Büfi, puki és társai - mi okozza?

Morog a gyomra, fel van fúvódva, úgy érzi, mintha egy lufi lenne a hasában? A haspuffadás, a bélgázosság tünete számos betegséghez kapcsolódhat, érdemes megfigyelni, mikor jelentkezik, illetve szakorvosi vizsgálattal tisztázni, mi lehet az oka.

Légnemű anyagok a tápcsatornában

A haspuffadás, orvosi nevén meteorizmus esetén a beteg teltségérzésre, hasfeszülésre, bélkorgásra, bélgázosságra panaszkodik. Két jellemző típusa van: a hátterében lehet valóban felfokozott gázképződés, ami a haskörfogat növekedésével jár együtt és a röntgenvizsgálattal kimutatható, illetve az is előfordul, hogy az érzet jelentkezik, de objektív tünet nem. Nézzük először a fokozott bélgázosság (flatulencia) esetét. Hogyan kerülnek légnemű anyagok (gázok) a béltraktusba? Étkezés, rágógumizás , ivás közben rengeteg levegő kerülhet a tápcsatornába, akár naponta háromliternyi is. A táplálék lebontása során magában a bélcsatornában is többféle gáz keletkezik.

A szellentés szaga ettől függ. Vannak különösen nehezen emészthető táplálékok, például a káposztafélék, a hagyma, a bab, a borsó. Ezek ballasztanyagai ugyanis nagy mennyiségű nehezen emészthető szénhidrátot, sztachiózokat és raffinózokat tartalmaznak. A lebontásukhoz szükséges enzimekkel az emberi szervezet nem rendelkezik, csak a vastagbélben végzik el bontásukat a baktériumok, a folyamat során keletkező hidrogén, metán és szén-dioxidgáz pedig erőteljes felfúvódást okoz. Van, aki számára a gabonafélék, a búza, a zab és a kukorica, sőt a burgonya is nehezen emészthető.

A kenyérben, finom pékáruban lévő élesztő, sütőpor és szénhidrát is okozhat bélgázokat. Akinek valamelyik cukrot lebontó enzim hiányzik a szervezetéből, szintén nagy mennyiségű gáz termelődésére számíthat az adott cukrot tartalmazó étel fogyasztásakor. Például a tejérzékeny emberek nem képesek a tejcukrot (laktózt) alkotórészeire, szőlőcukorra és galaktózra bontani, mert hiányzik a szervezetükből a tejcukrot bontó béta-galaktozidáz enzim. Esetükben nagy mennyiségű laktóz emésztetlenül kerül a vastagbélbe, ahol a bélbaktériumok kezdik el bontani. A folyamat gázképződéssel jár, ez okozza a felfúvódást. Vannak, akik a szénsavas italok fogyasztásakor tapasztalnak gázképződést az emésztőrendszerükben.

Büfi, puki és társai

Bár ez a folyamat végképp nem szalonképes társasági téma, de tény, hogy az emésztőrendszerbe került légnemű anyagoknak el kell valahol távozni (normális körülmények között körülbelül két deci levegő van a béltraktusban, a vastagbélben). A csecsemő a szopás utáni büfizés során szabadul meg a lenyelt levegőtől. A felnőttek természetesen diszkrétebben intézik, de ugyanúgy ismerik a böfögés, a szájon át távozó levegő okozta megkönnyebbülést. Az emésztés, a felszívódás, a bakteriális lebontás során keletkező gázok a végbélnyíláson át távoznak. Egy egészséges ember naponta akár tízszer is bocsát ki kis mennyiségű gázt a végbélnyílásán, de ezt legtöbbször maga sem veszi észre.

Büfi, puki és társai - mi okozza?
Egy egészséges ember naponta tízszer bocsát ki gázt magából.

A bélgázoknak ugyanis csak töredékrésze szagos (többnyire a fehérjelebontás melléktermékei, például a hidrogén-szulfid és az ammónia). A legnagyobb részük, például a nitrogén, az oxigén, a hidrogén, a metán és a szén-dioxid szagtalan. Ha túl sok gáz keletkezik a gyomorban és a béltraktusban, és nyálkával körülvett légbuborékok formájában tárolódik, az okozza a meteorizmust, a felfúvódást. A has dobszerűen megfeszül, körfogata mérhetően megnő, és ha felfelé nyomja a rekeszizmot is, szívtáji panaszokat is kiválthat. A felfúvódott bélfalak megnyúlása fájdalmat okozhat.

Szervi okok

Haspuffadást illetve nagy mennyiségű gáztermelődést okozhat laktázhiány, hasnyálmirigy-elégtelenség, reflux-betegség, fekélybetegség, ételallergia, lisztérzékenység, a vékonybél bakteriális túlburjánzása, giardia vagy entamoeba fertőzés utáni állapot, gyulladásos bélbetegségek. Egészen súlyos betegségek egyik tünete is lehet: előfordul, hogy cukorbetegség, májcirrózis vagy szívgyengeség áll a puffadás hátterében, oka lehet a krónikus bélrenyheség vagy bélelzáródás. A természetes, hasznos bélflórát tönkretevő antibiotikumos kezelés is okozhat felfúvódást.

A nyálmirigyek, a hasnyálmirigy, a máj és az epehólyag olyan anyagokat termelnek, amely a lenyelt táplálékhoz keveredve segíti az emésztést, a felszívódást. A hasnyálmirigy például enzimtartalmú váladékot termel, melynek segítségével a szénhidrátok, a fehérjék és a zsírok bontása történik a vékonybélben. Ha nem megfelelő az emésztőnedv-termelődés, a tökéletlenül emésztett táplálék a vastagbélbe kerül, és ott a bélbaktériumok kellemetlen gázképződés kíséretében bontják fel.

Fontos tudnivaló, hogy a hirtelen keletkező puffadás, amelyet más klinikai tünetek is kísérnek (hasi fájdalom, székletürítési zavar és a bélgázok ürítésének képtelensége, vérnyomásesés, sokk, sárgaság stb.), életveszélyes állapotot is jelezhet, így feltétlenül orvoshoz kell fordulni vele!

Tünet nélkül

Gyakori az is, hogy nem a bélgázok mennyisége növekszik meg, hanem az érintett betegek fájdalom-megélése fokozódik. A belek tágulására a fokozott érzékenységű bél görcsökkel, összehúzódásokkal válaszol, gyakran a bélmozgás is meglassul. Az irritábilis bél szindróma , az IBS egyik jellemző megnyilvánulása a puffadás (a székelési zavarok illetve a hasgörcsök mellett). A túlérzékeny belek esetében semmilyen szervi elváltozás nem deríthető ki, de a beteg életminőségét jelentősen rontja ez az állapot. Mindenképpen foglalkozni kell ezzel, különösen, mert az IBS civilizációs betegség, egyre többeket érint: ma már a meghűléses panaszok után ennek a tüneteivel fordulnak a legtöbben a háziorvosokhoz.

Hogyan kezelhető, illetve kerülhető el?

A rendszeres haspuffadás esetében a szakorvos feladata részletes kivizsgálással tisztázni, mi állhat a hátterében. A szervi elváltozás kizárása mellett sokat segíthet, ha a beteg naplót vezet, mikor és mit evett, ami kiváltotta a tüneteket. Gyógyszeres segítség is létezik, a bélgázok lekötésére illetve a gyomor-bélrendszer mozgását elősegítve. A pszichés állapot rendezése is hozzájárul a megoldáshoz, hiszen a stressz, a szorongás, a rendszertelenség stb. jelentősen rontja ezt az állapotot. Az egészségesebb életvitelre, a kiegyensúlyozott étrendre, a többszöri, lassúbb étkezésre, alaposabb rágásra való törekvés, illetve a gázképző, a nehezen emészthető ételek, a rágógumi, a szénsavas italok kerülése rendkívül fontos. A légzőgyakorlatok, a hasi légzés, a fizikai aktivitás, a bőséges folyadékbevitel is sokat segíthet, és jó tudni, hogy bizonyos gyógynövények (például a borsmenta, az ánizs, a kömény, az édeskömény, a koriander vagy a kamilla) enyhítik a felfúvódást és oldják a görcsöket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +25 °C
Minimum: +14 °C

Felhős lesz az ég, majd az összefüggő felhőzet hajnalban délnyugaton már elkezd szakadozni. Többfelé, több hullámban valószínű jellemzően eső, záporeső, de az északkeleti, keleti országrészben zivatarok is kialakulhatnak. Az egymást követő cellákból lokálisan kiadósabb mennyiség is eshet. A déli, délkeleti szél több helyen élénk marad, zivatarok körül erős, viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. A Földközi-tenger térségéből érkező léghullámok miatt változékonyabbra fordul az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra