikán évente mintegy 20 új esetet regisztrálnak. Egy 1223 betegre kiterjedő metaanalízis szerint az Ekbom-szindróma mintegy kétszer gyakrabban érinti a nőket, illetve legtöbbször 40 éves kor felett fordul elő. Általában három-négy évig tart, mire megszűnnek a panaszok.
A probléma olyan súlyos állapotokkal hozható kapcsolatba, mint a paranoid skizofrénia, neurózis, agyat érintő szervi elváltozások és egyéb paranoid személyiségzavarok. Kockázati tényezőnek számít az alkoholbetegek alkoholmegvonása, a kokainhasználat, a stroke, demencia, valamint a köztiagy egy meghatározott részének sérülése. Az érintettek gyakran nem fogadják el a pszichológiai kezelést, mert meg vannak győződve arról, hogy gyógyszerekre van szükségük.
Alice Csodaországban szindróma
Todd-szindrómaként is ismert a leírója, John Todd pszichiáter után. Lényege, hogy az érintettek látása, hallása, testképérzékelése, tapintása, idő- és térérzékelése eltorzul. Előfordulhat például, hogy a tárgyakat kisebbnek hiszik, mint amekkorák valójában, vagy az embereket nagyobbnak a valóságnál, vagy éppen fordítva, a tárgyakat nagyobbnak, az embereket kisebbnek. Mindehhez gyakran társul paranoia.
Ez is érdekelhet
Keveset lehet tudni a szindróma elterjedtségéről, de a betegek legtöbbször gyerekek és migrénesek közül kerülnek ki. Mivel gyakran rémültek, pánikolnak, így a kezelés is nem ritkán pihenést, relaxációt foglal magában. A legtöbbször az Alice Csodaországban szindróma rövid életű állapot. A legfrissebb feljegyzések szerint az esetek közel felében a kezelés sikeresnek bizonyul.
