Alacsony kalóriájú szendvicsek

A szendvics szó hallatán lelki szemünk előtt megjelenik az a jellemzően két szelet kenyér közé zárt húsos, sajtos, zöldséges vagy egyéb hozzávalóval töltött étel, amit még különféle mártások is ízesíthetnek.

Ez a recept számtalan variációban már hosszú évszázadok óta segítségünkre van, ha gyorsan kell harapnivalót vagy tízórait készítenünk.

A szendvics tradicionálisan

A szendvicsek már az időszámításunk előtti időkből fennmaradt írásokban is felbukkannak. A középkorban általánosan elterjedt eledel volt a kenyér. A különböző feltéttel ellátott száraz kenyérszelet a középkor szegényeinek étele volt. A szendvics elnevezést csak jóval később, az 1700-as évek elején kapta, John Montagu Sandwich angol nemesember után. A legenda szerint a politikus gróf annyira hódolt játékszenvedélyének, hogy a kártyaasztal mellől még az étkezés kedvéért sem volt hajlandó felállni. Inasától egy szelet húst kért két szelet kenyér közé téve, amit így - minden gond nélkül - egy kézzel is meg tudott enni.

Modern formában

Manapság igen sok kenyérfélét használnak szendvicsek készítéséhez. Egyre nagyobb teret hódítanak a teljes kiőrlésű lisztből készült változatok: a rozs-, a magvas- vagy a gluténmentes kenyerek , illetve a hüvelyesek lisztjéből vagy magvak őrleményéből készült fajták.

De egyre közkedveltebbé válnak a melegszendvicsek is, melyek könnyedén helyettesíthetnek egy meleg ebédet vagy vacsorát, főként hideg, téli napokon, amikor szervezetünknek is nagyobb igénye van a meleg ételekre.

Alapanyagok, melyeket érdemes használni

Hogy szendvicsünk ne a túlzott kalóriákban, hanem a tápanyagokban dúskáljon, vegyük végig, melyek azok az alapanyagok, melyekkel egészséges szendvicseket készíthetünk. Használjunk gazdagon

  • zöldségeket, csírákat, friss salátákat, mert magas az ásványianyag-, enzim- és vitamintartalmuk.
  • gyümölcsöket, mert ásványianyag- és vitamintartalmukon túl, ízük még érdekesebbé teszi szendvicseinket.
  • tofut, mert magas fehérje- és alacsony zsírtartalma előnyös a szervezetünk működésében.
  • sovány húsokat, halat, mert esszenciális aminosav-tartalmuk szervezetünk fontos építőkövei.
  • teljes kiőrlésű kenyereket, melyek rostban és ásványanyagokban gazdagok, táplálók, és nagyban segítik az emésztést.
  • tölteléknek készíthetünk házilag hús-, hal-, máj-, tojás-, sajt- és zöldségkrémet is, melyet a gyerekek is bármikor elővehetnek, és elkészíthetik saját maguknak szendvicseiket.

A szendvics nemcsak sós változatban ismert, hisz a második világháborúban szolgáló katonák kedvence a mogyoróvajas-lekváros fajta volt. Elvis Presley nevéhez is köthetünk egy édes melegszendvics fajtát. Eszerint a kenyereket megkenjük mogyoróvajjal, közéjük banánszeleteket vágunk, majd összeborítva tojásba mártjuk, és forró olajban kisütjük.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +25 °C
Minimum: +14 °C

Délnyugat felől erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés, és egyre több helyen - nagyobb számban a Dunántúl keleti felében, illetve a Duna-Tisza közén - számíthatunk záporra, zivatarra. A zivatarok rendszerbe szerveződhetnek, az egymást követő cellákból pedig lokálisan jelentősebb mennyiség is hullhat. A déli, délkeleti szél napközben sokfelé élénk, több helyen erős lesz, zivatarok környezetében átmenetileg viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 24 és 30 fok között várható, de a délnyugati tájakon pár fokkal hűvösebb maradhat az idő. Késő estére 14 és 20 fok közé csökken a hőmérséklet. A Földközi-tenger térségéből érkező léghullámok miatt változékonyabbra fordul az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra