Mentős

Inkább hívjunk mentőt úgy, hogy nincs baj, mint hogy ne hívjunk akkor, ha van. Ám magunkat is megkímélhetjük a felesleges ijedtségtől, ha tisztában vagyunk például az influenza tüneteivel. Tanulságos eset következik.

A mentőzés tele van szürreális élményekkel, ezzel talán nem mondok újat. Szenteste mentőzni pedig különösen furcsa élmény, az ünnepi hangulatban ugyanis sok mindent kívánnak az emberek a fa alá, de a mentőket biztosan nem.

Megszokjuk, hogy mentősként olykor idegesítő helyzetekkel, betegekkel, hozzátartozókkal, esetleg bámészkodókkal is találkozunk. Ám van egy érdekesen idegesítő kórkép, amely az ingerültség és az empátia furcsa elegyét váltja ki az ellátást végzőből - ez pedig az agyrázkódás.

Civilben nem szoktam azzal kérkedni, hogy mentős vagyok. Valahányszor ugyanis egy társaságban felmerül, hogy nekem az életmentés a hivatásom, jön is a már jól ismert megállapítás: "akkor látsz durva dolgokat". Van, amikor a kérdés sem marad el, azt firtatva, melyik is volt a legdurvább esetem.

Mi, mentők minden hívást komolyan veszünk, nyilván ez a természetes. Nem ritka azonban az olyan helyzet, amikor már előre tudjuk, hogy valószínűleg nem olyan nagy, vagy éppenséggel nincs is baj. Íme, két tanulságos eset.

Van egy nagyon jó barátom, akivel mindössze egy bajom van, mégpedig az, hogy viccesebb nálam. Bocsánatos bűn, pláne, hogy van egy olyan mentős esetem, amivel mindig meg tudom nevettetni. Igen, ez egyfajta elégtétel nekem. Jöjjön a történet!