Árzuhanás jöhet. Mutatjuk, melyik termékek lehetnek olcsóbbak

Az Európai Unióban (EU) már hónapok óta csökken a tejtermékek – például a vaj, a sajt és a tejszín – ára. A hazai szakemberek arra számítanak, hogy hamarosan az itthoni termelők is kénytelenek lesznek követni ezt a trendet és mérsékelni az árakat. A termelési költségeik mindeközben várhatóan tovább emelkednek majd.

A tehéntejet most 70-80 százalékkal drágábban tudják eladni a gazdák, mint egy évvel ezelőtt, azonban az állatok tartási költségei is jelentősen nőttek ez idő alatt. Rejtő József, az egyik farm ügyvezető igazgatója arról beszélt az RTL Híradójának, hogy a mostani árak mellett jó, ha nullára ki tudják hozni a költségvetési mérlegüket. Ha viszont az árakat csökkenteniük kell, akkor jelentős veszteségekkel számolhat a jövőben a tejelőágazat.

nő tejet vásárol a boltban
Akár 20 százalékkal is csökkenhet a tejtermékek ára. Fotó: Getty Images

Ennyit csökkenhet a tej ára

A Tej Terméktanács előrejelzése szerint hamarosan 184 forintos átlagára lesz egy kilogrammnyi nyers tejnek. Ez jelentős árcsökkenést jelent, ha azt nézzük, hogy 2022 decemberében még 222 forintot kellett fizetni ekkora mennyiségért. Rejtő József szerint elképzelhető, hogy akár 20 százalékos árcsökkentés is bekövetkezhet.

Az Európai Unióban egyébként már hónapok óta csökken a vaj, a tejszín és a sajtok ára. Egy osztrák boltban például már kilónként 3 ezer forint körüli összegért is lehet vajat vásárolni, míg itthon akár 6 ezret is elkérnek 1 kilóért. Raskó György agrárközgazdász arra számít, hogy az árzuhanás előbb-utóbb Magyarországot is eléri. Mint mondta, az árak mérséklődése az ársapka sorsától teljesen függetlenül is elindulhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvasd el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +18 °C
Minimum: +11 °C

Döntően erősen felhős vagy borult idő várható. Főként az ország keleti, délkeleti felén fordulhat elő időszakosan gyenge (saras) eső, záporeső. A többfelé élénk déli, délnyugati szelet néhol erős lökések kísérhetik. Késő estére 10 és 17 fok közé hűl a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra