A mediterrán étrend áldásos hatása

A mediterrán étrend a túlevés ellen is hatásos lehet egy tanulmány szerint.

A különböző étrendek kalóriabevitelének korábbi kutatásai nagyrészt emberi populációk tanulmányozására épültek, amelyek önbevallásos kérdőíveken alapultak, ezért gyakran megbízhatatlanok voltak. Vizsgáltak már rágcsálókat is, ezek az állatok viszont nem emberi étrenden élnek, így ez sem lehet mérvadó az embereknek szóló ajánlásokban.

A mediterrán étrenden élő majmok nem fogyasztják el az összes táplálékot - pedig megtehetnék -, így könnyen megőrzik normál testsúlyukat - figyelték meg a Wake Forest Orvostudományi Egyetem tudósai. Ezzel szemben a nyugati étrenden élő állatok sokkal többet ettek, mint amennyire szükségük lett volna, és el is híztak .

A mediterrán diéta nagy előnye

A kutatócsoport 38 hónapos kísérletet végzett, ami nagyjából 9 évnek felelt volna meg az emberi életben. A kutatók emberi étrendek alapján állították össze a majmok menüjét: a nyugati diétában a fehérjék és a zsírok leginkább állati eredetűek voltak, míg a mediterránban növényiek.

A kutatásban 38 középkorú nősténymajom vett részt, és véletlenszerűen választották ki, melyik fog az egyik vagy a másik étrenden élni. A két csoport kutatás előtti testtömege és testzsírszázaléka hasonló volt. Az állatok a vizsgálat ideje alatt annyit ettek, amennyit akartak.

mediterrán étrend, mediterrán diéta, egészséges táplálkozás, túlevés,
A mediterrán étrend hatékonyan megelőzi az elhízást. Fotó: 123rf

"Azt láttuk, hogy a mediterrán étrendet fogyasztó csoport kevesebb kalóriát vitt be, kisebb súlyú volt és testzsírja is kisebb százalékot tett ki, mint a nyugati étrendet követő csoport" - mondta Carol A. Shively, a tanulmány vezető szerzője. Ez az első kísérleti bizonyítéka annak, hogy nyugati étrendhez képest a mediterrán diéta megóvhat a túlevéstől, az elhízástól és a prediabétesztől - vagyis attól a cukorbetegség előtti állapottól, amelyben a vércukorszint magasabb a normálisnál, de még nem éri el a diabéteszes betegek vércukorszintjét.

A májat is védi

A mediterrán étrend megóvta az állatokat a nem alkoholos eredetű zsírmájbetegségtől is, amely májzsugorodáshoz vagy májrákhoz vezethet, és átültetéssel gyógyítható. Ez a megállapítás azért bír nagy jelentőséggel, mert egyes számolások szerint 2030-ra az amerikai felnőttek egyharmadát diagnosztizálhatják nem alkoholos eredetű zsírmájbetegséggel.

"Az étrend összetétele lényeges tényezője az Egyesült Államok közegészségügyének. Sajnos azok az emberek élnek a leggyengébb minőségű étrenden, akiknél a legnagyobb az elhízás és a nagy költséggel járó krónikus betegségek kockázata" - mutatott rá a kutató.

A nyugati étrend összetevőit a nagy élelmiszeripari cégek fejlesztették különlegesen ízletessé, hogy ellenállhatatlan legyen és túlfogyasztásra ösztönözzön. A kutató szerint azonban a mediterrán étrend fogyasztásával az ember anélkül élvezheti az ételeket, hogy túl sokat fogyasztana belőlük.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Jobbára erősen felhős vagy borult lesz az ég, de az Észak-, Északnyugat-Dunántúlon többórás napsütés valószínű, amíg a délután folyamán meg nem növekszik a felhőzet. Az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső. Többfelé megélénkül a déli, délnyugati szél, melyet helyenként erős lökések kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 16 és 21 fok között várható, de északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb, míg északnyugaton magasabb értéket is mérhetünk. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra