V. Kulcsár Ildikó

Nem ordítozom, és nem veszekszem tovább. Teljesen felesleges. Ha a férjemnek megéri, hogy itt haljunk meg mindketten az autóban, nem sokkal túl az ötvenen egy átkozott meccs miatt, akkor legyen vége.

Bolond tavaszillat töltötte be a levegőt, simogatóan sütött a Nap, és olyan vadul virágzott a kávézó előtti aranyesőbokor, hogy az Anya elábrándozott, és két percig nem a lánya történetét hallgatta, hanem magára gondolt.

Sűrű volt az élet a tavaszi bolhapiacon. Végre nem fáztak a bámészkodók és a vásárlók, az árusok sem csomagolták magukat vastag kabátokba-kendőkbe, a ragyogó napsütéstől jókedvre derültek az idősebbek is.

Furcsa zsibbadást érzett a bal karjában az értekezlet sokadik órájában. Nem szólt róla senkinek, csak csöndesen tornáztatta a karját, lehetőleg úgy, hogy mások ne vegyék észre.

Apám hatvankettedik születésnapját együtt ünnepelte a család. Ott volt anyukám, nagymamám - apa édesanyja, nyolcvannégy esztendősen - és ott voltunk mi, a lányai is, férjestül, gyerekestül - meséli Lili.

Apa, nem értem, miért véded a férjemet, amikor pontosan tudom, hogy nemigen kedveled? - mondta a harminckilenc éves Helga könnyes felháborodással, mire addig csöndesen figyelő-hallgató édesapja töprengve szólalt meg.