Nem lesz többé óraátállítás?

Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a német közszolgálati televízióban árulta el, hogy eltörlik az óraátállítást, megfogadva a nyilvános konzultáció eddigi eredményeit. A Bizottság erről már pénteken dönthet.

Eldőlt az óraátállítás sorsa?

A nyári időszámítás szabályainak értelmében az unióban évente kétszer át kell állítani az órákat. A cél a Nap járásához való igazodás, és az adott időtartamban rendelkezésre álló természetes fény kiaknázása.

A gyakorlatban azonban a tagállamok egyedileg döntenek arról, hogy a nyári vagy a téli időszámítást választják. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető minisztert is megkérdezték erről pénteken, illetve az előzetes brüsszeli eredményeket is közzétették - tájékoztat a Portfolio . Mint írják az interjúból kiderült, hogy az Európai Bizottság meg akarja oldani a téli és nyári időszámítás éven belüli váltásának kérdését.

Nem lesz többé óraátállítás?
Nem lesz többé óraátállítás?

Miután a válaszoló uniós állampolgárok döntő többsége arra szavazott, hogy töröljék el az évente kétszeri óraátállítást és álljunk át a nyári időszámításra, így teszünk - jelezte Juncker a tévének. Elmondása szerint az óraátállítás eltörlését fogja javasolni a Bizottságnak és erről még ma dönt a testület. A Bizottság döntése után az Európai Parlamentnek kell szavaznia, majd a tagállamoknak kell végrehajtaniuk a döntést.

Az Európai Bizottság online kezdeményezésére 4,6 millió ember szavazott, 80%-uk az óraátállítás eltörlésére . A németek kifejezetten aktívak voltak a szavazás során, ugyanis 3 millió szavazat innen érkezett. Ha az Európai Bizottság elfogadja Juncker javaslatát, akkor elmaradnak az óraátállítások, de a tagállamok maguk dönthetnek arról, hogy mely időszámítást választják, a nyárit vagy a télit, ez ugyanis már a gyakorlatban időzóna-választás kérdése.

Mi változik? A jelenlegi szabályok szerint Európában a nyári időszámítás március utolsó vasárnapján kezdődik , és október utolsó vasárnapjáig tart. Ha elmarad az óraátállítás, vagyis egész évben fennmarad a nyári időszámítás (ennek érdekében márciusban éjszaka előre állítjuk az órákat), akkor este egy órával később fog sötétedni, vagyis hosszabbodnak a nappalok és rövidülnek a sötétebb esték. Kérdés persze az is, hogy a tagállamok hogyan döntenek saját időszámításukról.

Az Európai Bizottság a jelek szerint a mostani kétnapos ülésén már döntést is hoz az óraátállítás kérdésében az online kérdőív eredménye, az eddig készült tanulmányok és különböző szervezetekkel történő egyeztetések alapján. Ezt követően a Bizottság döntését még jóvá kell hagynia az Európai Parlamentnek és a tagállamok kormányainak. Az óraátállítás eltörlését egy új direktívának kell szabályoznia, ennek életbe lépéséről azonban még nincsenek információk. Így azt sem tudjuk, hogy mikortól lép érvénybe az új rendszer, nem ismert, hogy például már idén októberben sem kell átállni a téli időszámításra.

A gyakorlatban a tagállamoknak joguk van eldönteni, hogy a nyári vagy a téli időszámítást vezetik be tartósan, ezzel lényegében arról döntenek, hogy mely időzónához akarnak csatlakozni.

Melyik időzónához csatlakozunk?

A pénteki Kormányinfón is előkerült az óraátállítás ügye. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a kérdésre úgy válaszolt, hogy nincs kialakult kormányzati álláspont az Európai Bizottság elnökének mai javaslatáról, de voltak korábban ennél rosszabb javaslatai is a testületnek.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra